Emelt keretösszeggel indul a Lakhatási Tőkeprogram

Lezárult a jelentkezés a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) együttműködésével, valamint a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) finanszírozásával megvalósuló Lakhatási Tőkeprogramra. A március 17. és 24. között meghirdetett pályázatra 20 piaci alapkezelő 23 alapja jelentkezett, összesen mintegy 393 milliárd forint összegű tőkeigénnyel. A közel kétszeres túljelentkezést mérlegelve, a lakáskínálat bővítését támogató tőkeprogram végül 100 milliárd forinttal megemelt, 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el. A program akár további 1000 milliárd forint értékű fejlesztésnek is megágyazhat a piacon, segítve ezzel a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést.

Emelt keretösszeggel indul a Lakhatási Tőkeprogram

A piaci alapkezelők érdeklődése minden várakozást felülmúlt a Lakhatási Tőkeprogram iránt, amely a kormány 21+1 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akciótervének része, azon belül is a megfizethető lakhatást célzó pillér egyik kiemelt programeleme. A tőkeprogram ingatlanalapok fejlesztésein keresztül járul hozzá az ingatlanpiaci és építőipari aktivitás bővüléséhez, ezáltal támogatva a lakáspiaci kínálat növelését, az otthonteremtést és a magánszemélyek lakáshoz jutását.

A Nemzeti Tőkeholding által meghirdetett, 2025. március 17. és 24. között zajló pályázat sikeresen zárult, a Lakhatási Tőkeprogramra összesen 20 piaci alapkezelő adta le jelentkezését az alapjaival, közülük 19 megfelelt a kiírt követelményeknek. A piaci befektetési alapkezelők az eredetileg meghirdetett 200 milliárd forintos kereten jelentősen túlmutató, 393 milliárd forint értékben igényeltek forrást. A Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Fejlesztési Bank és a Nemzeti Tőkeholding az igényeket figyelembe véve a keretösszeg megemeléséről határozott, így a program 300 milliárd forintos keretösszeggel indul el. A megvalósítók azt várják, hogy további mintegy 1000 milliárd forintnyi fejlesztés indulhat el, és országszerte akár 30 ezer új ingatlan készülhet el. 

A tőkeprogramra olyan hazai alapkezelők jelentkezhettek nyilvános pályázat útján, amelyek jelentős tapasztalattal, szakmai tudással és eredményekkel rendelkeznek, és 2024. év végéig legalább 25 milliárd forint vagyont kezeltek ingatlan- és/vagy értékpapíralapokban, vagy átlagosan együttesen legalább 25 milliárd forint jegyzett tőkéjű magántőkelapot kezeltek. Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhatott, így alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként maximum 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak. Az első források kihelyezése várhatóan a második negyedévben valósulhat meg.

Az MFB a magyar gazdaságfejlesztés kiemelt szereplőjeként, kontraciklikus szerepvállalásával hozzájárul a gazdasági teljesítmény stabilitásához, így a lakáspiaci ingadozások kisimítása is határozott célkitűzés. „A megfizethető lakhatás biztosítása kulcsfontosságú társadalmi és gazdasági kérdés. Az MFB elkötelezett a piaci szereplők katalizálását célzó kezdeményezések finanszírozásában, amelyek bővítik az ingatlanpiaci lehetőségeket. A stratégiai jelentőségű ágazat fejlődési pályára állítása kulcsfontosságú a magyar családok támogatása szempontjából, emellett jelentős mértékben hozzájárul a gazdasági teljesítményhez is” – emelte ki Katona Bence, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója. 

A program keretében az ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100%-át kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre fordíthatják, azon belül is elsősorban lakások, valamint bérlakások és kollégiumi épületek fejlesztésére. A Lakhatási Tőkeprogram forrásainak 30 százaléka Budapest területén kívül megvalósuló projektekre irányulhat. 

Buda Sándor, a Nemzeti Tőkeholding elnök-vezérigazgatója az eredmények kapcsán elmondta: „Örömmel tapasztaltuk, hogy a Lakhatási Tőkeprogram iránt ilyen kiemelkedő érdeklődés mutatkozott a piaci alapkezelők részéről, ez jó fokmérője a megfizethető lakóingatlanok fejlesztése iránti igénynek. A megvalósítási szakasz még az idén elkezdődik, 2-3 éven belül pedig már el is készülnek az új lakóépületek, kollégiumok.”

Az egyes tőkebefektetések piaci alapon, vagyis legalább 30 százalékos magánbefektetői hozzájárulással, a piaci feltételekkel megegyező hozamelvárások mellett valósulnak meg. Minden fejlesztéshez kötelező független szakértői (GAP és MEIP) vizsgálat is, amely igazolja a piaci hiányosságot és a projekt gazdasági racionalitását.

A nyertes alapok a rendeltetésszerű felhasználás érdekében beszámolási kötelezettséggel bírnak az NTH felé, amely szankciókkal élhet a nem időarányos vagy nem megfelelő teljesítés esetén.

A sikeresen pályázó alapkezelők teljes listája a www.nth.hu oldalon érhető el.


Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás:

Andalúziában nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz

Az andalúziai Niebla város közelében nyolcezer hektáron pusztít erdőtűz, emiatt hat településről 500 embert evakuáltak elővigyázatosságból - közölte Antonio Sanz, a tartomány vészhelyzet-kezelési tanácsosa vasárnap.
2026. 08. 10. 02:00
Megosztás:

A világ 10 legjobb filmje, ami valaha készült - hányat láttál?

Lehetséges egyetlen, megkérdőjelezhetetlen listába rendezni a filmtörténet legnagyszerűbb alkotásait? Aligha, hiszen egy film értékét nemcsak a rendezés vagy a színészi játék határozza meg, hanem az is, milyen hatást gyakorol a nézőre. Az alábbi rangsor ezért szükségszerűen szubjektív, összeállításánál azonban figyelembe vettük a filmek művészi jelentőségét, kulturális hatását, időtállóságát, valamint a kritikusok és a közönség véleményét.
2026. 08. 10. 01:00
Megosztás:

MNB-alelnök: az euróbevezetés követelményeinek elérése a teljes gazdaság számára hasznos

A világgazdasági folyamatokat vizsgálva a jegybank által júniusban meghatározott, 2 százalék alatti éves inflációs szint továbbra is reális - jelentette ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke az MNB Podcast legutóbbi adásában. Banai Péter Benő az MNB által az MTI-hez vasárnap eljuttatott közlemény szerint kiemelte: a jegybank elsődleges célja az árstabilitás elérése és fenntartása mellett konstruktív partnerként részt venni az eurózónához történő csatlakozás feltételeinek elérésében.
2026. 08. 09. 23:00
Megosztás:

Egyetlen szám mutatja, mikor állhat le Michael Saylor Bitcoin-eladása

A Strategy (MSTR), Michael Saylor Bitcoin-stratégiájának zászlóshajója, sokáig a „vásárolj és tarts örökké” elvet követte. Az utóbbi időben azonban a vállalat Bitcoin-eladásokba kezdett, elsősorban azért, hogy finanszírozza egyes pénzügyi kötelezettségeit.
2026. 08. 09. 22:00
Megosztás:

Kátai-Németh Vilmos: az akadálymentesítés a szívügyem

A szívügyének nevezte a fizikai és a digitális akadálymentesítést a szociális és családügyi miniszter vasárnap a Facebook-oldalán, miután Békés vármegyei látássérült sorstársainak mutatta meg a minisztériumot Éliás Eszter esélyegyenlőségi és akadálymentesítési államtitkárral és Galambos Katalinnal, a fogyatékossággal élő emberek egyenlő esélyű hozzáféréséért felelős helyettes államtitkárral.
2026. 08. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország a szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít

Spanyolország az ilyenkor szokásosnál mintegy félmillióval több turistára számít a jövő heti teljes napfogyatkozás miatt.
2026. 08. 09. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 32. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 09. 19:00
Megosztás:

Mastercard: új korszak jöhet a stabilcoin-fizetésekben

A Mastercard és a Borderless új pilotprogramja azt vizsgálja, hogyan lehetne egyszerűbbé, gyorsabbá és biztonságosabbá tenni a határokon átnyúló stabilcoin-fizetéseket. A kísérlet középpontjában nem maga a pénzmozgás, hanem az a bizalmi és megfelelési infrastruktúra áll, amely nélkül a blokkláncos fizetések nehezen válhatnak a globális pénzügyi rendszer szerves részévé.
2026. 08. 09. 18:00
Megosztás:

Egész héten meleg, napos idő várható

Egész jövő héten napos, meleg idő várható, a hét közepén kisebb enyhüléssel; csak a hét elején és a hét végén lehetnek néhol záporok, zivatarok - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 09. 16:00
Megosztás:

Ripple a Fed kapujában: új pénzügyi korszak jöhet

A Ripple látványosan előre készül az amerikai pénzügyi szabályozás következő korszakára. A vállalat már több mint 50 pénzforgalmi engedéllyel rendelkezik, miközben technológiai infrastruktúrája is egyre jobban illeszkedik azokhoz a szabványokhoz, amelyek az Egyesült Államok nagy sebességű fizetési rendszereiben meghatározóak. Ha a PACE Act tervezett szabályozási kerete megvalósul, a Ripple az egyik legjobb helyzetből induló kriptovállalat lehet.
2026. 08. 09. 15:00
Megosztás:

A Vajda-Papír a válsághelyzeti intézkedések egy részét hosszú távon is hasznosítani tudja

Vajda-Papír Csoport egy százalékkal mérsékelheti fajlagos áramfelhasználását azzal, hogy hosszú távon is alkalmazza az elmúlt héten ideiglenesen bevezetett takarékossági intézkedések egy részét - közölte a higiéniaipapír-gyártó cégcsoport szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 09. 14:00
Megosztás:

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését

Átvilágítják a Közép- és Kelet-európai Onkológiai Akadémia Alapítvány működését és gazdálkodását - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 13:00
Megosztás:

Több mint 116 ezer beteget láttak el a mentők júliusban

A mentők júliusban több mint 116 ezer beteget láttak el, és mintegy ötmillió kilométert tettek meg az ország útjain - közölte az Országos Mentőszolgálat Facebook-oldalán szombaton.
2026. 08. 09. 12:00
Megosztás:

Több mint egymilliárd forinthoz jut a sármelléki repülőtér

A három vidéki nemzetközi repülőtér közül 1,2 milliárd forint állami támogatást kap működéséhez idén a sármelléki Hévíz-Balaton Airport - közölte a térség országgyűlési képviselője szombaton közösségi oldalán.
2026. 08. 09. 11:00
Megosztás:

24 órás várakozás a kriptóra? Brazília szigorítja a digitális átutalásokat

Brazília központi bankja új szabályozással lép fel a kriptovalutás csalások ellen: 2027. január 1-jétől bizonyos, 10 000 dollár feletti kriptoátutalásokat akár 24 órára visszatarthatnak a szolgáltatók.
2026. 08. 09. 10:00
Megosztás: