Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

Az előzetes adatok szerint márciusban 5752 gyermek született, és 10 393-an haltak meg, az előző év azonos hónapjához képest a születések száma 2,9, a halálozásoké 9,2 százalékkal csökkent, a házasságkötéseké 15 százalékkal nőtt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön az MTI-vel.

Fogy a népesség, de nő a házasodási kedv

A közlemény szerint márciusban 5752 gyermek született, 2,9 százalékkal, 169-cel kevesebb, mint 2025 márciusában; 10 393 ember halt meg, 9,2 százalékkal, 1057-tel kevesebb az egy évvel korábbinál. A természetes fogyás a 2025. márciusi 5529-cel szemben 4641 fő volt.

Márciusban 3401 pár kötött házasságot, 15 százalékkal, 433-mal több, mint egy évvel korábban.

Ebben a hónapban ezer lakosra 7,1 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2, a halálozási arányszám 1,2 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2025 márciusában.

Az ezer lakosra jutó természetes fogyás 1,1 ezrelékponttal, 5,8 főre csökkent. Ezer lakosra 4,2 házasságkötés jutott, 0,6 ezrelékponttal több, mint egy évvel korábban - közölte a KSH.

Az idén az első három hónapban 17 367 gyermek jött világra, 3,5 százalékkal, 622-vel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Ezen belül januárban 2,2, februárban 5,5, míg márciusban 2,9 százalékkal kevesebb volt az élveszületések száma, mint 2025 azonos hónapjaiban.

Ezer 15–49 éves nőre 34,9 élveszületés jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban - fűzték hozzá, azzal együtt, hogy a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29, egy évvel korábban 1,31 volt.

Az első negyedévben 32 899-en haltak meg, 7,5 százalékkal, 2668-cal kevesebben az egy évvel korábbinál. Januárban 5,3, februárban 8,3, márciusban pedig 9,2 százalékkal kevesebben hunytak el, mint az előző év azonos hónapjaiban.

A KSH jelentése szerint a természetes fogyás január-márciusban 15 532 fő volt, 12 százalékkal kevesebb az előző évi 17 578 fős értéknél.

Az adatok szerint 7951 pár kötött házasságot január-márciusban, 20 százalékkal, 1339-cel több az egy évvel korábbinál. Januárban 31, februárban 20, márciusban 15 százalékkal több házasságkötés történt, mint 2025 azonos hónapjaiban.

Ezer lakosra 7,4 élveszületés és 14,1 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,2 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 1,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2025 január–márciusában. A természetes fogyás 0,8 ezrelékponttal 6,6 ezrelékre csökkent.

Ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, amely 1,1 ezrelékponttal magasabb az előző év azonos időszakinál.

A házasságkötési arányszám 3,4 ezrelék volt, 0,6 ezrelékponttal magasabb az egy évvel korábbinál - írták.

A születések száma három régióban és a fővárosban csökkent, háromban nőtt, Közép-Dunántúlon pedig stagnált az előző év azonos időszakához képest. A legnagyobb mértékű csökkenést Budapesten, míg a legnagyobb mértékű növekedést Észak-Magyarországon mérték.

A halálozások száma az összes régióban csökkent az előző év azonos időszakához képest, a legnagyobb csökkenés Észak-Magyarországon, a legkisebb Észak-Alföldön következett be.

A természetes fogyás mértéke minden régióban csökkent, az országosnál nagyobb mértékű volt a csökkenés Észak-Magyarországon és Dél-Alföldön, a legkisebb mérséklődés Budapesten következett be.

A házasságkötések száma az összes régióban nőtt, a legnagyobb mértékű növekedés Észak-Magyarországon történt, míg a legkisebb mértékű Dél-Dunántúlon - sorolták.

Kitértek arra is, hogy 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 71 378 gyermek született, 6,3 százalékkal, 4770-nel kevesebb a megelőző 12 havinál. Ebben az időszakban 121 532-en haltak meg, 6,0 százalékkal, 7738-cal kevesebben, mint a megelőző 12 hónapban.

Hozzátették, hogy 2025 áprilisa és 2026 márciusa között 47 939 pár kötött házasságot, 4,0 százalékkal, 1834-gyel több a megelőző 12 havinál.

Ezer lakosra 7,5 élveszületés és 12,8 halálozás jutott, az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal, míg a halálozási arányszám 0,7 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint a megelőző 12 hónapban.

A házasságkötési arányszám 5,0 ezrelék volt, 0,2 ezrelékponttal magasabb, mint a korábbi időszakban - áll a KSH adatsorában.


Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás:

Érdemes most csomagolóipari vállalatokba befektetni?

A csomagolóipar a legstabilabb és legnagyobb növekedési lehetőségeket kínáló befektetési területek közé tartozik, fejlődése pedig szorosan követi a világgazdasági folyamatokat. Ha megbízható alapokra épülő, hosszú távú befektetést keresel, érdemes közelebbről is megismerned ezt a szektort.
2026. 08. 10. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Az ázsiai részvénypiacok többsége emelkedéssel kezdte a hetet hétfőn, követve a Wall Street pénteki rekordzárását. Japánban a Nikkei 225 index 2,0%-kal emelkedett, részben a félvezetőipari részvények iránti újbóli befektetői érdeklődésnek köszönhetően. Dél-Koreában a KOSPI index 0,4%-kal került feljebb, bár a kereskedés korábbi szakaszában még 2% feletti pluszban is járt. A kínai piacokon inkább stagnálás volt jellemző.
2026. 08. 10. 11:00
Megosztás:

Kerti bútor választás: hogyan teremts meghitt légkört a kertedben?

Amikor a nyári esték melege elcsendesedik, és a természet hangjai átveszik a főszerepet, a kertünk válik a családi és baráti összejövetelek központjává. Az ilyen pillanatok különlegesek, de vajon mi teszi őket igazán emlékezetessé? Az ízlésesen megválasztott kerti bútorok jelentős szerepet játszanak ezekben a hangulatokban.
2026. 08. 10. 10:30
Megosztás:

Jelentős negatív meglepetést hozott az amerikai munkaerőpiac, csökkentek a kamatemelési várakozások

Az amerikai részvénypiacok pénteken emelkedéssel zártak, az S&P 500 új történelmi csúcsot ért el. Erősen befolyásolta a piacokat, hogy az amerikai munkaerőpiac júliusban váratlanul gyengült: a nem mezőgazdasági foglalkoztatottság 23 ezer fővel csökkent, messze az elemzők által várt 80 ezres bővülés alatt, miközben az előző két hónap foglalkoztatási adatait jelentősen lefelé módosították.
2026. 08. 10. 10:00
Megosztás:

Rekordon zártak az európai piacok pénteken, közel évtizedes mélyponton a magyar infláció

Az európai részvénypiacok pénteken tovább emelkedtek: a STOXX Europe 600 index 0,3%-os erősödéssel történelmi csúcson zárt, és ezzel sorozatban negyedik hete tudott pluszban végezni.
2026. 08. 10. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése

Magyar Péter napirend előtti felszólalásával kezdődik az Országgyűlés eheti, kétnapos rendkívüli ülése hétfőn. Két új fideszes képviselői is esküt tehet, majd a parlament bizottsági jelentések és módosító javaslatok vitáit folytatja le.
2026. 08. 10. 08:05
Megosztás:

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump az Iránnal zajló alkufolyamatot

Sakkjátszmához hasonlította Donald Trump amerikai elnök az Iránnal zajló alkufolyamatot vasárnap.
2026. 08. 10. 06:00
Megosztás:

160 éves lett a Fővárosi Állat- és Növénykert

Budapest egyik legszebb történetének nevezte a Fővárosi Állatkert 160 éves történetét Karácsony Gergely az intézmény megnyitásának 160 évfordulója alkalmából tartott ünnepségen vasárnap.
2026. 08. 10. 05:00
Megosztás:

Két blokk után megállt a Bitcoin „anti-spam” forkja – elsöprő többség maradt az eredeti láncon

A Bitcoin közösségében hónapok óta zajló vita hétvégén tényleges láncszakadáshoz (forkhoz) vezetett a vitatott BIP-110 javaslat miatt. A kisebbségi lánc azonban szinte azonnal megbénult: körülbelül nyolc óra alatt mindössze két blokkot bányásztak rajta, miközben az eredeti Bitcoin-hálózat zavartalanul működött tovább.
2026. 08. 10. 04:00
Megosztás:

Szüret után is alkalmazható három növényvédő szer az amerikai szőlőkabóca ellen

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) három növényvédő szer – Decis Forte, Klartan 24 EW, Oroganic – engedélyokiratát módosította, így azok a szüretet követően, egészen a vesszőérettség (BBCH 91) stádiumáig felhasználhatóak a szőlőben. A kiterjesztések célja, hogy a korai érésű szőlőkben is legyen lehetőség a károsító elleni további védekezésre. Az Oroganic készítmény kis kiszerelésben kiskerti felhasználók számára is elérhető és ökológiai termesztésben is engedélyezett.
2026. 08. 10. 03:00
Megosztás: