Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Magyar idő szerint 20 órakor tudjuk meg a Fed kamatdöntő ülésének eredményét. Bár szinte teljesen biztos, hogy a jegybankárok a tartás mellett teszik le voksukat, érdemes lehet odafigyelni az ülés utáni Powell beszédre.

Érkezik az amerikai kamatdöntő ülés

Előző alkalommal, júniusban a dotplotból kiderült, hogy megosztottak a jegybankárok 0 és 2 darab, egyenként 25 bázispontos kamatvágás között. Jelenleg 60% körüli valószínűséggel már szeptemberben érkezhet az első, a szerda délután publikált, többségében kedvező makrogazdasági adatok pedig növelhetik ennek az esélyét.

Kedvező adatok az Egyesült Államokból

A még nem végleges mérések szerint a második negyedéves, évesített negyedév/negyedév alapú GDP 3% lett, a várakozás 2,6% volt, míg az előző negyedévben 0,5%-os csökkenést mértek. Szintén negyedéves szinten a PCE infláció a korábban becsült 3,5%-hoz képest 2,5% lett, némileg meghaladva a várt 2,3%-ot. 

A GDP deflátor az előző mérés szerinti 3,8%-ról 2%-ra csökkent, szemben a várt 2,2%-kal. A háztartások fogyasztása a második negyedévben pedig 1,4%-kal bővült, mindössze 10 bázisponttal a várakozások alatt.

A munkaerőpiacon is pozitív hírek érkeztek, az ADP adatai szerint az Egyesült Államok magánszektori foglalkoztatottsága júliusban 28 ezerrel a várakozások felett, összesen 104 ezer fővel bővült a júniusi 23 ezres csökkenést követően.


Nemzetközi rendfenntartó erők léphetnek be a Gázai övezetbe

Az izraeli biztonsági kabinet vasárnap jóváhagyta az úgynevezett nemzetközi stabilizációs erő (International Stabilization Force - ISF) korlátozott gázai telepítését egy kísérleti program keretében - jelentette az izraeli katonai rádió.
2026. 07. 26. 22:00
Megosztás:

A spanyol kormányfő szerint "még nehéz órák" várhatók

"Még nehéz órák" és kemény munka várható, de az éjszaka pozitívan telt az ország középső részén tomboló erdőtüzek megfékezésére tett erőfeszítések szempontjából - hangsúlyozta Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a Navaluenga településen felállított parancsnoki központban tett látogatását követő sajtótájékoztatón vasárnap.
2026. 07. 26. 21:00
Megosztás:

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom, a hegyvidék volt a legnépszerűbb júniusban

Rekordot döntött a szlovén idegenforgalom júniusban: a vendégéjszakák száma ebben a hónapban először haladta meg a kétmilliót, a forgalom legnagyobb részét a hegyvidéki üdülőhelyeken regisztrálták - írták vasárnap szlovén lapok a statisztikai hivatal adataira hivatkozva.
2026. 07. 26. 19:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 30. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 26. 18:00
Megosztás:

Újabb hőhullám várható a jövő héten

Újabb hőhullám várható a jövő héten: a hét elején még 30 Celsius-fok körül alakul a csúcshőmérséklet, de a hét második felétől a derült, száraz időben már jellemzően 33-38 fok között alakul a hőmérséklet napközben, és a hajnalok is egyre kevésbé hoznak felfrissülést - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 07. 26. 16:00
Megosztás:

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 2030 Megújulási Program előkészülete

Elindult a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság (SZGYF) 2030 Megújulási Program előkészülete a szociális területek vonatkozásában - osztotta meg Tóth Kinga Dóra szociális, család- és idősügyi államtitkár írásában, amelyet Kátai-Németh Vilmos szociális- és családügyi miniszter osztott meg közösségi oldalán vasárnap.
2026. 07. 26. 15:00
Megosztás:

Karácsony Gergely ismertette a Népliget fejlesztési terveit

Üdvözli a Planetárium felújítását és ismertette a Népliget fejlesztési terveit Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere vasárnap délelőtt Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 14:00
Megosztás:

Jamaica kiadta az Egyesült Államoknak a Covid-csalások körözési listájának élén szereplő bűnözőt

A jamaicai hatóságok kiadták az Egyesült Államoknak egy több tíz millió dolláros csalás vádlottját, a Covid-forrásokkal való visszaélések körözési listájának élén álló bűnözőt - közölte Kash Patel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szombaton.
2026. 07. 26. 13:00
Megosztás:

Bezár a BitMart kriptotőzsde: fontos határidők jönnek

A BitMart bejelentette, hogy fokozatosan leállítja kriptotőzsdei szolgáltatásait. A platform nem egyik napról a másikra tűnik el, de a regisztrációk, befizetések és kereskedési funkciók kivezetése már megkezdődött. A felhasználók számára most az a legfontosabb, hogy időben lezárják pozícióikat, visszaváltsák lekötött eszközeiket, és biztonságosan kiutalják kriptovalutáikat.
2026. 07. 26. 12:00
Megosztás:

Új úton próbálkozik a Wise az amerikai banki engedélyért

A Wise új kérelmet készül benyújtani egy amerikai országos trust banki engedély megszerzésére, miután az Egyesült Államok pénzügyi felügyelete megfelelési és vezetési hiányosságokra hivatkozva elutasította a vállalat első beadványát. A nemzetközi pénzátutalási szolgáltató ezúttal a fizetési stabilcoinokra létrehozott GENIUS Act szabályozási keretére támaszkodna, miközben hangsúlyozza: jelenlegi amerikai szolgáltatásai változatlanul működnek tovább.
2026. 07. 26. 11:00
Megosztás:

A GDP-ről, a külkereskedelemről, és a szálláshelyekről is közölnek adatokat a jövő héten

A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a bruttó hazai termékről (GDP), a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről, a lakásépítésekről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
2026. 07. 26. 10:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 143 471,05 ponton zárt, 1,77 százalékkal magasabban, mint az előző héten.
2026. 07. 26. 09:00
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai

Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai - közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 07. 26. 07:00
Megosztás:

Már mindenki leírja az Ethereumot? Korábban éppen ez indította el a nagy emelkedéseket

Az Ethereum (ETH) piaci hangulata ismét rendkívül pesszimistává vált – immár harmadszor egy hónapon belül. A Santiment elemzőcég szerint a korábbi két hasonló időszakot jelentős árfolyam-emelkedés követte, ezért a mostani borúlátás akár újabb fordulat előjele is lehet.
2026. 07. 26. 06:00
Megosztás:

A tejpiaci válság kezelésére kamattámogatást hirdetett az agrágminiszter

A tejpiaci válsághelyzet kezelése érdekében 100 százalékos, illetve 70 százalékos mértékű kamattámogatást hirdetett meg a tejhasznúszarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó gazdaságok és a tejfeldolgozó vállalkozások likviditási, jövedelmezőségi helyzetének javítása érdekében Bóna Szabolcs agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a friss Magyar Közlönyben megjelent rendeletében.
2026. 07. 26. 05:00
Megosztás:

Meddig marad zárva a Hormuzi-szoros? Egy elemző szerint 2027-ig is elhúzódhat a válság

A Kpler árupiaci elemzőcég szerint a Hormuzi-szoros teljes újranyitása akár 2027-ig is késhet, ami tartósan magas olajárakat eredményezhet. Matt Smith, a vállalat vezető elemzője a CNBC-nek nyilatkozva azt mondta, hogy a közel-keleti konfliktusban egyelőre nem látszik a rendezés lehetősége.
2026. 07. 26. 04:00
Megosztás:

Kevesebb antibiotikum és környezetterhelés, kisebb járványkockázat: ezért számít az állatjólét

A magasabb állatjóléti követelményekkel szemben gyakran az az ellenérv hangzik el, hogy a tágasabb férőhely, a több mozgás és a hosszabb nevelési idő növeli az állattenyésztés takarmány- és területigényét. Berezvai Zombor, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint ez azonban csak a mérleg egyik oldala. A zsúfolt, nagyüzemi tartás nagyobb antibiotikum-felhasználással, koncentrált trágyaterheléssel és a fertőző betegségek gyorsabb terjedésével is együtt járhat. Ha ezeket a következményeket is figyelembe vesszük, az állatok jóléte már nem a fenntarthatóság ellenfelének, hanem bizonyos esetekben annak egyik feltételének látszik.
2026. 07. 26. 03:00
Megosztás:

Elfogadták a törvényt! Korhatár előtti nyugdíj lehetséges módjai Magyarországon

Nyugdíj korhatár előtti nyugdíjazás lehetőségei Magyarországon 2026-ban.
2026. 07. 26. 02:00
Megosztás:

Külön élnek? Egy fillért sem örökölhet!

Sokan biztosra veszik, hogy az elhunyt gyermekei mellett a házastárs minden esetben törvényes örökös. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Bizonyos körülmények között ugyanis a férj vagy a feleség nem jogosult örökségre – és nem kizárólag akkor, ha erről végrendelet rendelkezik.
2026. 07. 26. 01:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok eltörli a szerb árukra kivetett 35 százalékos vámot

Az Egyesült Államok megszünteti a szerb termékekre kivetett 35 százalékos vámot, amely jelentősen érintette a szerb exportot és az abból származó bevételeket - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök.
2026. 07. 26. 00:05
Megosztás: