Energiaszektor és autógyártás gyengítette az európai piacokat, a BUX viszont csúcsra került

Negatív hangulat uralkodott Európában szerdán, így a Stoxx 600 0,1%-os mínuszban zárt. A legnagyobb esést a francia CAC 40 könyvelhette el (-0,5%), melyet a DAX követett 0,4%-os mínusszal, míg az angol index csak kisebb mértékben esett. Szektorok szintjén az esés elsősorban az olaj- és gázipari cégek szektorához köthető, mely 1,7%-kal csökkent, a kőolaj árának esését tükrözve. A kínai állam gazdaságtámogató intézkedéseit követően rövid ideig emelkedtek az olajárak, ám az élesedő közel-keleti konfliktus hatására szerdán 2,2%-os mínuszban volt a Brent és 2,5%-ot esett a WTI.

Energiaszektor és autógyártás gyengítette az európai piacokat, a BUX viszont csúcsra került

Az esést elsősorban a British Petrol 2,4%-os csökkenésén lehet tetten érni. Nehéz napja volt továbbá az 1,3%-kal eső autóipari szektornak, amelyet több német (BMW, Mercedes, Volkswagen, Daimler) és francia (Stellantis, Renault) gyártó részvényének csökkenése is jelzett. Emellett még kiemelhető az SAP 2,4%-os lejtmenete, miután a Bloomberg News kedden késő este arról számolt be, hogy az Egyesült Államok vizsgálatot folytat a német vállalattal szemben, mert állítólag amerikai cégekkel összejátszva a kormányzati szervek túlszámlázását tervezték az elkövetkező években.

A KKE-régió tőzsdéin kedvezőbb volt a hangulat, a cseh és lengyel indexek fél százalék körül emelkedtek. A cseh növekedés azután következett be, hogy a jegybank szerdán hetedik alkalommal csökkentette irányadó kamatlábát, az alacsony infláció és a gyenge gazdasági aktivitás közepette. A vágás megegyezett az elemzői konszenzussal; jelenleg 4,25%-on áll a cseh alapkamat. A cseh lazítással párhuzamosan Európában a svéd jegybank is vágott, 3,5%-ról 3,25%-ra csökkentve az alapkamatot.

Itthon a régiósnál is pozitívabb hangulat volt: a BUX 1,1%-os pluszban zárt, így elérte eddigi legmagasabb értékét. Ezt elsősorban a Richter 2%- os menetelése segítette, mely így szintén csúcsértékére került. Az OTP is szép teljesítményt mutatott: 1,2%-kal emelkedett, míg az MTelekom és a Mol kisebb növekedést mutattak szerdán. A pozitív hangulathoz hozzájárult, hogy a második negyedéves folyó fizetési mérleg egyenlege 2 milliárd euró volt, ami mind az első negyedéves 1,9 milliárdot, mind az általunk várt 1,8 milliárdos értéket meghaladta. A külfölddel szembeni nettó finanszírozási képesség GDP-hez viszonyítva 3,3%, míg az FDI nélkül számolt nettó külföldi adósságállomány 14,4% volt.

(Forrás: OTP Ébresztő)

 

Stabilcoin boom: mely hálózatok és tokenek lehetnek a legnagyobb nyertesek?

A stabilcoin-piac potenciális robbanása – akár a 719 billió dolláros, sőt extrém esetben az 1,5 kvadrillió dolláros éves volumen – alapjaiban rajzolhatja át a blokklánc-ökoszisztémák erőviszonyait. Fontos azonban tisztázni: nem minden hálózat profitál egyformán. A kulcs a skálázhatóság (scalability), alacsony díjak (low fees), szabályozási kompatibilitás (compliance) és a valós fizetési integráció (real-world payments adoption).
2026. 04. 12. 16:00
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatt korlátozott körzetek Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs hazánkban korlátozás alá eső terület. Ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos.
2026. 04. 12. 15:00
Megosztás:

Robban a stabilcoin piac: 719 billió dolláros forgalom jöhet 2035-re

A stabilcoinok (stablecoins) már nem csupán kriptokereskedési eszközök – a következő évtizedben a globális fizetési infrastruktúra egyik alapkövévé válhatnak. Egy friss iparági előrejelzés szerint a piac volumene akár elképesztő magasságokba is emelkedhet.
2026. 04. 12. 14:00
Megosztás:

Geopolitikai feszültségek rázták meg a kriptopiacot – esett a Bitcoin és az altcoinok

A nemzetközi diplomáciai kudarcok ismét rávilágítottak arra, mennyire érzékeny a kriptovaluta-piac a geopolitikai eseményekre. A Bitcoin árfolyama gyors visszaesést mutatott, miközben a befektetők kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.
2026. 04. 12. 13:00
Megosztás:

Jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak

Újabb jelentős segítség érkezik a gazdasági nehézségekkel küzdő hízósertés ágazatnak - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 12. 12:00
Megosztás:

Orbán győzelmét jósolja az amerikai közvéleménykutatás

Orbán Viktor győzelmére számít, és úgy véli, hogy a Fidesz megszerzi a parlamenti többséget – erről beszélt John McLaughlin amerikai közvélemény-kutató a Patrióta YouTube-csatorna szombaton megjelent videójában.
2026. 04. 12. 11:00
Megosztás:

Figyelj! Pecsét nélkül érvénytelen a szavazólap

Meglepő szabály a szavazólapokról, amit sokan nem tudnak!
2026. 04. 12. 10:00
Megosztás:

Kik a tagjai a Nemzeti Választási Bizottságnak?

Sokan nem tudják pontosan, kik alkotják a választások egyik legfontosabb testületét. A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) összetétele azonban szigorúan szabályozott.
2026. 04. 12. 09:00
Megosztás:

Elrontottad a szavazólapot? SOKKOLÓ igazság: csak egyszer javíthatsz

Sokan izgulnak a választások napján, és nem véletlenül: egy apró hiba is komoly következményekkel járhat. De vajon mi történik akkor, ha valaki elrontja a szavazólapot? Van visszaút, vagy egyetlen tollvonással elúszhat a szavazat? Most minden fontos részletet elárulunk!
2026. 04. 12. 08:00
Megosztás:

Látványos csillaghullás lesz megfigyelhető az égbolton

Április 22-én éri el maximumát a Lyridák meteorhullása, emellett négy égitest látványos együttállása is megfigyelhető lesz az égbolton - közölte az MTI-vel pénteken a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
2026. 04. 12. 07:30
Megosztás:

Tilos fényképezni a szavazófülkében vagy pedig hogyan megengedett?

A szavazóhelyiségben általában paravánokkal elkülönített fülkéket alakítanak ki, ahová a választók bevihetik a szavazólapot, hogy nyugodtan kitöltsék. Ugyanakkor ez nem kötelező: aki szeretné, a fülkén kívül is leadhatja a szavazatát.
2026. 04. 12. 06:42
Megosztás:

Az amerikai gyáripari megrendelések értéke stagnált havi szinten

Az elemzők által várt csökkenéssel szemben stagnált a gyáripari megrendelések értéke februárban havi szinten az Egyesült Államokban - derült ki a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau pénteken közzétett adataiból.
2026. 04. 12. 06:00
Megosztás:

Trump: Irán egyetlen kártyája a Hormuzi-szorost érintő zsarolás

Donald Trump szerint Irán vezetésében nem tudatosul, hogy egyetlen kártyája az, hogy a világot rövidtávon zsarolni képes egy nemzetközi hajózási útvonallal, a Hormuzi-szorossal.
2026. 04. 12. 05:00
Megosztás:

Megtévesztő e-mail terjed a választással kapcsolatban

Csalók a Magyarország.hu ügyfélszolgálata nevében szándékosan megtévesztő e-mailt küldenek, amelyben a lakcímkártyájuk "bizonytalan státuszával" riogatják az állampolgárokat - tudatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2026. 04. 12. 04:00
Megosztás:

A brit kormány felfüggesztette a Diego Garciáról kötött megállapodás végrehajtását

A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
2026. 04. 12. 03:00
Megosztás:

Választás eredmények élő – így alakul az állás MOST, ennyi szavazatot számolnak össze estére

Ahogy bezárnak a szavazókörök, mindenki ugyanazt kérdezi: mi a választás állása most, ki vezet a választáson, és mikor jönnek az első élő választási eredmények 2026? A legfrissebb információk alapján már pontosan tudni lehet, hogyan folyik a szavazatok feldolgozása, és mikor várható az első komoly adatfrissítés.
2026. 04. 12. 02:00
Megosztás:

Elfogadták a jogszabályt! A nyugdíjak növekedése minden 30 nap után 0,5% lehet

Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról. A rendelkezésre álló lehetőségek közötti választás során az egyik legfontosabb szempont a várható nyugdíj összege lehet. Ez az összeg ugyanis attól függően is eltérhet, hogy melyik évben történik a nyugdíjba vonulás.
2026. 04. 12. 01:00
Megosztás:

Szabotálták a Triesztből Ausztriába tartó kőolajvezetéket

Szabotálták a Transalpine olajvezetéket, amely Trieszt kikötőjéből szállít olajat Közép-Európába - közölte a RAI1 olasz közmédia szombat este, amely elsőként felvételeket is közölt a hatóságok szerint szándékos károkozásról.
2026. 04. 12. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 11. 23:00
Megosztás:

XRP árfolyam visszarendeződés? A technikai elemzés trendfordulót mutat

Az XRP ismét a figyelem középpontjába került, miután stabilizálódni látszik az 1,30 dolláros szint körül. A befektetők és elemzők egyaránt azt találgatják: vajon egy komolyabb rali előszobájában állunk, vagy csupán átmeneti fellélegzésről van szó a piacon?
2026. 04. 11. 22:00
Megosztás: