Felülteljesített a BUX az európai tőzsdékhez képest

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 667,62 pontos, 1,49 százalékos emelkedéssel, 45 333,63 ponton zárt kedden.

Felülteljesített a BUX az európai tőzsdékhez képest

A részvénypiac forgalma 10,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta felülteljesített a BUX-index az európai tőzsdékhez képest. Az elemző szerint a BUX 1,49 százalékos emelkedésével a hétfőn elért 2,49 százalékos csökkenés egy részét dolgozta le. Közölte, a Brüsszelből érkező hírek mozgatták a piacot, amelyek szerint az év végéig megtörténhet a magyar helyreállítási terv hivatalos jóváhagyása.    

Arra is kitért, hogy a vezető részvények közül csak a Molnál érkeztek egyedi hírek. Az üzemanyaghiánnyal összefüggésben egyre kérdésesebb, hogy meddig tartható fenn az ársapka, ennek esetleges eltörlése pozitívan hathat az olajvállalat részvényeire - tette hozzá. A Mol 58 forinttal, 2,10 százalékkal 2818 forintra erősödött, 2,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 1,09 százalékkal 10 200 forintra nőtt, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,5 forinttal, 0,15 százalékkal 326 forintra csökkent, forgalma 67,0 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 170 forinttal, 2,00 százalékkal 8670 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A BUMIX 3670,87 ponton zárt kedden, ez 11,28 pontos, 0,31 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Egrag Crypto szerint 47%-os zuhanás várhat az XRP-re – de van ok a bizakodásra is

Megkongatta a vészharangot Egrag Crypto, az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki szerint akár 47%-os árfolyamesés is várhat az XRP-re a közeljövőben. Bár a prognózis elsőre ijesztő lehet, az elemző továbbra is hisz a token hosszú távú erejében. A cikkből kiderül, mit jelent ez az XRP-tartók számára, és miért lehet mégis érdemes nyugodtnak maradni.
2026. 01. 15. 15:30
Megosztás:

Szakmai összefogás: Újratárgyalják a magyar útdíjrendszert

Új fejezet nyílt a fuvarozói szervezetek és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) tárgyalássorozatában. A tegnapi egyeztetés eredményeként a kormányzat hajlandó az útdíjrendszer, a súlykorlátozások és a bírságolási gyakorlat felülvizsgálatára, amelyekre a szakmai szervezetek egységes javaslatcsomagot nyújtanak be február 15-ig.
2026. 01. 15. 15:00
Megosztás:

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

Megnyitotta ezredik útvonalát a Wizz Air, a légitársaság jelenleg 200 célállomást köt össze több mint 50 országban - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2026. 01. 15. 14:30
Megosztás:

A SZÉP-kártya a turizmus motorja, 12 százalékkal nőtt a felhasználás novemberben

A kormány a SZÉP-kártyán keresztül kiemelten támogatja a családok gondtalan pihenését. A SZÉP-kártya novemberben is a belföldi turizmus egyik legfontosabb hajtóereje volt: a költések összege mintegy 33,2 milliárd forintot tett ki, ami csaknem 12 százalékos növekedést jelent 2024 novemberéhez képest - hívta fel a figyelmet csütörtöki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 01. 15. 14:00
Megosztás:

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait

A Lufthansa csoport felfüggesztette az Izraelbe tartó éjszakai járatait az iráni felkelés és a Közel-Keleten kialakult helyzet miatt - jelentette az izraeli katonai rádió csütörtökön.
2026. 01. 15. 13:30
Megosztás:

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás:

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás:

Franciaország konzulátust nyit Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
2026. 01. 15. 06:00
Megosztás:

A globális olajkereslet további növekedésére számít az OPEC

Az olajkereslet növekedésére számít idén és jövőre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb, szerdán kiadott piaci jelentése szerint.
2026. 01. 15. 05:30
Megosztás:

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás: