Energiatakarékossági intézkedésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése

A helyi iparűzési adó (hipa) egész éves bevételét is meghaladó összegben emelkedik jövőre Zalaegerszeg energiaszámlája, ezért intézmények működésének átszervezéséről és energiatakarékossági lépésekről döntött csütörtökön Zalaegerszeg közgyűlése.

Energiatakarékossági intézkedésekről döntött Zalaegerszeg közgyűlése

Balaicz Zoltán polgármester (Fidesz-KDNP) az ülést követő sajtótájékoztatón elmondta: az energiaválság következményeként 2023-ban várhatóan 6,6 milliárd forinttal nő Zalaegerszeg energiaköltsége, amiből 1,6 milliárd az intézményeket, 5 milliárd pedig az önkormányzati cégeket érinti. Ez utóbbiak közül csak a Zalavíz Zrt. energiaköltsége 3,6 milliárddal növekszik, a közösségi közlekedés veszteségfinanszírozása eléri az egymilliárd forintot, az idei egész éves 120 millió forint után jövőre pedig egymilliárdra emelkedne a közvilágításra fordítandó kiadás.

Mindezekkel szemben a város idén 3,8 milliárd forint hipa-bevétellel számolt, ami a gazdaság erősödésének köszönhetően várhatóan 4,8 milliárd lesz, jövőre pedig 5,4 milliárddal tervezik az éves bevételt. Felelős és takarékos gazdálkodásra törekszik a város, ezért az idén befolyó plusz egymilliárdot tartalékba helyezik, a megtakarítások érdekében pedig 35 pontos intézkedésjavaslatot fogadott el a közgyűlés - jelezte a városvezető. Kifejtette: minden intézmény és városi cég esetében 25 százalék energiamegtakarítást várnak el. Alapelv, hogy "bármekkora is a baj, az alapszolgáltatásoknak működnie kell", vagyis nem zárnak be az oktatási, nevelési, egészségügyi, szociális és idősgondozó intézmények, illetve nem terveznek elbocsátásokat, mind az 1800 önkormányzati dolgozó álláshelyét meg akarják őrizni. A városnak év végén lejár az eddigi villamosáram-szerződése, de a jövő év októberéig tart a korábban még kedvező áron kötött gázszerződése.

Balaicz Zoltán ismertetése szerint az előadások előrehozatalával - így április közepi évadzárással - folyamatosan működni tud a Hevesi Sándor Színház és a Griff Bábszínház. A közművelődési intézmények közül a Keresztury Dezső Városi Művelődési Központba helyeznek át tavaszig szinte minden rendezvényt, a könyvtárak közül is csak a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár szolgálja majd ki az olvasókat.

Az év végéig biztosan nyitva tart a nemrég átadott új uszodakomplexum, a helyzetét minden negyedévben felülvizsgálják. A Göcseji Falumúzeum is látogatható, a városi sportcsarnok azonban csak a rendezvények idejére nyit ki, az edzéseket másutt tartják a sportegyesületek. A ZTE Arénában is mindvégig megtartják a mérkőzéseket, és az idén átadott Alsóerdei Sport- és Élménypark is fogadja a látogatókat. Megtartják az adventi vásárt, de nem lesz idén korcsolyapálya, állami támogatásnak köszönhetően azonban a Kvártélyházban jövőre is lesznek szabadtéri nyári színházi előadások - sorolta a polgármester.

Beszámolt arról is, hogy a közgyűlés a szociális támogatási rendszer átalakításáról is döntött, jelentősen kiszélesítve azok körét, akik jogosultak lehetnek az igénylésre. Két részletre bontva összesen 100 millió forintos támogatási csomagot dolgoztak ki, amelynek keretéből tűzifára, szociális krízishelyzetre, gáz-, illetve áramköltségekre nyújtanak segítséget a rászorulóknak.

A polgármester kitért arra is, hogy a közgyűlés döntött a parkolási bérletek és jegyek árának emeléséről, így januártól 20-30 százalékkal kerül többe a parkolás. Megszűnik azonban már november 1-től a zöld rendszámmal rendelkező gépjárművek, vagyis az elektromos hajtású, illetve hibrid autók ingyenes parkolásának lehetősége Zalaegerszegen.

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás: