Fontos tápanyagforrás a hús, tojás és a tej, főként a rászorulók körében – állítja a FAO

Alapvető fontosságú tápanyagokat biztosítanak a húsfélék, a tojás és a tej, melyek nem könnyen pótolhatók növényi forrásból – olvasható az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) új jelentésében.

Fontos tápanyagforrás a hús, tojás és a tej, főként a rászorulók körében – állítja a FAO

Ez kiemelten fontos egyes életszakaszokban, mint például a terhesség és szoptatás, a gyermek-, serdülő- és öregkor idején, állítja A szárazföldi állatokból származó élelmiszerek hozzájárulása az egészséges étrendhez a jobb táplálkozásért és egészségért címet viselő tanulmány.

A kiadvány a legátfogóbb elemzés az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásának előnyeiről és veszélyeiről, amely több mint 500 tudományos folyóirat és 250 szakpolitikai dokumentum felhasználásával készült.

A húsfélék, tojás és tej számos fontos makrotápanyagot tartalmaznak, többek között fehérjét, zsírokat és szén-hidrátokat, illetve mikrotápanyagokat is, melyeket nehéz a szükséges minőségben és mennyiségben növényi eredetű táplálékból biztosítani – olvasható a jelentésben. Magas minőségű fehérje, számtalan esszenciális zsírsav, vas, kalcium, cink, szelén, B12-vitamin, kolin és más bioaktív vegyületek, mint a karnitin, kreatin és taurin találhatók az állati eredetű élelmiszerekben, melyek egészségügyi és fejlődési szerepe vitathatatlan.

A vas- és az A-vitamin hiánya világszerte a leggyakoribb hiánybetegségek közé tartoznak, főként a gyermekeket és a terhes nőket érintik. Globálisan minden második 5 év alatti gyermek (372 millióan) és 1,2 milliárd szülőképes korú nő szenved a vas, A-vitamin és cink hiánybetegségek legalább egyikében. Ezen gyermekek háromnegyede Dél- és Kelet-Ázsiában, illetve a Csendes-óceán és a Szubszaharai Afrika térségében él.

Nem meglepő módon – állítja az elemzés – a szárazföldi állatokból származó élelmiszerek (köztük a tej, tojás és hús) fogyasztása világszerte eltér. Egy kongói ember átlagosan évente csupán 160 gramm tejet fogyaszt, míg egy montenegrói lakosnál ez a mennyiség elérheti a 338 kilogrammot is. A tojás esetében az átlagos évi fogyasztás egy dél-szudáni esetében alig 2 grammra rúg, szemben a hongkongiak 25 kg-os éves mennyiségével. Egy átlagos ember Burundiban 3 kg húsnál nem fogyaszt többet, míg Hong Kongban az átlagos évi húsfogyasztás 136 kg.

A fenntarthatósági célok szempontja

A megfelelő étrend részeként az állati eredetű ételek hozzájárulhatnak a Világegészségügyi Gyűlés által elfogadott táplálkozással kapcsolatos célkitűzések és a Fenntartható Fejlődési Célok eléréséhez, melyek az öt év alatti gyermekek megfelelő fejlődésére, születéskori súlyára, illetve a reproduktív korú nők vérszegénységének, a felnőttkori elhízásnak és nem fertőző betegségeknek a csökkentésére vonatkoznak. 

Ezzel együtt a haszonállat szektornak „számos kihívás megoldásában kell szerepet játszania” – hangsúlyozza a FAO helyettes főigazgatója, Maria Helena Semedo és vezető közgazdásza, Maximo Torero Cullen a kötet előszavában.

„Ilyenek a környezeti kihívások (pl. erdőírtás, változások a földhasználatban, az üvegházhatású gázkibocsátás, nem fenntartható víz- és talajgazdálkodás, szennyezés, a takarmány-élelem közötti versengés), az állattartási rendszerek (pl. alacsony termelékenység, túllegeltetés, elégtelen állatjóllét), az állategészségügyi problémák (pl. betegségek, antimikrobiális rezisztencia), az ember-állat viszonyából fakadó ügyek (pl. zoonózisok vagy élelmiszereredetű betegségek), és a társadalmi kérdések (pl. egyenlőség).”

Veszélyek

Az állati eredetű élelmiszerek fogyasztásával összefüggő kockázatok kapcsán az elemzés megállapítja, hogy már a kis mennyiségű feldolgozott vörös hús fogyasztása is növeli a halálozás és a krónikus betegségek (köztük a szív- és érrendszeri betegségek és a végbélrák) kockázatát. Azonban a nem feldolgozott vörös hús fogyasztása mérsékelt mennyiségben (9 és 71 gramm között naponta) bár minimális rizikóval bír, de biztonságosnak mondható a krónikus betegségek tekintetében.

Ezzel együtt a bizonyítékok az egészséges felnőttek tej-, tojás- és baromfihús-fogyasztása és egyes megbetegedések (pl. szívbetegség, sztrók, magas vérnyomás) közötti ok-okozati összefüggésekre nem meggyőző (a tej esetében) vagy jelentéktelen (a tojás és baromfihús kapcsán).

A közelmúltban az első ülését tartó FAO haszonállat albizottság, mely a Mezőgazdasági Bizottság alá tartozik, arra biztatja a kormányokat, hogy, amennyiben szükséges, frissítsék a nemzeti táplálkozási ajánlásokat, a hús-, tojás- és tejfogyasztás táplálkozási előnyeinek vonatkozásában.


A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás: