Gépesítés a megoldás a folyamatos élelmiszer-drágulás ellen

Hónapok óta velünk él a „minden drágul” kifejezés. Az építőanyagok, a benzin na meg az élelmiszerek ára is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) januári jelentése szerint 7,9 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest, a fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 1,4 százalékkal emelkedtek.

Gépesítés a megoldás a folyamatos élelmiszer-drágulás ellen

Az élelmiszerek ára átlagosan 10,1 százalékkal nőtt a 2021-es évben, néhány termékért azonban jelentősen többet kell fizetnünk idén. Tavaly decemberben 31,0 százalékkal magasabbak voltak a mezőgazdasági felvásárlási árak is, mint egy évvel azelőtt - derül ki a KSH legfrissebb adataiból. A növénytermesztési és kertészeti termékek áremelkedése novemberhez képest 2,6 százalékponttal 38,6 százalékosra gyorsult. Drágultak a húsok, a gabona, a burgonya, de szinte az összes zöldség-gyümölcs ára is.

A mezőgazdaságban nem csak az infláció emelkedése okoz gondot, hanem az évek óta tartó munkaerőhiány is.

„Ha a kézi munkaerő határozza meg a termékek árát, akkor annak a következő időszakban nagyon meredek lesz a várható emelkedése. Pontosan azért, mert nincs olyan minőségi kézimunka, ami versenyképessé tudná tenni az árakat. A piaci árak lefelé nem fognak mozdulni, így minél hatékonyabbá tudjuk tenni a művelést, annál kevésbé fognak az árak az egekbe szökni. Megoldás lehet az, ha a kézimunkaerőt felváltja a gépesítés” – mondta Kelemen Gábor, Navik Agri Kft. ügyvezetője, amit sokan csak úgy ismernek; Meződepo.

Hatékony eszközökkel az árak is csökkenhetnek

A hazai kétkezi munkaerő hiányzik a piacról, ezt gépekkel kell helyettesíteni. Hatékony eszközökkel a gazdák jobb termelést tudnak elérni és az sem utolsó szempont, hogy csökkenteni tudják a működési költségüket.

„A betakarító gépek használata jelentősen képes csökkenteni a kézi munkaerő igényt, így egy-két szezon alatt behozza a kiadást, sőt utána már csökkenti a termelő működési költségeit. Nem szabad elfelejteni, hogy emberre azért szükség van, mert valakinek mozgatni kell ezeket a munkaeszközöket, de gyakorlatilag minimális kézimunka szükséges. Vegyük például a betakarítást a szőlőben vagy a gyümölcsültetvényekben. A betakarítás a legfontosabb lépés, erre a legnehezebb nagy létszámú munkaerőt találni. Viszont ma már ezt a munkát a gépek is el tudják végezni. Nem ritka, hogy az egész munkafolyamat gépesítve van. Ennek előnye, hogy nem kell napszámosokat keresni, valamint, hogy a gépeknek köszönhetően jóval tisztább lesz az elvégzett munka” – tette hozzá Gergely Ármin, Navik Agri Kft területi vezetője, aki szerint így a termés magasabb minőségben tud bekerülni az ültetvényekről.

Harc a vegyszerek ellen

A traktorok, soraljművelőgép, metszéstechnológiai gépek, kéziszerszámok, metszőollók és modern biológiai szerek mellett a vegyszermentes talajgazdálkodási technológiák is nagy hangsúlyt kapnak.

„A gyomírtó szerek használatát ma már nagyon meg kell gondolni. Hisszük, hogy egyre többen a fenntartható gazdálkodást szeretnék erősíteni, amihez olyan speciális célgépeket is igénybe lehet venni, melyeknek az üzemeltetésével gazdaságosan ki lehet váltani a különböző gyomírtószereket. Így a fogyasztó olyan, valóban egészséges gyümölcsökhöz juthat, melyek nem tartalmaznak gyomírtószer-maradványt” – mondta Gergely Ármin.

Ipar 4.0 – A negyedik ipari forradalom

A negyedik ipari forradalom korszakát éljük, ami alapjaiban formálja át a gazdaságot, a munkahelyeket és a társadalmat. Az Ipar 4.0 számos fizikai és digitális technológia, a fejlett elemzőrendszerek, a mesterséges intelligencia, a kognitív technológiák és a dolgok internetes kombinálásával lehetőséget kínál arra, hogy valóban digitális vállalkozások jöhessenek létre.

„Az Ipar 4.0 célja, hogy egy visszajelzést adjon a termelőeszközök hatékonyságáról. Mindegyik gépnél van egy elektronikai vezérlőközpont, ami méri az üzemórát és a megtett munkaterület nagyságát, ezzel visszajelzést ad a termelőnek arról, hogy az eszköze milyen hatékony volt. Gépeinket is lehet majd ilyen készülékkel rendelni, mert a visszajelzés nagyon hasznos.” – mondta Kelemen Gábor, aki szerint azt is fontos kiemelni, hogy minden gép esetében a magasabb árkategória jobb minőséget és nagyobb strapabírást jelent. „Lehet nagyobb beruházást igényel, de hosszútávon sokkal költséghatékonyabb, mert nem megy tönkre, tovább tart és kevesebb szervízelésre lesz szükség” – tette hozzá a szakember.


Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás:

Augusztusban 740 600 forint volt a bruttó átlagkereset

Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 740 600 forint, a nettó átlagkereset 519 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,4, a nettó átlagkereset 10,0, a nettó reálkereset pedig 8,6 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2026. 10. 16. 12:00
Megosztás:

Magyar Péter: fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából

Fontos európai csúcs kezdődik Magyarország szempontjából, egyik ilyen téma a migrációs megbeszélés, a másik pedig a következő hétéves uniós költségvetési keret tárgyalása lesz, ugyanis sok-sok milliárd euróról lesz szó - közölte Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben csütörtökön.
2026. 10. 16. 11:30
Megosztás:

Nyomtatott formában is újraindult a Népszabadság

Pénteken hetilapként újraindult a 2016 októberében a napilappiacról akkori kiadója által kivont Népszabadság.
2026. 10. 16. 11:00
Megosztás:

10 bázispont felett esett az amerikai 10 éves hozam

Az AI szektorral, és a részvénypiacokkal kapcsolatos aggodalmak is segítették a 10 éves amerikai hozam mérséklődését, ami több, mint 10 bázispontos eséssel 5,09%-on zárt. A csökkenést a vártnál magasabb termelőiár-index sem tudta visszafordítani.
2026. 10. 16. 10:30
Megosztás: