Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma

A Kárpát-medencei gazdatársadalom összefogásának erősítése, az érdekek nemzetközi szintű érvényesítése volt a legfőbb feladata az elmúlt évtizedben a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF), és ez a legfontosabb a jövőben is - hangzott el a jubileumi közgyűlésen a KEF megalakulásának helyszínén, Orosházán pénteken.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a KEF elnöke köszöntőjében kiemelte, a KEF mintaprojektté vált, amelynek a Kárpát-medencei gazdatársadalom megőrzése a fő célja, valamint az, hogy közösen fel tudjanak nőni a kor kihívásaihoz. A NAK jogszabályban is rögzített kötelezettsége együttműködni a határon túli gazdaszervezetekkel; a KEF tagszervek programjaikhoz és rendezvényeikhez kamarai és kormányzati támogatásban is részesülnek. A fórumon lehetőség nyílik a problémák közös megbeszélésére, viták lefolytatására, a megoldások kidolgozására - részletezte.

Megjegyezte, az agrártárca az elmúlt évtizedben egyértelmű tanújelét adta annak, hogy komolyan gondolja a magyar-magyar összefogást, erre példa a KEF támogatása mellett a külhoni falugazdász hálózat működtetése. Győrffy Balázs szerint az elmúlt tíz év rácáfolt arra a vélekedésre, miszerint a gazdák nem képesek hosszú távon együttműködni; egyúttal reményét fejezte ki, hogy a kiváló kapcsolat a következő száz évben is fennmarad.

Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő felidézte, hogy a KEF megalakításának gondolata már 14 éve felmerült, szintén egy orosházi konferencián. Megjegyezte, június 16-a Nagy Imre és mártírtársai 1989-es újratemetésének az évfordulója. A politikus párhuzamot vont: ahogyan 1958-ban Nagy Imre képes volt Moszkva helyett Budapestet választani, úgy ma sem lehet nehéz Brüsszel és Budapest között választani. Felelevenítette, hogy 33 éve "saját erőből vívtuk ki a szabadságot, teremtettük meg a függetlenséget, a nemzeti, alkotmányos és politikai szuverenitást". Ám a magyar szabadságnak "posztkommunista örökséggel terhelt két évtizede következett". 2010-ig a vidékről múlt időben beszéltek, a falut meghaladott településtípusnak gondolták, a mezőgazdaságra mint a pénzt felemésztő dologra tekintettek - fogalmazott.

Deutsch Tamás szerint a legnagyobb közös siker a magyar föld megvédése, hiszen Magyarország 2010 után Európa legszigorúbb földtörvényét fogadta el; valamint annak kiharcolása volt, hogy az Európai Unióban megmaradjon az agrártámogatások rendszere és szintje. Megjegyezte, a 2023-as költségvetésben 750 milliárd forintot ér el az agrártámogatások összege, amelyből 386 milliárd már eljutott a gazdákhoz. Az európai parlamenti képviselő ígéretet tett arra, hogy agrárpolitikai értelemben a "következő tíz évben is kisgazda párti kormánya lesz" Magyarországnak.

Ökrös Oszkár, az Agrárminisztérium nemzeti kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára gratulált ahhoz, hogy egy "földrajzilag kiterjedt, éghajlatilag, domborzatilag változatos, politikailag osztott térségben" sikerül már tíz éve működtetni a fórumot. Szavai szerint a nemzetpolitikai építkezés 2010 óta elsőrendű feladat, aminek fontos része a KEF. "Csak egy jól szervezett, egymással kapcsolatot tartó, egymást segítő magyarság tud fennmaradni" - húzta alá, hozzátéve, hogy 10 év alatt a KEF "jól szervezett, cselekvő szakmai szervezetté vált, amely lehetőségeket, kapcsolatrendszereket és biztonságot nyújt a hozzá tartozó Kárpát-medencei gazdaszervezetek számára".

Ökrös Oszkár megjegyezte, több külhoni magyar gazdaszervezet "sok esetben jobban számíthat" erre a fórumra, az anyaországi agrárminisztériumra és agrárkamarára, mint a saját országuk szaktárcáira, "ami megtiszteltetés és óriási felelősség is". Rákóczi Attila, a Békés Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója köszöntőjében aláhúzta, hogy a helyi gazdaszervezetekkel stratégiai partnerséget kötöttek, kiemelt feladatuknak tekintik az agrártámogatások lehívásának segítését, de a NAK-kal közösen jogszabálymódosító tevékenységet is folytatnak szükség esetén.

Nagyné Legény Ildikó, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) Gazdaasszony Tagozatának elnöke elmondta, május végére valamennyi vármegyében megalakult a gazdaasszony szervezet, amely segíthet a hagyományok és az értékek, a termőföld és a vidék szeretetének megőrzésében, az utódoknak való átadásában. Hozzátette, a koronavírus-járvány is rámutatott arra, hogy felértékelődtek a vidéki értékek, "azok a magyarság fennmaradását és biztonságát tudják biztosítani".

Bővül a hazai erdőállomány

Az MBH Bank idén 50 millió forinttal támogatja az IPOLY ERDŐ Zrt. munkáját, amelynek keretében tovább folytatódott az erdőmegújítás a Börzsönyben.
2026. 03. 20. 22:00
Megosztás:

Donald Trump: az Egyesült Államok katonai értelemben már győzött

Donald Trump amerikai elnök szerint az iráni konfliktust katonai értelemben már megnyerte az Egyesült Államok, a NATO szövetségesek pedig nem akartak csatlakozni az iráni atomfenyegetés kiiktatásához.
2026. 03. 20. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint péntek estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 20. 20:00
Megosztás:

Románia csaknem 20 százalékkal növeli védelmi kiadásait

A román védelmi minisztérium idei költségvetése 49,426 milliárd lej (3812 milliárd forint), ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi előirányzatot - közölte pénteken a Radu Miruta miniszterelnök-helyettes, a tárca vezetője.
2026. 03. 20. 19:00
Megosztás:

A multi-party computation (MPC) jelentése, értelmezése és szerepe a kriptovaluta-piacokon

A kriptovaluták világában egyre gyakrabban jelenik meg a multi-party computation, röviden MPC kifejezés, különösen akkor, amikor biztonságról, intézményi vagyonkezelésről, letétkezelésről vagy decentralizált pénzügyi infrastruktúráról esik szó.
2026. 03. 20. 18:30
Megosztás:

Megugrottak a pénzpiaci kamatok – ez már a lakáshiteledet is érintheti

Az elmúlt hetekben látványosan megugrott a kőolaj és az üzemanyag ára, annyira, hogy a magyar kormány március 10-én újra beavatkozott, és üzemanyag-ársapkát vezetett be. Közben azonban történt egy ennél kevésbé látványos, de sok család pénzügyeire hasonlóan komoly hatást gyakorló elmozdulás is: emelkedtek a hosszú piaci kamatok.
2026. 03. 20. 18:00
Megosztás:

Hét régióba látogat el a kamarai beszállítói program

Az idén tavasszal hét régió nagyvállalatai várják a potenciális beszállítókat a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) országos kamarai beszállítói fórumán Törökbálinton, Egerben, Szegeden, Veszprémben, Kaposváron, Nyíregyházán és Sárváron.
2026. 03. 20. 17:30
Megosztás:

Elindult a tokenizált Bitcoin-alapok versenye: Coinbase, BlackRock és Fidelity

A hagyományos pénzügyi óriások és a kriptoszektor vezető szereplői egyre gyorsabban közelednek egymáshoz. A Coinbase új tokenizált Bitcoin-alapja a Base hálózaton nemcsak technológiai újítás, hanem egy nagyobb verseny része is, amelyben olyan gigászok vesznek részt, mint a BlackRock és a Fidelity. A tét: ki építi ki a jövő pénzügyi infrastruktúráját a blokkláncon.
2026. 03. 20. 17:00
Megosztás:

Több mint 373 ezer illegális weboldalt számoltak fel egy nemzetközi kiberműveletben

Egy nemzetközi bűnüldöző akció keretében a hatóságok több mint 373 ezer, gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos tartalmakat hirdető, illetve kiberszolgáltatásokat kínáló weboldalt számoltak fel a darkneten - közölte az Európai Unió bűnüldözési együttműködési szervezete, az Europol pénteken.
2026. 03. 20. 16:30
Megosztás:

Hashi: új korszak kezdődik a Bitcoin DeFi-ben – intézményi összefogással érkezik az áttörés

A Sui Foundation egy merész lépéssel új szintre emelné a Bitcoin decentralizált pénzügyi (DeFi) felhasználását. A Hashi nevű új protokoll nemcsak technológiai innovációt hoz, hanem komoly intézményi támogatással érkezik – mindezt egy olyan időszakban, amikor a piaci hangulat extrém félelemben van. Vajon ez lehet a Bitcoin DeFi következő nagy katalizátora?
2026. 03. 20. 15:30
Megosztás:

Amazon: Az AI-álmok végének kezdete?

Az amerikai e-kereskedelmi óriást egyre kevésbé azonosítják online áruházként, és egyre inkább egyoldalúan, az úgynevezett „hiperskálázók” új címkéjén keresztül tekintenek rá. Az AI köré épített új identitás eddig a növekedés ígéretét hordozta – most azonban egyre inkább az derül ki, hogy ez az ígéret komoly kompromisszumokkal, növekvő költségekkel és látható működési problémákkal jár. A tendenciát a globális, Magyarországon is jelen lévő befektetési szolgáltató, az XTB szakértői járták körbe.
2026. 03. 20. 15:00
Megosztás:

Szerbia tovább csökkenti a kőolajszármazékok jövedéki adóját

Szerbia csökkenteni fogja a kőolajszármazákokra kivetett jövedéki adót, még akkor is, ha ez bevételkieséssel jár az állam számára - közölte Aleksandar Vucic szerb elnök az ország nemzetbiztonsági tanácsának pénteki rendkívüli ülését követően.
2026. 03. 20. 14:30
Megosztás:

Kilőtt a Bittensor (TAO) kriptovaluta árfolyama

A TAO kilőtt: 15%-os emelkedés és rekord nyitott érdeklődés a piacon. A Bittensor (TAO) az utóbbi napok egyik legforróbb altcoinja lett, miután egyetlen nap alatt 15%-os árfolyam-emelkedést produkált. A háttérben bálnák felhalmozása, erősödő derivatív piaci aktivitás és növekvő befektetői bizalom áll – de vajon meddig tarthat a lendület?
2026. 03. 20. 14:00
Megosztás:

Újabb lépés a bankunió kiteljesedése felé a CMDI-csomaggal: a válságkezelési és betétbiztosítási keretrendszer átfogó megújítása a pénzügyi stabilitás és az adófizetői források védelméért

Az Európai Unió jelentős lépést tett a bankunió kiteljesítése felé a Válságkezelési és Betétbiztosítási (CMDI) csomag elfogadásával, amelyről a Tanács és az Európai Parlament 2025. június 25-én állapodott meg, és a hivatalos publikációja a következő hetekben várható. Ez az átfogó reformcsomag a bankok válságkezelési keretrendszerének és a betétbiztosítási rendszereknek (DGS) újragondolását célozza, rugalmasabb és hatékonyabb megoldásokat kínálva a pénzügyi stabilitás megerősítésére.
2026. 03. 20. 13:00
Megosztás:

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait

Hétfőig kell megválasztani a szavazatszámláló bizottságok tagjait az április 12-ei országgyűlési választásra.
2026. 03. 20. 12:30
Megosztás:

A Bitget és a SlowMist feltérképezik a feltörekvő biztonsági kockázatokat, ahogy az AI-ügynökök kereskedni kezdenek

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange (UEX) platformja, együttműködött a blockchain-biztonsági céggel, a SlowMisttel, hogy közös kutatási jelentést tegyenek közzé azokról a kockázatokról, amelyek akkor jelennek meg, amikor az AI-rendszerek önállóan hajtanak végre kereskedéseket.
2026. 03. 20. 12:00
Megosztás:

Bitcoin az instabilitás ellenére is tartja magát 70 ezer USD fölött – mi hajtja a kriptopiacot?

A kriptovaluta-piac ismét bizonyította ellenálló képességét: a Bitcoin látványos emelkedést produkált a globális gazdasági bizonytalanságok közepette. Az energiaárak csökkenése és a nemzetközi politikai koordináció új lendületet adott a piacnak – de vajon meddig tarthat ez a rally?
2026. 03. 20. 11:30
Megosztás:

Elképesztő nyereményösszeg találhat gazdára az Ötöslottón

Legutóbb tavaly ősszel, 2025. október 4-én volt telitalálat az Ötöslottón. A közel 6 hónap alatt TOP4-be jutott a megnyerhető legnagyobb összeg. Ezen a héten 5,9 milliárd forint a tét.
2026. 03. 20. 11:00
Megosztás:

A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek vissza az amerikai és a német hozamok

A tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt. Az EKB döntése segítette az eurót, ami mintegy 1%-kal erősödött a dollárral szemben, 1,16 közelébe pattant az EURUSD. A kezdeti nagy mozgások ellenére végül a tegnapelőtti szintek közelébe tértek visszaaz amerikai és a német hozamok, a tíz éves dollár hozam 4,25, a német 2,95% közelében maradt.
2026. 03. 20. 10:30
Megosztás:

Estek a tengerentúli piacok is: az energiaárak mellett a FED szerdai kommunikációja is aggasztotta befektetőket

Mínuszban zártak a tengerentúli piacok is, elsősorban a Micron Technology és a Tesla árfolyamesése miatt, mivel a megugró olajárakból eredő inflációs aggodalmak pesszimistává tették a befektetőket a jövőbeli kamatcsökkentések lehetőségével kapcsolatban.
2026. 03. 20. 10:00
Megosztás: