Felavatták Bukarestben az EU Kiberbiztonsági Kompetenciaközpontját

A bukaresti Műszaki Egyetem kampuszában felavatták kedden az Európai Kiberbiztonsági Kompetenciaközpontot (ECCC), amely a kiberbiztonsággal kapcsolatos kutatás, valamint technológiai és ipari fejlesztés területére irányuló beruházásokat hivatott összefogni.

Felavatták Bukarestben az EU Kiberbiztonsági Kompetenciaközpontját

Az Agerpres hírügynökség beszámolója szerint Nicolae Ciuca román miniszterelnök kiemelte: az ECCC-nek az Európa-napra időzített felavatása azt üzeni, hogy 16 éves uniós tagság után az Európai Unió az intézményrendszer szintjén is jelen van már Romániában, hiszen ez az első európai uniós ügynökség az országban. Az új ügynökség Bukarestbe telepítése Ciuca szerint azt igazolja, hogy Románia "érett" tagállamként maga is hozzájárul az európai építményrendszer megerősítéséhez.

Sebastian Burduja kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter az avatóünnepségen azt mondta: a központ nem pusztán egy épület az egyetem területén, hanem az innovációs ökoszisztéma középpontjában kell állnia, és együtt kell működnie a tudományos körökkel, a kiberbiztonsággal foglalkozó összes közintézménnyel és az ágazat romániai start-up vállalkozásaival.

Az ECCC támogatni fogja az innovációt és az iparpolitikát a kiberbiztonság területén, uniós projekteket fog kidolgozni és koordinálni, és a tagállamok által kijelölt nemzeti koordinációs központok hálózatával együttműködve végzi majd a tevékenységét.

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás:

Allergia vagy intolerancia: mi a különbség? Mit tehet a labor?

Az élelmiszerek forgalmazásakor döntő szerep jut a laboratóriumi vizsgálatoknak, és legalább ennyire fontos a megfelelő jelölés is. A nemrég lezajlott Hungalimentaria Konferencián és kiállításon az Eurofins szakértő választ adott a legfontosabb kérdésekre az élelmiszerallergénekkel és a laboratóriumi tesztekkel kapcsolatban.
2025. 06. 21. 08:00
Megosztás:

Az eddiginél óvatosabb létszámbővítéssel számolnak a hazai munkáltatók a következő hónapokban

A magyar cégek összességében kismértékű létszámnövekedést terveznek 2025 harmadik negyedévére: ebben az időszakban a hazai munkáltatók 28 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést 23 százalékuk jelez előre – derül ki a Manpower Magyarország frissen közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 06. 21. 07:00
Megosztás:

A nyár robbantja be igazán a személyi kölcsön piacot

Egy friss banki felmérés szerint a megkérdezettek mindössze 2 százaléka finanszírozná banki hitelből a nyaralását, illetve 1 százalék kérne barátoktól, családtagoktól kölcsönt ilyen célra. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint ennek némileg ellentmond, hogy az MNB statisztikái alapján rendszerint a nyári hónapok valamelyike jelenti darabszámban a csúcsot a személyi hiteleknél.
2025. 06. 21. 06:00
Megosztás:

Idén a 2022-es rekord aszályos évvel futjuk a versenyt

Néhány napja, június 17-én volt a szárazság világnapja – de ez nem ünnep, hanem figyelmeztetés. A világnap célja, hogy a figyelmet az elsivatagosodására irányítsa, ahogyan ezáltal a talaj állapotának romlására és a termőföldek kimerülésére is. Másrészt azért sem örülhetünk, mert a HungaroMet aktuális heti jelentése is egyértelmű: az idei aszály itthon egyre csak fokozódik. Rövid elemzésükben az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói (Szabó Péter, Kis Anna és Pongrácz Rita) azt mutatják be, hogy az aszály szempontjából mennyire extrém az idei nyárkezdet.
2025. 06. 21. 05:00
Megosztás:

Már TOP 10-ben az Ötöslottó jackpotja

Több mint 100 napja, hogy utoljára telitalálat volt az Ötöslottón. Magyarország legismertebb és legnépszerűbb lottójátékán a várható főnyeremény összege beérte a játék topnyereményeinek 10. legjobbját, jelenleg már 3 milliárd forint felett van.
2025. 06. 21. 04:00
Megosztás:

MÁV: Életbe lép a nyári, főszezoni menetrend

A vakáció első napjától, szombattól nyári menetrendre vált a MÁV-csoport: a turisztikai célpontok irányába sűrűbb indulással és nagyobb kapacitásokkal közlekednek a vonat- és buszjáratok, sőt mostantól a fővárosi közlekedés meghosszabbított hétvégi, éjszakai üzemidejéhez sem csak a korábban bejelentett HÉV-ek és elővárosi "kék" VOLÁN-buszok indulása igazodik, hanem egyes agglomerációs vonatok menetrendje is - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 21. 03:00
Megosztás:

Jön a kötelező jogosítványcsere Magyarországon!

Az Európai Unió előírása szerint minden tagállamban egységes formátumú vezetői engedélyeket kell bevezetni.
2025. 06. 21. 02:00
Megosztás:

Orvosok állítják: így lehet akár 100 évnél is tovább élni jó egészségben!

Egyre többen döbbennek rá, hogy a hosszú élet nemcsak a szerencsén múlik. Egy új, magyar egészségprogram most azt ígéri, hogy mindenki számára elérhetővé teszi a hosszú és egészséges élet titkát – nem varázslattal, hanem tudományosan megalapozott lépésekkel.
2025. 06. 21. 01:00
Megosztás:

Sokan számítanak 25 dolláros XRP-re és a Snorter Token sikerére

Az XRP már több, mint 200 napja egy szűk tartományon belül mozog. Az ilyen ármozgások pedig általában felkeltik az elemzők és a kereskedők figyelmét. A kriptovalutának sikerült többször is megtartani a 2 dolláros támaszt, azonban csak rövid ideig tudott 2,90 dollár felett maradni.
2025. 06. 21. 00:01
Megosztás:

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart

A napenergiára, a geotermiára és az atomra lehet építeni a magyar energiaipart, a kormány ezekre az energiaforrásokra alapozza a jövő energetikáját - mondta az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon.
2025. 06. 20. 23:00
Megosztás:

Nagyot álmodik a SoftBank vezérigazgatója

Masayoshi Son, a SoftBank alapítójának elképzelései szerint a cég egy 1.000 milliárd dolláros ipari komplexumot tervezne Arizonában, ami a Project Crystal Land nevet kapta.
2025. 06. 20. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint péntek estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben péntek kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 20. 20:00
Megosztás:

Hiánypótló iránytűt kapnak a befektetők

Elindult a K&H Értékpapír - befektetői hangulatindex, amely heti rendszerességgel méri a K&H Értékpapír lakossági befektetőinek tőkepiaci várakozásait. Az első öt hét válaszai alapján az optimisták aránya stabilan 50% körül alakult, míg a pesszimistáké egyik héten sem érte el a 20 százalékot – az index értéke így jellemzően +20 pont körül mozgott, ami határozottan pozitív piaci hangulatra utal.
2025. 06. 20. 19:00
Megosztás:

Ausztrália bekeményít: új korszak kezdődik a kriptovaluta szabályozásban 2025-től

2025 mérföldkő lehet a globális kriptoszabályozás történetében – Ausztrália ugyanis átfogó és szigorú szabályozási reformokat vezet be. A cél: stabilitás, fogyasztóvédelem és intézményi bizalom megteremtése a digitális eszközök piacán.
2025. 06. 20. 18:00
Megosztás:

Ritkaföldfém mi az? És miért fontos Ukrajna szempontjából?

Az utóbbi időben Ukrajna és a vámháború kapcsán is számtalanszor szóba került a ritkaföldfémek piaca. Rakjunk egy picit – s tényleg csak egy nagyon picit, a téma mérete miatt – rendet ebben a témában.
2025. 06. 20. 17:30
Megosztás:

Megkapta a jóváhagyást az Unicredit a Bizottságtól is

Az Európai Bizottság feltételesen jóváhagyta a Banco BPM felvásárlást.
2025. 06. 20. 17:00
Megosztás: