Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

Csehországban folytatódnak a képviselőházi, azaz parlamenti alsóházi választások. Szombaton, a hagyományosan kétnapos választások második napján, reggel nyolctól délután kettőig lehet még szavazni, az eredményeket pedig az esti órákra ígéri a voksokat összeszámláló Cseh Statisztikai Hivatal.

Folytatódnak a képviselőházi választások Csehországban

A választások első napján körzetenként átlagban a bejegyzett választók mintegy 40-55 százaléka járult az urnákhoz, ami magasabb arány, mint a legutóbbi, 2021-es választások első napján - jelentette a közszolgálati hírtelevízió (CT24). Szombaton a részvétel többnyire 10-20 százalék között szokott mozogni.

A választások megzavarásáról, incidensekről nem érkezett jelentés.

A parlamenti alsóház 200 képviselői mandátumáért az idén 26 párt, mozgalom és koalíció több mint 4460 jelöltje verseng, egy képviselői helyért átlagban 22-en indultak.

A bejutási küszöb öt százalék.

A megmérettetés nagy esélyese az ellenzéki jobbközép Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom, amelynek elnöke, Andrej Babis volt kormányfő pénteken délután az észak-morvaországi Ostraván adta le szavazatát. Babis ismételten felszólította híveit: minél nagyobb számban járuljanak az urnákhoz, hogy az ANO mozgalom várható győzelme esetén lehetőleg egypárti kormányt tudjon alakítani.

Petr Pavel államfő lakóhelyén, a nyugat-csehországi Cernoucek településen adta le szavazatát. Úgy vélte, nem lesz egyszerű a kormányalakítás, mert a kormányoldal és az ellenzék között árkok alakultak ki.

Csehországban a képviselőház esetében arányos választási rendszer van érvényben, a választások eredménye alapján eddig mindig koalíciós pártok alakultak.

Az előző, 2021 októberében megtartott képviselőházi választást a hárompárti Spolu nyerte 27,79 százalékkal, az ANO 27,12 százalékkal a második volt.

Négy éve a választási részvétel meghaladta a 65 százalékot, az elemzők most is hasonlóra, vagy valamivel magasabbra számítanak.

Ősszel is magas fordulatszámon teljesít a turizmus – szeptemberben 8%-kal pihentek többen

Magyarország a hazai és a nemzetközi utazók számára is egyre vonzóbb turisztikai desztinációvá válik. 2025 szeptemberében több mint 1,6 millió vendég érkezett a hazai szálláshelykere, ami 8,3%-kal több, mint 2024 azonos időszakában. A szálláshelyek 3,8 millió vendégéjszakát regisztráltak, 5,6%-kal többet, mint tavaly szeptemberben.
2025. 10. 30. 14:00
Megosztás:

Növekszik a gyertyák exportja Magyarországról 2020 és 2024 között. A fő célpiacok: Németország, Dánia és Csehország

November 1-jén, mindenszentek napján Magyarországon is milliók gyújtanak gyertyát a temetőkben, hogy megemlékezzenek elhunyt szeretteikről. Bár az ünnep elsősorban lelki jelentőséggel bír, a külkereskedelmi adatok azt mutatják, hogy a gyertyaipar gazdasági szempontból is fontos szerepet tölt be. Az Akcenta, a Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) adatai alapján készült elemzése szerint Magyarország gyertyaexportja 2020 és 2024 között 34,8 millió euróról 54,2 millió euróra nőtt. Bár 2023-hoz képest 9,3%-os visszaesés figyelhető meg, az ágazat továbbra is pozitív külkereskedelmi egyenleget mutat – 2024-ben ez 4,06 millió eurót tett ki.
2025. 10. 30. 13:30
Megosztás:

A Bitget és a Nansen közös jelentése 23,1 milliárd dolláros intézményi likviditási növekedést mutat, miközben a Bitget UEX újradefiniálja a piaci hozzáférést

A világ legnagyobb univerzális tőzsdéjeként (Universal Exchange – UEX) ismert Bitget a Nansennel közösen készített új likviditási elemzésben kapott kiemelt szerepet, amely a kriptovaluták intézményi elfogadásában betöltött gyorsuló szerepét vizsgálja.
2025. 10. 30. 13:00
Megosztás:

Továbbra sem tudott igazán megindulni a magyar gazdaság

2025 harmadik negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye 0,6%-kal haladta meg az előző év azonos negyedévét. A második negyedévhez képest stagnált a GDP.
2025. 10. 30. 12:30
Megosztás:

Megegyezett a közös programban az új kormánykoalícióról tárgyaló három cseh párt

Megegyezett a közös programban - amely a jövőbeni kormányprogram alapját, lényegét fogja képezni - szerdán Prágában az új kormánykoalíció létrehozásáról tárgyaló három cseh párt.
2025. 10. 30. 12:00
Megosztás:

Az XRP túlteljesítette a Bitcoin, Ethereum és Solana együttes piaci kapitalizációját a harmadik negyedévben

A vezető elemzőcég, a Messari kedden tette közzé a „State of the XRP Ledger” című jelentését, amely az XRP Ledger növekvő erejét emeli ki az idei év harmadik negyedévében.
2025. 10. 30. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak ma a befektetők?

Többnyire a negatív tartományban álltak ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni térség tőzsdéi.
2025. 10. 30. 11:00
Megosztás:

A Fed döntését követően emelkedett az amerikai 10 éves hozam, miközben az európai hosszú hozamokban nem volt érdemi mozgás

A Fed tegnap a vártnak megfelelően 25 bázisponttal, 3,75-4%-ra csökkentette az irányadó kamat célsávját, egy döntéshozó 50 bázispontos vágásra szavazott, egy pedig tartásra.
2025. 10. 30. 10:30
Megosztás:

Vegyesen zártak a Wall Street vezető indexei

A szerdai kereskedés során vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok.
2025. 10. 30. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak tegnap a mértékadó nyugat-európai indexek

Vegyesen zártak tegnap a főbb európai részvénypiacok. Az első becslés szerint a spanyol gazdaság 0,6%-kal nőtt az előző negyedévhez képest a harmadik negyedévben, ami elmarad a második negyedévi 0,8%-tól, de összhangban van a várakozásokkal.
2025. 10. 30. 09:30
Megosztás:

A magyar közbeszerzési rendszer még Brüsszel szerint is a harmadik legjobb Európában

„A GVH erős támasz a közbeszerzési kartellek feltárásában” – hívta fel a figyelmet Rigó Csaba Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) „Tízéves a közbeszerzési törvény” című konferenciáján, Budapesten. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke aláhúzta: a nemzeti versenyhatóság figyel és határozottan fellép a kartell megállapodásokkal szemben. A GVH évente több mint 1500 tendert vizsgál, amely nemzetközi összevetésben is figyelemre méltó.
2025. 10. 30. 09:00
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 30. 08:30
Megosztás:

Megállt a külpiaci növekedés – trend vagy átmenet?

Megtorpant a külpiaci nyitás a hazai nagyvállalatok körében: az exportkilátások látványosan romlottak, a korábbi növekedési várakozásokat csökkenő tendencia váltja. A vállalatvezetők óvatosabbá váltak, a külpiacokra lépést egyre kevesebben tervezik, miközben az exportból származó árbevétel csökkenésére számítók aránya folyamatosan nő. A bizonytalan nemzetközi hangulat és az aktuális gazdaságpolitikai kérdőjelek tovább erősítik a kivárást.
2025. 10. 30. 08:00
Megosztás:

Ez a két tulajdonság ma többet érhet a diplománál a munkaerőpiacon

A WHC és az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány közös kutatása szerint a vállalatok ma már nem csupán szakmai tudást, hanem egyre inkább speciális személyes készségeket és kompetenciákat keresnek a munkavállalókban. A tanulmány rávilágít, hogy a digitalizáció és a zöld átállás korában a tehetség fogalma átértékelődött: a kimagasló intellektuális képességek mellett a kreativitás, a komplex problémamegoldás és az erős motiváltság váltak a legfontosabb elvárásokká.
2025. 10. 30. 07:30
Megosztás:

Átadták Horvátország egyik legjelentősebb infrastrukturális beruházását, a Rijeka Gateway konténerterminált

Hivatalosan is átadták szerdán a fiumei Rijeka Gateway konténerterminált. Andrej Plenkovic horvát miniszterelnök az ünnepélyes megnyitón Horvátország egyik legjelentősebb logisztikai és infrastrukturális beruházásának nevezte a projektet, és hangsúlyozta, hogy az mintaszerű példája az állam és a magánszféra együttműködésének a kritikus infrastruktúrák fejlesztésében.
2025. 10. 30. 07:00
Megosztás:

Élő osztós játékok online: Valódi élmények otthonról

Az online kaszinók az elmúlt években világszerte egyre népszerűbbé váltak, hiszen lehetővé teszik, hogy a játékosok kényelmesen, otthonról élvezhessék a kaszinó izgalmát. Mint az online szerencsejátékok szakértője, én, István Hefler, gyakran figyelem, hogyan váltak az élő osztós játékok a legkedveltebb részévé az online kaszinóknak.
2025. 10. 30. 06:59
Megosztás:

Megjelent a madárinfluenza egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

A madárinfluenza vírus magas patogenitású, H5N1 altípusát igazolták egy Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei pecsenyekacsa-tartó gazdaságban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatai; az állomány felszámolása azonnal megkezdődött, a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hatóság szerdán a honlapján.
2025. 10. 30. 06:30
Megosztás:

Betéti akciókkal is várják a Takarékossági Világnapot a bankok

Az idén az október utolsó napjára eső Takarékossági Világnap idején is futnak vonzó kondíciókat kínáló banki betéti akciók – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az akciók viszont kellenek is, hiszen a betétben tartott pénz legnagyobb része változatlanul lekötés nélkül pihen a folyószámlákon.
2025. 10. 30. 06:00
Megosztás:

Magyarországon egyre több űr- és védelmi ipari cég keltheti fel a befektetők érdeklődését

Magyarországon egyre több olyan szereplő van az űr- védelmi iparban, amelyek felkelthetik a magánbefektetők érdeklődését - mondta az NGM technológiáért, űriparért és védelmi iparért felelős helyettes államtitkára a 9. Venture Capital Summit elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.
2025. 10. 30. 05:30
Megosztás:

Megduplázzák a Demján Sándor Tőkeprogramban egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét

A vállalkozói igények alapján 200 millió forintról 400 millió forintra emelkedik a Demján Sándor Tőkeprogramban (DSTP) egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összege - jelentette be Hunyadi László, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára a 9. Venture Capital Summit elnevezésű konferencián szerdán Budapesten.
2025. 10. 30. 05:00
Megosztás: