Felülteljesítő volt a BUX az európai piacokhoz képest

A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta: a BUX felülteljesített az európai indexekhez képest, bár a nemzetközi piaci hangulat is inkább jónak mondható. A vezető részvények közül az OTP, a Richter és a Magyar Telekom árfolyama is emelkedett. A vállalatokkal kapcsolatban fontos hírek nem érkeztek. A Richter részvényeit az egészségügyi szektorral kapcsolatos pozitív európai hangulat segítette. Az OTP kissé, a Magyar Telekom pedig jelentősen felülteljesített az európai bank-, illetve telekommunikációs szektorhoz képest - jelezte a szakértő.
A Mol árfolyama 4 forinttal, 0,14 százalékkal 2770 forintra csökkent, 572,0 millió forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 300 forinttal, 1,04 százalékkal 29 080 forintra erősödött, forgalmuk 5,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 32 forinttal, 1,76 százalékkal 1852 forintra nőtt, forgalma 277,4 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 120 forinttal, 1,19 százalékkal 10 170 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 9401,70 ponton zárt pénteken, ez 10,46 pontos, 0,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.