Éttermek tisztasága: csak a kórházakban várunk el szigorúbb higiéniát

A világjárvány és a klímaválság hatására ma minden korábbinál szigorúbb elvárásaik vannak a vendégeknek az éttermi higiéniai és a fenntarthatóság terén is. A felmérések szerint 10-ből 6 embernek fontosabb lett a tisztaság a járvány óta, 90%-uk pedig a környezetbarát szemléletet is kulcsfontosságúnak tartja. Ezeknek a kívánalmaknak segít megfelelni a világ vezető higiéniai szolgáltatója, az Essity új, éttermeknek szóló tanácsadó szolgáltatása a Tork WorkflowTM. Mindezt Sipos Norbert séf, a Tork márkanagykövete mutatta be.

Éttermek tisztasága: csak a kórházakban várunk el szigorúbb higiéniát

Egy 2022-es felmérésben az éttermi vendégek 90%-a mondta azt, hogy a fenntarthatóság fontos számára, és 57%-uk vélekedett úgy, hogy a vendéglátóipar jelentős hatást gyakorolhat a környezetre[1]. Az Essity saját kutatásából pedig az derült ki, hogy a COVID-19 járvány óta 10-ből 6 embernek magasabbak az elvárásai[2] az éttermek és kávézók higiéniai színvonalával szemben – szigorúbb követelményeket csak a kórházakkal szemben fogalmaznak meg az emberek.

Azért, hogy segítsen megfelelni az elvárásoknak, az Essity professzionális márkája, a Tork új higiéniai tanácsadó szolgáltatást és termékeket fejlesztett kifejezetten vendéglátó egységek számára. A Tork WorkflowTM egy komplex szakértői tanácsadó szolgáltatás, amelynek segítéségével az éttermek úgy tudják biztosítani a higiénikus és fenntartható környezetet a konyhától a vendégtéren át a mosdókig, hogy közben javítják operatív hatékonyságukat és csökkentik költségeiket. Mindez pedig egybevág a fogyasztói elvárásokkal is.

Hogy minden a helyére kerüljön a konyhában

„A tisztaság minden konyhában az egyik legfontosabb szempont, de egy-egy szennyeződés eltávolítása rosszul megszervezett munkafolyamatok esetén óhatatlanul kibillenti a ritmusból a konyhai dolgozókat. Márpedig felméréseink szerint az éttermi alkalmazottak 77%-a egyetért azzal, hogy a munkafolyamatok megszakítása negatívan befolyásolja a vendégélményt, és 4-ből 3 konyhai munkatárs elégedettebb lenne, ha rendezettebb munkahelyen dolgozhatna” – mondta el 

Nagy Géza, a Tork kereskedelmi igazgatója. – A Tork WorkflowTM tulajdonképpen egy tudásanyag, amely több mint 50 év fenntartható higiéniai menedzsmenti tapasztalata alapján kínál tippeket, útmutatókat, hogy hatékonyabbá tegye a konyhai higiéniai munkafolyamatokat, és növelje a konyhai személyzet elégedettségét éppúgy, mint a vendégekét.”

A Tork Workflow szolgáltatást Sipos Norbert, a szálkai Noresa Étterem és Panzió konyhafőnöke, a Tork márkanagykövete mutatta be a Tork sajtótájékoztatóján. A séf elmondta: „Franciaországban töltött éveim alatt sajátítottam el a konyhaművészetet, és onnan hoztam magammal a „mise en place” filozófiát, annyit tesz, mint a helyére tenni mindent. Átfogó szemlélet, amelynek fontos része a higiénia is, ami nem csak arról szól, hogy a pult tiszta legyen, hanem arról is, hogy a teljes személyzet számára rögzüljenek olyan mozdulatok és higiéniai gyakorlatok, melyekkel mindenki azonos színvonalon és gyorsasággal végezheti el a munkáját. Ugyanilyen fontos odafigyelni a környezetük optimális kialakítására, beleértve a higiéniai eszközök jó megválasztását és kézre álló elhelyezését is. Attól tud egy konyha igazán jól működni, ha mindenki egy célért, szervezetten és higiénikusan dolgozik. Ebben segít a Tork WorkflowTM minden kollégának.”

Csodakendő a konyhai dolgozóknak. A Tork új termékei is ó illeszkednek ebben a filozófiába, és nagyban megkönnyíthetik az éttermi dolgozók munkáját. Ilyen termék az új Tork 2az1ben súroló- és tisztítókendő. Az elterjedt vendéglátóipari tisztítókendők gyakran nem alkalmasak a letapadt, makacs szennyeződések eltávolítására. Ezzel szemben a 2az1ben súroló- és tisztítókendő egyszerre biztosítja a mosogatószivacsok érdességét és a hagyományos Tork tisztítókendők nedvszívó képességét. A személyzet így egyetlen, egyszerűen használható terméket használva tud elbánni a legmakacsabb konyhai és éttermi szennyeződésekkel is. Ráadásul könnyű vele megtisztítani a nehezen elérhető helyeket is, akár 10-szer kiöblíthető és újra felhasználható, és nem karcol.

Fókuszban a fenntarthatóság: főszerephez juthat a fenntarthatóbb higiéniai rendszer

„Naponta tapasztalom, hogy a vendégek számára egyre fontosabb a környezetvédelem kérdése. Egy étterem számos területen tehet a fenntarthatóságért: helyi és szezonális alapanyagokat szerez be, igyekszik csökkenteni a keletkező hulladék mennyiségét és energiatakarékos konyhai eszközöket használ. Rengeteg múlik azonban a higiénián is, és a Tork ezen a téren is jó partner” – mutatott rá Sipos Norbert séf.

„A Tork számos területen igyekszik hozzájárulni ökolábnyomának mérsékléséhez, ennek jegyében az idei évtől szén-dioxid-semleges tanúsítvánnyal rendelkező adagolókat kínálunk – tette hozzá Nagy Géza. – A 27-féle karbonsemleges adagolónk gyártásához igazoltan megújuló villamos energiát használunk, a fennmaradó kibocsátást pedig úgy kompenzáljuk, hogy a ClimatePartner által tanúsított éghajlatvédelmi projektekbe invesztálunk, amelyek tiszta ivóvizet biztosítanak Kambodzsában, energiatakarékos tűzhelyeket Indiában, illetve támogatják az indonéziai erdők védelmét.”

Nemzetközi „zöld” díjas megoldások a hazai éttermekben is

A Tork anyacége, az Essity idén ismét platina minősítést kapott az EcoVadis fenntarthatósági minősítő cégtől, amelynek vizsgálatában a vállalatok felső 1 százalékában szerepel. A környezetvédelem már a tervezés során fontos szempont a vállalatnál. Az olyan rendszerek, mint a Tork SmartOne® vagy a Tork Reflex® a fogyasztás akár 40%-os csökkentését is lehetővé teszik kialakításuknál fogva.

Fontos a cég számára körforgásos gazdaság is. Az Essity legnagyobb franciaországi egysége, hondouville-i üzeme 2008 óta vezető szerepet tölt be az élelmiszer- és italcsomagolásokból származó papírrostok újrahasznosításában, a legutóbbi bővítés pedig 40%-kal növelte a gyár újrahasznosítási kapacitását. Ez lehetővé teszi a csomagolások szinte valamennyi anyagának újrahasznosítását, beleértve a műanyagot és az alumíniumot is. Az Essity a rostnyersanyagot a Tork papír termékek gyártásához használja fel.

A cég nemrég felavatta a világ első olyan professzionális papír higiéniai gyártósorát, amelynek nyersanyaga használt élelmiszer- és tejcsomagolás. A létesítmény évente 25 000 tonnát hasznosít újra, ami a Franciaországban összegyűjtött, válogatott és újrahasznosított élelmiszer- és italos kartondobozok 60%-ának felel meg.


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: