Folyamatosan biztosított az élelmiszer-ellátás Magyarországon

Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket - írta a tárca pénteken.

Folyamatosan biztosított az élelmiszer-ellátás Magyarországon

A közlemény szerint Nagy István agrárminiszter úgy fogalmazott, a kormány célja továbbra is a lakosság élelmiszerrel való ellátásának, a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek, valamint a termelést biztosító szolgáltatások zavartalan biztosítása.

Az agártárca vezetője elmondta, hogy a hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Kifejtette, Ukrajnából például lenmagot, cirokmagot, mézet és takarmányt importálunk. A miniszter kiemelte, a háború közvetett hatásaként azonban számolni lehet például a gabonafélék árának világpiaci emelkedésével, ami Magyarországra is begyűrűzhet.

Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a tárca figyelemmel kíséri az egyes agrárágazatokat (például a vetőmag-előállítást és forgalmazást, vagy a takarmányozást) érintő hosszabb távú hatásokat, a lehetséges közvetett problémákat folyamatosan vizsgálja. "A szakmai szövetségektől kérjük, hogy amennyiben bármilyen nehézséget, problémát tapasztalnak, jelezzék felénk. Természetesen indokolt esetben - ahogy az a korábbi nehéz helyzetekben is történt - haladéktalanul megtesszük a szükséges lépéseket - tette hozzá.

Nagy István emlékeztetett, hogy a magyar élelmiszer-termelés kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy erős, stabil ágazat, képes sikeresen venni az akadályokat. "Az elmúlt években a kormány milliárdokat fordított a magyar agrárium fejlesztésére, többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a biztonságos és folyamatos élelmiszer-ellátást hazánkban" - fejtette ki a közleményben.

Bekavarhat egy lakásvásárlásnál az év végi igazgatási szünet!

2022. december 22. és 2023. január 6. között igazgatási szünet lesz, ezért a kormány- és a földhivatalokban csak korlátozottan lehet ügyet intézni az ünnepi időszakban. A Bankmonitor.hu szakértői szerint ezt a lakásvásárlás és hiteligénylés előtt állóknak érdemes szem előtt tartaniuk.
2022. 12. 07. 05:30
Megosztás:

Cégvezetők utolsó mondatai mielőtt súlyos árat fizetnek az IT rendszereik hiányosságai miatt

Az IT-biztonsági hiányosságokért, az adatok kiszivárgásáért, a vállalatokat ért presztízsveszteségekért, az adatok eltűnéséért vagy (ideiglenes) eltüntetéséért, az IT-rendszerekre épülő folyamatok leállásáért rendkívül nagy árat kell fizetniük manapság a vállalatoknak. Az IT-biztonsági kihívásokra felkészülni azonban nem lehetetlen, de első lépésként fontos merni szembenézni a lehetséges problémákkal. A vezető magyar IT-biztonsági szakemberek együttműködésével alapított XS Matrix csapata összegyűjtötte a legjellemzőbb kifogásokat, amiért vezetők nem szentelnek elegendő figyelmet e problémakörnek.
2022. 12. 07. 05:00
Megosztás:

A nyugdíjakhoz is hozzányúlna kényszerből a kormány, mert nem jön pénz az Uniótól

A magyar kormány akár már egy adó- nyugdíjreformot is bevállalna mindannak érdekében, hogy hozzáférhessen a Covid-járvány utáni létrehozott helyreállítási alap (RRF) pénzeihez - írja a Népszavára hivatkozva a napi.hu. A cikk háttere a magyar RRF-tervhez készített bizottsági összefoglaló anyagok tartalma.
2022. 12. 07. 04:01
Megosztás:

Növényvédelem drónokkal – szabályos vagy sem? Tisztába tesszük!

Nemcsak a mindennapokban, de az agrárszektorban is egyre nagyobb érdeklődés övezi a drónhasználatot. Alkalmazásuk a mezőgazdaságban viszonylag újkeletű dolog, azonban Magyarországon még nem teljesen kidolgozott a jogszabályi keretrendszer, mely ezen eszközök használatát és a velük történő növényvédelmi szolgáltatást teljesen legálissá tenné. Ennek ellenére rohamosan terjed a mezőgazdasági szektorban a használatuk.
2022. 12. 07. 03:30
Megosztás:

Csaló SMS-ekre figyelmeztet az OTP

Csalók küldenek SMS-üzeneteket, látszólag az OTP nevében, így a bank azt kéri: senki ne kattintson az azokban szereplő linkekre - közölte az OTP az MTI megkeresésére kedden.
2022. 12. 07. 03:00
Megosztás:

Új trolibuszok álltak forgalomba Budapesten

Öt új Solaris-Skoda Trollino 18 típusú trolibusz állt forgalomba Budapesten, a korszerű és alacsonypadlós járművek a 75-ös és a 80-as vonalon közlekednek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden az MTI-vel.
2022. 12. 07. 02:30
Megosztás:

Korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi vízszolgáltató

Nyolcmilliárd forintból, európai uniós és kormányzati támogatás felhasználásával korszerűsítette szennyvíztelepét a pécsi önkormányzat tulajdonában álló térségi vízszolgáltató vállalat, a Tettye Forrásház Zrt. - közölte a Nemzeti Fejlesztési Programiroda NKft. kedden az MTI-vel.
2022. 12. 07. 02:00
Megosztás:

A MET csoport belépett a román megújulóenergia-piacra

Belépett a romániai megújulóenergia-piacra a svájci központú MET csoport; az energiavállalat 100 százalékos részesedést vásárolt egy tervezési fázisban lévő, 52 megawatt (MWp) teljesítményű napenergia-projektben, amely várhatóan 2023 első negyedévében éri el az építésre kész állapotot, egy évvel később pedig üzembe is állhat.
2022. 12. 07. 01:30
Megosztás:

Bukarestben gyanús postai küldemények miatt riasztották a hatóságokat

Bukarestben két gyanús boríték miatt riasztották kedden a hatóságokat Ukrajna nagykövetségéhez, miután múlt héten levélbomba robbant Ukrajna madridi nagykövetségén, és Kijev tájékoztatása szerint Európa-szerte több ország ukrán nagykövetségére érkeztek állatszemeket tartalmazó véres csomagok.
2022. 12. 07. 01:00
Megosztás:

A WHO szerint rengetegen nem jutnak hozzá az egészségügyi rehabilitációhoz

Európában és Közép-Ázsiában csaknem 400 millió embernek lenne szüksége rehabilitációra az egészségi állapota miatt, de legtöbbjük nem jut hozzá - erre figyelmeztetett az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai hivatala keddi jelentésében, amely azt is hangsúlyozta, hogy a beavatkozás hiánya az egyes országoknak nagyon sokba kerül a kieső bevételek miatt.
2022. 12. 07. 00:30
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött az ingatlan.com a Hitelnet Kft.-vel

Az ingatlan.com csoport együttműködési megállapodást kötött a Hitelnet Kft.-vel, ennek részeként a money.hu közvetítői csapata csatlakozik a Hitelnet hálózatához, az ingatlan.com Zrt. pedig részesedést szerez a Hitelnetben - tájékoztatta az ingatlanhirdetési portál kedden az MTI-t.
2022. 12. 07. 00:05
Megosztás:

A Mol újraindította a Dunai Finomítót,

A Mol a karbantartás után ugyan újraindította a százhalombattai Dunai Finomítót, de a teljes kapacitás elérése több hetes folyamat, egyik napról a másikra nem oldódnak meg az ellátási problémák, és ahhoz az importnak is helyre kellene állnia a jelenlegi pánikvásárlások és készletfelhalmozások mellett - jelentette be a Mol Magyarország ügyvezető igazgatója a Kossuth rádió Déli krónikájában kedden.
2022. 12. 06. 23:30
Megosztás:

Romániában 14 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Romániában 14 százalékkal, 21,104 millióra nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma az idei első tíz hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden a román országos statisztikai intézet.
2022. 12. 06. 23:00
Megosztás:

A magyar lakosság csaknem 10 százalékának van nyugdíjbiztosítása

Magyarországon mintegy 445 ezer nyugdíjbiztosítási szerződés jut a közel 4,9 milliós aktív korú népességre, így a lakosság körülbelül 10 százaléka rendelkezik nyugdíjbiztosítással - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
2022. 12. 06. 22:30
Megosztás:

Konyhai eszköz hívott vissza a Pepco

Szilikonból készült muffinsütőformát hívott vissza a forgalomból a Pepco - olvasható a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján kedden közzétett felhívásban.
2022. 12. 06. 22:00
Megosztás:

Marad a viharjelzés a pénzügyi szférában

Magas hullámok és rossz látási viszonyok között navigáltak a pénzügyi szféra kockázatkezelői az elmúlt években, és a másodfokú viharjelzés még egy ideig érvényben marad – derül ki a KPMG kockázati vezetők körében végzett kutatásából. A felmérés szerint a bankok visszafoghatják a projekthitelezést, a biztosítók kevesebb lakásbiztosítási termékkel állnak elő, de preferálják a támogatott hitelkonstrukciókat, illetve a kockázati élet- és egészségbiztosításokat.
2022. 12. 06. 21:30
Megosztás:

Az USA-ban terjeszkedik a magyar energetikai startup

Az Egyesült Államok egyik leggazdagabb szénhidrogénkészlettel rendelkező régiójában található olaj- és gázmezők bérbeadásával és kitermelésével foglalkozó, OTC értékpapír-piacon jegyzett Allied Energy Corporation együttműködést kötött az magyar Enerhash amerikai leányvállalatával annak érdekében, hogy a jövőben olyan technológiát telepítsenek, amellyel hasznosítani tudják a földgáz és kőolaj kitermelésből fennmaradó, eddig nem hasznosított, úgynevezett fáklyagázt.
2022. 12. 06. 21:00
Megosztás:

Róka fogta csuka avagy a tőzsdék ismét esnek

Pénteken a munkaerőpiaci adat, nevezetesen a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának vártnál nagyobb bővülése, tegnap pedig az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index várakozásoknál nem csak jobb, hanem a várt csökkenéssel szemben emelkedő értéke verte ki a biztosítékot a piacon.
2022. 12. 06. 20:30
Megosztás:

Új, magyar, meditációs applikáció született a mentális egészség támogatására

Az INVERSUM néven indult start-up és a hozzá kapcsolódó applikáció a gyakran háttérbe szoruló, de annál fontosabb mentális jóllét javítását tűzte ki céljául.
2022. 12. 06. 20:00
Megosztás:

Szolnokról Skandináviába: FLIRT vonatot szállíthat a Stadler Finnországba

A Stadler 20 darab FLIRT motorvonat szállításáról írt alá szerződést finn VR Grouppal. A vonatok hatékony elektromos meghajtásukkal fenntarthatóbb vasúti közlekedést tesznek lehetővé Helsinki térségében. A szerződés magában foglalja a pótalkatrészek szállítását, valamint opciót további 50 vonat megrendelésére és teljes körű karbantartásra is. Az új járművek kocsiszekrényei a Stadler legnagyobb, több mint 600 főt foglalkoztató alumínium hegesztő és fényező üzemében, Szolnokon készülnek majd, a magyar szakemberek összesen 80 db kocsitestet gyártanak le 2024-től.
2022. 12. 06. 19:30
Megosztás: