Felszívta a kereslet az olcsó albérletkínálatot az érettségizők elől

Jelentős drágulás látható az országos albérletpiacon. Egy év alatt a fővárosban 35 százalékkal 175 ezer forintra nőtt az átlagos bérleti díj. a megyeszékhelyek többségében pedig 8-33 százalékos volt az emelkedés. A jelentős bérletidíj-emelkedés részben a kínálat jelentős visszaesésével magyarázható, idén májusban alig több mint 10 ezer kiadó lakásból lehetett válogatni, ez 49 százalékos csökkenésnek felel meg egy év alatt. Az albérletpiacon elérhető hozam 7 éves időtávot nézve szinte a felére csökkent, ez szintén visszafogja a kínálatot.

Felszívta a kereslet az olcsó albérletkínálatot az érettségizők elől

Az albérletkeresők az elmúlt időszakban már lecsaptak a legolcsóbb ajánlatokra. Emiatt a korábbi évekhez képest nehezebb helyzetben lesznek a most érettségiző és szeptembertől a felsőoktatásba tartó vagy munkába álló diákok, akik albérletben gondolkodnak - derül ki az ingatlan.com friss összeállításából, amely bemutatja, hogy mennyiért lehet lakást bérelni, hogyan alakult a kínálat az utóbbi egy évben és milyen hozamokat biztosít a lakáskiadás.

Kiugró drágulás

Budapesten május közepén már 175 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, ami jelentős, 35 százalékos emelkedést jelent egy év alatt. A nyugat-magyarországi megyeszékhelyeket 120-135 ezer forintos, a kelet-magyarországiakat pedig 100-120 ezer forintos átlagos havi bérleti díj jellemezte.

“Túlzás nélkül durva áremelkedés látható az albérletpiacon. Budapesten áprilisban még 170 ezer forint volt az átlagos bérleti díj, egy hónappal később pedig már 175 ezer forintot tett ki, ami 3 százalékos drágulást jelent. A bérleti díjak országos emelkedése részben azzal magyarázható, hogy sokkal szűkebb lett a kínálat. Egy évvel ezelőtt még országszerte 20 ezer lakást kínáltak kiadásra a tulajdonosok, idén viszont alig több mint 10 ezer albérletből lehetett válogatni, ami 49 százalékos visszaesést jelent” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

Lejtőn a hozamok

Az ingatlan.com elemzése szerint a lakáspiaci folyamatokat meghatározó kamatemelkedés az albérletpiacra is hatással van. Kevesebben vásárolnak majd lakáshitelből ingatlant, ez az lakásdrágulás ütemét visszafoghatja, emiatt viszont elbizonytalanodhatnak a befektetési céllal vásárlók. Az elmúlt években a lakások drágulása kompenzálta a bérleti díjból elérhető hozamok csökkenését, ami szintén lelassult. A lakáshitelkamatok emelkedése pedig tovább fékezheti a lakások áremelkedését. Balogh László közölte: “Összességében a hozamok lejtőre kerültek többéves távlatban. A lakáspiaci boom kezdetén, 2015 tavaszán Budapesten a lakáskiadásból elérhető hozam 8,77 százalék volt. A megyeszékhelyeken pedig meghaladta a 9 százalékot. A fővárosban most 4,75 százalék, a megyeszékhelyeken átlagosan 5,22 százalék a bérbeadásból várható bruttó hozam, ami nagyjából feleannyi, mint hét évvel ezelőtt.” Az ingatlan.com szakértője kiemelte, hogy Budapesten jelenleg a X. kerület a legjövedelmezőbb 5,82 százalékos átlagos hozammal, hét évvel ezelőtt pedig a VIII. kerületben volt a legmagasabb a várható hozam 10,5 százalékkal. A megyeszékhelyek esetében akkor és most is Salgótarjánban voltak a legjobb hozamkilátások, de ezeknek a szintje az elmúlt hét évben 13 százalékról 8,3 százalékra csökkent.

 

 

Bár a kamatemelkedés miatt egyre többen döntenek úgy, hogy elhalasztják a lakásvásárlást és az átmeneti időszakban ingatlant bérelnek, ez nem biztos, hogy jó választás. Balogh László azt tanácsolja, ha valaki még a jelenlegi környezetben is hitelképes, akkor ehelyett érdemes inkább lépnie, ahelyett, hogy albérletbe költözzön. “A látszólag magasabb hitelkamatok miatt most drágább lakáshiteleket olcsóbb konstrukciókkal ki lehet majd váltani, ha visszatérnek az alacsonyabb kamatszintek. Ha viszont nem térnek vissza, akkor az albérletek egyre magasabb díja még nehezebbé teszi az önrész összegyűjtését és elindulást a saját tulajdonú ingatlan irányába” - mondta a szakember.

Kérdéses a jövő

Az elemzés szerint az albérletpiacon a mostani helyzetben az egyik lényeges kérdés, mi lesz, ha a befektetők számára nem lesz elég vonzó a lakáspiac a hozamszintek csökkenése miatt. Ebben az esetben ugyanis a megfelelő mennyiségű és megfizethető árú albérletek kínálatában további visszaesés várható, ami a bérlőket is kedvezőtlenebb helyzetbe hozza. Az ingatlan.com szakértője példaként említette, hogy a koronavírus-járvány alatt a bérlők voltak jobb helyzetben. Másfél évvel ezelőtt történelmi csúcson volt ugyanis a kiadó lakások kínálata, ennek eredményeként Budapesten például 20-25 százalékkal estek vissza a bérleti díjak. Most viszont a szűkülő kínálat egyértelműen felfelé hajtja a bérleti díjakat, ám a lakások folyamatos drágulása miatt ezzel párhuzamosan a befektetési célú hozamszintje nem emelkedik.

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon

Fordulópont előtt áll az elektromos autózás Magyarországon - közölte a Magyar Mérnöki Kamara az MTI-vel az elektromobilitásról készített tanulmánya alapján. A dokumentum átfogó elemzést nyújt a hazai és nemzetközi szabályozási környezetről, a járműállomány alakulásáról, valamint az elektromos közlekedés valós környezeti hatásairól.
2026. 05. 03. 16:00
Megosztás:

Mi az az XRP, és mire használják a kriptovilág egyik legismertebb tokenjét?

XRP az egyik legismertebb digitális eszköz a kriptopiacon, amelyet sokan a Bitcoin alternatívájaként ismernek, de valójában teljesen más célra hozták létre. Míg a Bitcoin elsősorban digitális értékőrzőként működik, az XRP-t gyors és olcsó nemzetközi pénzmozgások kiszolgálására tervezték.
2026. 05. 03. 14:00
Megosztás:

Rendszerváltó népünnepély lesz szombaton Budapesten

Egész napos "rendszerváltó népünnepélyt" tartanak szombaton az új Országgyűlés megalakulásának és a miniszterelnök megválasztásának, valamint eskütételének napján Budapesten, a Kossuth téren és a Parlament előtti rakparton - jelentette be Magyar Péter leendő kormányfő, a Tisza Párt elnöke vasárnapi Facebook-bejegyzésében.
2026. 05. 03. 13:05
Megosztás:

Megütötte a Robinhood kriptós bevételeit a piaci visszaesés – de sérült a hosszú távú sztori?

A Robinhood első negyedéves gyorsjelentése jól mutatja, mennyire széles körben érezteti hatását a kriptopiaci lehűlés. A digitális eszközök árfolyamesése nemcsak a befektetők portfólióját nyomta meg, hanem azoknak a vállalatoknak az eredményét is, amelyek üzleti modelljükben jelentős szerepet adnak a kriptokereskedésnek. A nagy kérdés most az: átmeneti visszaesésről van szó, vagy a Robinhood hosszabb távú növekedési története is megrepedt?
2026. 05. 03. 12:00
Megosztás:

Óriási mértékben nőtt az átutalások száma, ez áll a gyors változás hátterében

Öt év leforgása alatt csaknem 40 százalékkal emelkedett a bankszámláról indított egyedi átutalások darabszáma Magyarországon. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a jelentős növekedés elsősorban az azonnali fizetési rendszer bevezetésével magyarázható.
2026. 05. 03. 11:00
Megosztás:

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések

Iránnal folyamatosan zajlanak egyeztetések, ugyanakkor ezek eredménye nem kielégítő – hangoztatta az amerikai külügyminisztérium szóvivője szombaton.
2026. 05. 03. 10:00
Megosztás:

Inflációs, ipari, kiskereskedelmi adatok jelennek meg a jövő héten

Hétfőn az ipari termelői árak márciusi statisztikája jelenik meg. Februárban az ipari termelői árak átlagosan 3,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbinál. A belföldi értékesítés árai 3,1, az exportértékesítéséi 3,3 százalékkal mérséklődtek 2025 februárjához képest. A belföldi értékesítési árak 0,3, az exportértékesítési árak 1,0 százalékkal elmaradtak az előző havi szinttől, így az ipari termelői árak összességében 0,8 százalékkal alacsonyabbak voltak.
2026. 05. 03. 08:40
Megosztás:

Hegedűs Zsolt: a kórházak legyenek tiszták, biztosítsák az alapvető higiénés feltételeket!

A tisztaság és az alapvető higiénés feltételek, így többek között kézmosószer és toalettpapaír biztosítására kérte a kórházakat Hegedűs Zsolt kijelölt egészségügyi miniszter, a Tisza Párt országos listáján megválasztott országgyűlési képviselő Facebook-oldalán péntek délután közzétett bejegyzésében.
2026. 05. 03. 07:00
Megosztás:

Lógyógyászati termékeket vizsgált a Nébih

A Szupermenta program terméktesztjén ezúttal lovaknak szánt gyógyhatású termékeket és ápolószereket elemeztek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai. Az összehasonlító vizsgálatba került 16 termék hatósági, laboratóriumi és kedveltségi vizsgálaton is részt vett. A hatósági szakemberek már a tesztfolyamat elején három esetben eljárást indítottak jogszabályellenes forgalmazás miatt. Hat terméknél pedig a jelölést kifogásolták, ezért felszólították az érintett forgalmazókat a feltárt hibák kijavítására.
2026. 05. 03. 06:00
Megosztás:

Fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a fertődi Esterházy-kastély

A fenntartható és az aktív turizmus erősítése érdekében fejleszti kerékpáros infrastruktúráját idén a fertődi Esterházy-kastély - tudatta az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2026. 05. 03. 05:00
Megosztás:

Új kibercsalás: adófizetés ellopott összeg visszautalásához

Hamis befektetések korábbi károsultjait fosztanák ki ismét kibercsalók. A korábban megszerzett pénzek hatósági visszafizetését ígérik, ha az áldozatok előzetesen adót fizetnek „az összeg visszautalásáért”. Ismét bűncselekmény gyanújáról van szó, így célszerű a megkereséseket elutasítani és rendőrségi feljelentést tenni.
2026. 05. 03. 04:00
Megosztás:

Uniós támogatásból fejleszti tovább űripari technológiáját az Admatis miskolci mérnökcég

A miskolci székhelyű Admatis Kutató, Gyártó és Kereskedelmi Kft. 105 millió forint uniós forrást nyert el, amellyel a cég egyik alapkompetenciáját adó speciális hőkezelési eljárási technológiát fejleszti tovább - közölte Bárczy Tamás, a társaság alapító-tulajdonosa, ügyvezetője az MTI-vel.
2026. 05. 03. 03:00
Megosztás:

Ezzel az ősrégi finn módszerrel a fűtés-számlád a töredéke lesz!

A levegőcserélő berendezés hosszú távon az egészségünket és a pénztárcánkat is kíméli. Elmondjuk hogyan is működik ez a finn módszer.
2026. 05. 03. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj korhatár 2027 - hány évesen mehetünk nyugdíjba?

A Nyugdíj korhatár 2027 kérdése sokakat érint, különösen azokat, akik 1962-ben születtek, hiszen ők 2027-ben töltik be a jelenlegi általános öregségi nyugdíjkorhatárt. Magyarországon a hatályos szabályok szerint az öregségi nyugdíj alapvető feltétele a 65. életév betöltése, valamint a megfelelő szolgálati idő megléte. A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint teljes öregségi nyugdíjhoz főszabály szerint legalább 20 év szolgálati idő, résznyugdíjhoz pedig legalább 15 év szolgálati idő szükséges.
2026. 05. 03. 01:00
Megosztás:

Megállíthatatlan a Tisza-tó lendülete az átrendeződő nyaralópiacon, a Balaton és Velencei-tó pedig stabilitást mutat

A hosszú távú trendeket nézve jelentős átalakuláson ment keresztül a nyaralóövezetek lakóingatlanpiaca. Öt évvel a koronavírus-járvány idején csúcsra futott a kereslet, amely azóta jelentősen csökkent. Az ingatlan.com friss, nyaralószezon közeledtének apropóján készült elemzése az elmúlt évek január-áprilisi időszakának kereslet-kínálati adait vizsgálva bemutatja az éves és ötéves változásokat is. Az eredményekből kiderül, hogy a mérsékeltebb érdeklődés visszafogta a drágulás ütemét is a klasszikus nyaralópiacokon, ám a különböző üdülőövezetek teljesen eltérő pályán mozognak.
2026. 05. 02. 23:00
Megosztás:

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot"

Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott "fegyveres harcot" pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.
2026. 05. 02. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 02. 21:00
Megosztás:

Rekord tartalékpufferrel erősített a Tether: 1,04 milliárd dolláros profit az első negyedévben

A Tether újabb látványos pénzügyi eredménnyel jelezte, hogy továbbra is meghatározó szereplője a globális stablecoin-piacnak. A vállalat 2026 első negyedévében 1,04 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el, miközben tartalékpuffere történelmi csúcsra, 8,23 milliárd dollárra emelkedett. A friss jelentés különösen fontos időzítéssel érkezett, mivel a stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó amerikai szabályozás egyre szigorúbb átláthatóságot követelhet meg.
2026. 05. 02. 20:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból

Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
2026. 05. 02. 18:00
Megosztás:

Új határidőt jelölt ki a Pi Network a következő PI tokenfrissítés előtt

A Pi Network újabb fontos határidőt jelenthetett be a következő PI tokenfrissítés előtt, ám a pontos részletek egyelőre nem teljesen tisztázottak. A projekt felhasználóinak ezért érdemes fokozottan figyelniük a hivatalos csatornákat, különösen akkor, ha még vannak függőben lévő ellenőrzési vagy migrációs lépéseik.
2026. 05. 02. 17:00
Megosztás: