Európai parlamenti vita a Mercosur-megállapodásról

Az Európai Bizottság és annak vezetője, Ursula von der Leyen ellen a Mercosur-megállapodás miatt benyújtott bizalmatlansági indítványról vitázott az Európai Parlament hétfőn Strasbourgban.

Európai parlamenti vita a Mercosur-megállapodásról

Az Európai Bizottság részéről Maros Sefcovic kereskedelemért felelős uniós biztos hangsúlyozta: az EU és a dél-amerikai országok egy részét tömörítő szervezet megállapodása stratégiai jelentőségű.

Olyan történelmi egyezmény, amely a szabályokon alapuló, kölcsönös előnyökre épülő kereskedelem melletti egyértelmű kiállás üzenetét küldi a világnak - tette hozzá.

A megállapodás több mint 700 millió fogyasztót köt össze, csökkenti a vámokat és kereskedelmi akadályokat, növeli a beruházásokat, új munkahelyeket teremt, és a nagyvállalatok mellett a kis- és közepes vállalkozásoknak, valamint a gazdáknak is lehetőségeket nyit - mondta Maros Sefcovic.

A biztos hangsúlyozta: a tárgyalási folyamat során folyamatos párbeszéd zajlott az érintettekkel és a tagállamokkal, a gazdákkal is egyeztettek, és példátlan védintézkedéseket építettek be az érzékeny ágazatok számára.

Sefcovic közölte: az egyezmény jogi felépítése korábbi precedenseket követ, és hangsúlyozta, hogy a bizottság továbbra is együttműködik az Európai Parlamenttel a szavazásig.

Egyelőre nem született döntés az egyezmény ideiglenes alkalmazásról, a cél az EP támogatásának elnyerése - tette hozzá.

Jeroen Lenaers, az Európai Néppárt képviselője azt mondta, hogy a bizalmatlansági indítvány nem az elszámoltathatóságot, hanem a politikai színházat szolgálja.

"A szélsőjobboldal címlapokra játszik," miközben Európának egységre van szüksége. Ursula von der Leyen vezetésével a bizottság cselekvéssel bizonyított, a Mercosur-ellenes támadások az európai munkahelyeket veszélyeztetik - jelentette ki.

Kathleen van Brempt a szocialista frakció részéről támogatásáról biztosította a Mercosur-országokkal való együttműködést, ugyanakkor hangsúlyozta: az egyezmény nem tökéletes, ezért demokratikus parlamenti vitára van szükség a szakbizottságokban.

Közölte: a bizalmatlansági indítványt elutasítják, mert szerintük az Európát meggyengítené, miközben most az egység a legfontosabb.

Jean-Paul Garraud, a Patrióták képviselője az európai mezőgazdaság halálos ítéletének nevezte a kereskedelmi egyezményt.

Mint mondta, Ursula von der Leyen megkerülte a tagállamokat, ami súlyosan antidemokratikus.

A képviselő a bizalmatlansági indítvány támogatására szólított fel, mondván: a szavazás megmutatja majd, ki áll ki az európai agrárium mellett.

Patryk Jaki, az Európai Konzervatívok és Reformisták részéről hangsúlyozta: Európa válaszút - rövid távú üzletelés vagy stratégiai önellátás - előtt áll. Közölte, hogy az egyezmény tisztességtelen versenyt hoz, gyengíti a gazdákat, az élelmiszer-biztonságot és Európa erejét.

Billy Kelleher, a Renew frakció képviselője szerint a bizalmatlansági indítvány nem időszerű. Válságban működőképes bizottságra, egységes Európára van szükség, ezért nem támogatják az indítványt.

Marie Toussaint, a Zöldek frakció politikusa szerint a megállapodás rossz, gyengíti az egészség- és klímacélokat, árt a gazdáknak.

Ugyanakkor hozzátette: a bizalmatlansági indítványt elutasítják, mert azt a szélsőjobb káoszteremtő eszközének tartják, amely nem védi, hanem veszélyezteti az európai érdekeket.

Manon Aubry a Baloldal részéről felhívta a figyelmet: a Mercosur a valaha volt legrosszabb EU-s megállapodás, tönkreteszi az agráriumot. Hozzátette: a bizottság elnöke túl sok kárt okozott, mennie kell.

Ewa Zajaczkowska-Hernik, a Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoport politikusa szerint a bizottság félrevezette a gazdákat és a fogyasztókat, nincs valódi védzáradék, a Mercosur mérgezi és tönkreteszi az EU agráriumát.

Reményét fejezte ki hogy a testület elnöke börtönben fogja letölteni méltó büntetését az általa okozott károk miatt.


Keresleti rohamot hoztak az OSP utolsó napjai, hároméves csúcsra jutott a kínálat

Bár az Otthon Start kivezetése átmenetileg felpörgette a lakáspiaci keresletet októberben, az élénkülés mellett továbbra is több eladó ingatlan jutott a tavalyinál kevesebb érdeklődőre – derül ki az ingatlan.com havi kereslet–kínálati összesítőjéből. Októberben összesen mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra. A napi átlag szeptemberhez képest 3,8 százalékkal emelkedett, de az egy és két évvel korábbi szinttől ez 15, illetve 16 százalékos visszaesést takar.
2026. 11. 02. 14:00
Megosztás:

Jó hír a leárazások idején: 205 akciós ruhából csak 11-nél talált hibát a hatóság

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) szakmai irányításával a kormányhivatalok országszerte több mint 200 akciós ruházati termék árfeltüntetését ellenőrizték. Az évek óta rendszeresen végzett hatósági vizsgálatok eredményességét jelzi, hogy a termékek mindössze 5 százalékánál merült fel kifogás, ugyanakkor a fogyasztóknak is érdemes tisztában lenniük az akciós ruházati termékek árazásának sajátosságaival.
2026. 11. 02. 13:30
Megosztás:

Kitart az innovációs lendület a magyar vállalatoknál

A magyar vállalatok innovációs lendülete a második félévben is kitartott: a K&H innovációs index 32 ponton áll, mindössze egy ponttal marad el az első félévi rekordértéktől. Az összkép mögött ugyanakkor jelentős különbségek rajzolódnak ki. Az egymilliárd forint feletti árbevételű vállalatok valamennyi vizsgált kategóriában eddigi csúcsukra jutottak, miközben a kisebb cégeknél visszaesett az innovációs aktivitás és várakozás. Az ágazatok közül a mezőgazdaságban látható a legnagyobb megtorpanás.
2026. 11. 02. 13:00
Megosztás:

NAV: napelemekkel csaltak áfát, 30 milliós bírságra számíthatnak

Felszámoltak egy napelem-kereskedelemben működő fiktív számlázási láncot Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az adóellenőrök; 30 millió forint bírságra számíthat az érintett cég - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 02. 12:30
Megosztás:

Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás: