Forgalmi jelentés: a számok alapján jobban állunk, mint elsőre gondolnánk

Amióta 2022 második negyedében először csökkent a kereslet, a hazai lakáspiac fő kérdése az, hogy mi lesz a fordulatból: válság vagy csak megtorpanás, s magával ragadja-e az, az árakat? Ennek megválaszolásában nyújthat segítséget az Eurostat legfrissebb lakáspiaci statisztikája, ami közölte számos európai ország tavalyi, igaz egyelőre előzetes forgalmi eredményeit. Az OTP Ingatlanpont szakértője szerint ez a kitekintés segítheti a tavaly indult hazai piaci hullámzás reálisabb megítélését is.

Forgalmi jelentés: a számok alapján jobban állunk, mint elsőre gondolnánk

2022 Európa-szerte nehéz időszak volt a lakáspiacon: az Eurostat előzetes adatai szerint az országok többségében a forgalom visszaesett az előző évhez képest. Kézenfekvő okként kínálkozik az energiakrízis, a háború és a bizonytalanná váló gazdasági helyzet is, ám még ezek sem roppantották meg mindenütt a piac többéves lendületét.

Aki a 2015-ös bázisév tükrében tekint rá az uniós ingatlanpiac forgalmi eredményeire, az igen színes képet talál. Az országok egy csoportjának meglehetősen stabil a piaca: az éves forgalma – a 2015-öshöz, mint 100 százalékhoz viszonyítva – legfeljebb 25-30 százalékos sávban ingadozik. Ide tartozik Magyarország mellett például Ausztria, Luxembourg, Finnország, Írország, Szlovénia. De van egy szárnyaló piacú országcsoport is – jellemzően déliek –, amelyek akár a 80 százalékos forgalomnövekedést is el tudták érni az utóbbi hét évben. Közéjük tartozik Ciprus (193%), Portugália (190%) és Spanyolország (186%). 2022-ben ez utóbbiak vezetik is az európai toplistát, amit Luxembourg (91%) zár. Magyarország a maga a 114 százalékos forgalmi indexével – ami egyébként nagyjából megfelel a 2017-es eredményének – egyelőre éppen a mezőny középén áll. (Ám ez még változhat, hiszen számos uniós ország 2022-es teljesítményéről még előzetes adatok sem állnak rendelkezésre.)

Ha a forgalomnak csak a tavalyi változását tekintjük, még kicsit kedvezőbb is Magyarország relatív helyzete. Mert a forgalmi volumen ugyan csökkent az előző évhez képest 4,8 százalékkal, de ezzel a szolid veszteséggel még a mezőny szerencsésebb felébe tartozik. A jelenleg ismert adatok szerint e szempontból a legjobb évet Ciprus zárta, ahol 27,4 százalékkal bővült a lakáspiac, míg a legrosszabbat Dánia, ahol 29,8 százalékkal szűkült.

A nemzetközi összevetés hazánk sajátos forgalmi mozgását is jobban kiemeli. Január-márciusban, amikor – az előző negyedévhez képest – szinte mindenhol csökkent a forgalom, Magyarország páratlan, 39 százalékos növekedést ért el. Ám július-szeptemberben már a legnagyobb negyedéves visszaesést (-20,7%) mutatta. Az év utolsó negyedében pedig csak azért nem lett ismét negatív listavezető a -14,5 százalékos eredményével, mert Finnország egy kiemelkedő 27,1 százalékos visszaesést produkált.

Mindebből leszűrhető az is, hogy a honi piac rövidtávú hektikussága könnyen kelthet rosszabb érzeteket, mint amit az alapvető változások valóban indokolnának. Ahogy a számok mutatják: bár 2022 második felét már leginkább a „lakáspiaci aggodalom” jellemezte, az éves forgalom még mindig meghaladta a 2015-2021-es évek átlagát, s az árindex is 16,5 százalékos növekedést jelzett az utolsó három hónapra a megelőző évhez képest. Ugyanakkor tény, hogy a statisztika még nem mutatja 2023. I. negyedévének eredményeit, amelyek kapcsán viszont a szakértők már éves szinten 40-50 százalékos visszaesést prognosztizálnak. Ám ez az összevetés is csalóka lehet, ahogy Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője emlékeztet: egyrészt az év kezdete mindig relatíve alacsony forgalommal jellemzett időszak, másrészt 2022 első negyedében az akkori kivételes körülmények extrém magas forgalmat hoztak, így azzal összevetve még egy jó közepes eredmény is nagyon gyengének látszódhat. Ő most inkább azt tartja iránymutatónak a számok közül, hogy egyelőre nincs jele olyan radikális és elhúzódó keresletcsökkenésnek, ami az árak beszakadásával is járhatna. Arra számít, hogy „a lakások jelenlegi túlértékeltsége nagy megrázkódtatás nélkül is belátható időn belül eltűnhet. Ehhez hozzájárulhat az árak stagnálása, esetleg enyhe csökkenése mellett az is, ha újra elindul a reálbérek növekedése, s lesznek újra vonzó hitelkamatok is. Egy ilyen háttérrel az emberek már könnyebben belevághatnak egy-egy lakásprojektbe, s azzal megint lendületet kaphat a piaci kereslet is.


Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás:

Csúcsot döntött a fiatalok megtakarítása, már átlagosan 977 ezer forinttal rendelkeznek

Rekordot döntött a magyar huszonévesek átlagos megtakarítása. A K&H ifjúsági index második negyedéves felmérése szerint az összeg átlagosan már 977 ezer forint. A növekvő megtakarítások mögött egyre tudatosabb pénzügyi tervezés áll: a fiatalok többsége már rendelkezik félretett pénzzel, amelyet elsősorban lakáscélra, utazásra vagy autóvásárlásra szán.
2026. 08. 10. 17:00
Megosztás:

Így néz ki most a magyar államháztartás egyenlege: nem jól...

Július végéig (hét hónap alatt) az államháztartás központi alrendszere 2857,9 milliárd forintos hiánnyal zárt, ez a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 67,7%-a.
2026. 08. 10. 16:00
Megosztás:

2,2 milliárd dollárnyi stabilcoin érkezett a Tron hálózatára egy hónap alatt

A Tron (TRX) hálózatára mintegy 2,2 milliárd dollárnyi új stabilcoin érkezett alig egy hónap alatt, miközben a teljes stabilcoinpiac ugyanebben az időszakban zsugorodott. A folyamat tovább erősíti a Tron szerepét a dollárhoz kötött digitális eszközök egyik legfontosabb elszámolási hálózataként, különösen az USDT esetében. A TRX befektetői számára ugyanakkor a kép összetettebb: a növekvő stabilcoinforgalom önmagában még nem garantál magasabb tokenértéket.
2026. 08. 10. 15:00
Megosztás:

Több kínai térségben okoz fennakadásokat a Delfin tájfun

Heves esőzéseket és viharokat okoz Kína keleti és középső részén a Delfin tájfun, amely vasárnap kétszer is partot ért a kelet-kínai Csöcsiang tartományban, majd trópusi viharrá gyengült.
2026. 08. 10. 14:00
Megosztás:

Mennyire hangos idén a Sziget?

Megnyugtató adatokat mutat a Sziget fesztivál zajszintje, a mérések jóval a határérték alatti értékeket mutatnak a III. kerületben - mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője hétfőn, nem sokkal éjfél után az MTI-nek.
2026. 08. 10. 13:00
Megosztás:

Csökkentek a hozamok a fejlett piacokon, a 363-as szintig erősödött a forint az euróval szemben

A gyenge munkaerőpiaci adatok az állampapírhozamok csökkenését is előidézte pénteken.
2026. 08. 10. 12:00
Megosztás: