Erős startot vett a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program

Erős startot vett a héten elindult, a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program - írta a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Erős startot vett a rendszerváltás utáni legnagyobb otthonteremtési program

Panyi Miklós úgy fogalmazott, "a hét nem szűkölködött a jó hírekben: ingatlanpiaci rekordok, beszakadó albérletárak, 3 százalék alatti kamatok, bankok közötti verseny, több tízezer új lakásfejlesztés".

Mint írta, az indulás minden téren zökkenőmentesen zajlott. A bankok bírták a fokozott terhelést, sehonnan sem érkezett hír fennakadásról, ami nagyban köszönhető a korábbi hetek intenzív munkájának a pénzintézetek részéről, akik megerősített ügyintézői jelenléttel, hosszított nyitvatartással, előregisztrációval, képzésekkel és informatikai fejlesztésekkel készültek a szeptemberi indulásra.

Az első információk alapján a héten több ezer otthon startos ügyfél kereste fel a pénzintézeteket. Sok ezer telefonos érdeklődés mellett több ezren indították el a hitelügyintézési folyamatot. Sok helyen rekordszámú megkeresés volt. Részletesebb első heti adatokat a jövő héten ismertetnek - írta.

A bankoktól és az ingatlankeresési adatokból kiderült, hogy az Otthon Start Program iránti érdeklődés országos.

Panyi Miklós kiemelte, tizenegy vármegyében ugyanolyan vagy nagyobb mértékben nőtt az eladó ingatlanok iránti érdeklődések száma, mint Budapesten. Öt hiteligénylőből egy budapesti, a többi nagyvárosi és vidéki ügyfél. "Ez a program az egész országban segítség" - fogalmazott.

Úgy folytatta, hogy három bank már 3 százalék alatti kamaton kínálja az Otthon Start hitelt, több bank pedig több százezer forintos jóváírással és egyéb kedvezményekkel csalogatja az ügyfeleket.

"Két olyan bank is van, akinek az ajánlata egy 50 millió forintos hitel esetén több mint 1 millió forintot hagy az elsőlakás-vásárlóknál. A verseny ugyanakkor csak most kezdődik! Azt hallani a piacról, hogy lesznek ennél még alacsonyabb ajánlatok is" - írta az államtitkár.

Panyi Miklós hozzátette, hogy a Magyar Nemzeti Bank eltörölte a 10 százalékos jegybanki önerőszabály életkori megkötéseit, így az első lakást vásárlók most már kortól függetlenül igényelhetik a hiteleket 10 százalékos önerővel. Ezzel a lehetőséggel egy 30 millió forintos ingatlanhoz nem 6, hanem csak 3 millió forint önrész szükséges, egy 50 millió forintos ingatlan pedig 10 millió forint helyett már 5 millió forint önrésszel elérhető. "Ez óriási segítség" - fogalmazott.

Az államtitkár hangsúlyozta, "az Otthon Start nemcsak az első otthon megszerzésében segít több százezer fiatalnak, de még a bérleti díjak leszorításához is hozzájárul, ez pedig azoknak könnyebbség, akik majd csak később csatlakoznak a programhoz! Az albérleti díjak csökkenése megindult, és ez még itt is csak a kezdet".
A héten elindult a Startolj rá mobilalkalmazás is, amit már több ezren letöltöttek - jegyezte meg.

Az államtitkár szerint további jó hír, hogy 3 hét alatt közel 30 ezer lakás megépítését célzó kérelem érkezett a programirodába. Hozzátette, több tucat fejlesztő és egy tucat város érintett a fejlesztési javaslatokban. Az Építési és Közlekedési Minisztériummal dolgoznak ezek feldolgozásán, és a következő héten Lánszki Regő államtitkárral beszámolnak minderről.

Panyi Miklós meglátása szerint "most már szinte mindenki kénytelen bevallani, hogy a programból bizony mindenki profitál: A fix 3 százalékos hitel nemcsak az első otthon megszerzését segíti és lenyomja az albérletárakat, hanem beindítja az építőipart, növeli a foglalkoztatottságot, segíti a mobilitást, ennek keretében jó hatással lesz a vidéki és roma foglalkoztatottság javítására is".

Hozzátette: "azon se legyünk meglepődve, hogy 5-10 éves ingatlanpiaci csúcsok dőlnek meg hétről hétre. A program ugyanis érdemi segítség. Megindultak az albérletet saját otthonra cserélők".

Kiemelte, hogy az Otthon Start "szuperstartot" vett, a programnak köszönhetően egy hét alatt már több ezren indulhattak el a bérlői létből az első otthonuk megszerzése felé vezető úton, nemcsak Budapesten, hanem az egész országban. A banki verseny miatt egy hét alatt még nagyobb kedvezményekre számíthatnak az első lakást vásárlók, miközben napról napra javul minden albérlő helyzete, és beindul az építőipar is.

A bejegyzés végén Panyi Miklós azt írta, hogy a "jövő héten jönnek az első hiteligénylési adatok, tájékoztatást adunk a várható lakásfejlesztésekről, egyeztetünk több önkormányzattal és a Bankszövetséggel is. És várunk még több nagy bejelentésre is".


Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás: