Hány évet kell dolgozni egy lakásért Magyarországon? Itt vannak a szomorú tények

Bár lassan eljön a 2025-ös év hajrája, a KSH nemrég tett közzé egy interaktív összefoglalót a 2024-es lakáspiaci folyamatokról. Ebben jórészt eddig is ismert információk vannak összegyűjtve, ugyanakkor átfogó képet kaphatunk belőle arról, hogy néz ki jelenleg a magyar lakáspiac, illetve néhány mutatóban hol helyezkedik el európai összevetésben.

Hány évet kell dolgozni egy lakásért Magyarországon? Itt vannak a szomorú tények

2024 végén száz lakásban átlagosan 291 szoba volt, vagyis majdnem háromszobás egy átlagos magyar lakás. Huszonöt évvel ezelőtt ez még alig haladta meg a két és fél szobát, vagyis érezhetően nőtt az átlagos szobaszám. Ezzel párhuzamosan a száz szobára jutó lakók száma az ezredforduló óta 98-ról 71-re csökkent, ez is azt jelzi, hogy egyre nagyobb lakások épültek. Az országban az összes lakás 58%-a volt legalább háromszobás 2024-ben, a nagyvárosokban viszont ez az arány lényegesen alacsonyabb volt, Budapesten mindössze 47 százalék. 

Egy átlagos magyar lakás mérete 2024-ben 91 négyzetméter volt, ez elmaradt a 103 négyzetméteres európai átlagtól. A legnagyobb, 140 négyzetméter feletti átlagos lakások Cipruson, Belgiumban és Luxemburgban voltak, míg a rangsor másik végén Románia, Litvánia és Észtország állt, délkeleti szomszédunknál a 60 négyzetmétert sem érte el az átlag alapterület. 

Régóta ismert, hogy a magyarok legszívesebben saját lakásban élnek, ezt támasztják alá a 2024-es adatok is. Itthon ugyanis az emberek 92%-a tulajdonosként élt a lakóhelyén, ebből 13%  a jelzálogjoggal terhelt lakott lakások aránya. A 92%-nál magasabb arányt csak Romániában és Szlovákiában láthattunk. A piaci bérlők aránya mindössze 4% volt, ez is a legalacsonyabbak között volt az Európai Unióban. Európában a legkisebb arányban a németek laktak saját tulajdonú lakásban, náluk – egyedüliként – a többség bérlő volt 2024-ben a lakóhelyén. 

A magyar lakásépítési adatok (kiadott építési engedélyek és épített lakások) száma régóta nagyon alacsony, Európában tavaly a tízezer lakosra jutó építési engedélyekben csak Olaszország és Németország volt mögöttünk a rangsorban, míg az épített lakások számában az EU utolsó helyén álltunk. 2024-ben Magyarországon 8112 lakást vállalkozások, 5046-ot pedig magánszemélyek építettek, ez 2016-17 óta a legalacsonyabb szám volt a két típus esetében. 

Érdekesség, hogy az új lakások közül a legtöbb ma már nem gázzal fűtött, hanem elektromos hőszivattyúval rendelkezik, de még mindig második helyen áll a gáz. A 2023-as 45%-ról 33%-ra csökkent a gázfűtéses lakások aránya az építéseken belül, vagyis egyértelműen teret hódít a környezetbarátabb és hatékonyabb technológia. 

A legnagyobb forgalmat 2024-ben is a budapesti lakáspiac bonyolította, közel 30 ezer lakóingatlan cserélt gazdát a fővárosban. A második helyen áll az Észak-Alföldi régió, míg a harmadikon a Dél-Alföld. Ezer lakásra vetítve a Pest régióban 23 eladás esett, míg Budapesten ez a mutató 34, országos átlagban pedig 28 volt. A többi régióban az ezer lakásra jutó lakástranzakciók száma viszonylag kiegyenlítetten alakult, 25-28 között volt. Pest régió alacsonyabb lakáspiaci forgalma szempontjából meghatározó, hogy a területen kiemelkedően magas a családi házak aránya és ezek piaci forgási sebessége alacsonyabb a társasházi lakásokénál – teszi hozzá magyarázatként a KSH. 

A lakásárak 2024-ben is tovább emelkedtek, érdekesség viszont, hogy volt két olyan megyeszékhely, ahol az átlagos újlakás-ár alacsonyabb volt, mint 2023-ban. Tatabányán 48,8-ról 46,4 millióra, míg Egerben 50,2 millióról 49 millióra csökkent az átlagos ár. Az átlagos négyzetméterár viszont Békéscsaba kivételével minden megyeszékhelyen emelkedett. Budapesten ugyanakkor több olyan kerület is volt, ahol alacsonyabb volt az új lakások átlagos négyzetméterára, mint 2023-ban, ám ez természetesen függ attól is, hogy az adott évben éppen milyen új lakásprojekt értékesítése zajlik. 

Tavaly országosan 6,6 évnyi keresetből lehetett venni egy átlagos lakást, Budapesten ez 8,7 év volt. A legmagasabb, 10,2 év Pest vármegyében volt jellemző, miközben Észak-Magyarországon kevesebb mint 4 évet kellett dolgozni egy átlagos lakás áráért. Érdekesség, hogy a lakásárak folyamatos emelkedése ellenére ez az adat alig változott, sőt a 2021-22-es csúcshoz képest még kismértékű csökkenés is látszott, amiben a jövedelmek alakulásának van szerepe. 

„A következő bő egy évet a szeptemberben indult Otthon Start program határozza majd meg a lakáspiacon, a kedvezményes hitel egyrészt könnyebben elérhetővé teszi a lakásokat a vevők számára, másrészt viszont az árak várható emelkedésén keresztül nehezebb lesz megfizetni a lakásokat” – véli Valkó Dávid. Az OTP Ingatlanpont vezető elemzője szerint a program az új építéseket is élénkítheti, ugyanakkor az albérletek ára stagnálhat, vagy egyes helyeken csökkenhet is. 


Sokszorosára növelte az alacsony önerős lakáshiteleket az Otthon Start, a Wekerle Pluszban is marad a 10 százalék

Egy év alatt megnégyszereződött a 20 százalék alatti önerővel felvett lakáshitelek aránya. Ennek egyértelműen az Otthon Start az oka, hiszen ezt a kedvezményes kölcsönt már 10 százalékos önerővel is megkaphatták az igénylők – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. Az Otthon Start helyébe lépő Wekerle Plusznál is megmarad ez a lehetőség. Az alacsony önerővel főleg a fiatalok élnek, hiszen nekik a legnehezebb ezt előteremteni, viszont így kénytelenek jobban eladósodni.
2026. 11. 02. 12:00
Megosztás:

Kisebb mozgások a kötvénypiacon, de a magyar hosszú hozamok jelentősen csökkentek

A kötvénypiaci hozamokban nagyobb mozgások inkább a rövidebb lejáratokon voltak: az amerikai 2 éves hozam pénteken 8 bázisponttal 4,58%-ra mérséklődött, a megelőző héthez képest pedig 10 bázisponttal került lejjebb, a német 2 éves pedig 3 bázisponttal 3,02%-ra csökkent.
2026. 11. 02. 11:30
Megosztás:

Szerbiai választási bizottság: az Egyetemista Lista a voksok 53 százalékát szerezte meg

A szavazatok 53,01 százalékát szerezte meg az Egyetemista Lista az október 25-i előrehozott szerbiai parlamenti választáson, míg az Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök nevével fémjelzett Egyesült Szerbia lista a voksok 38,98 százalékát kapta - derült ki a szerbiai Köztársasági Választási Bizottság (RIK) hétfőre virradóra közzétett, teljes feldolgozottságú adataiból.
2026. 11. 02. 11:00
Megosztás:

Stabilcoinhozam a tilalom ellenére? Kiskaput látnak az amerikai bankok

Újabb vita bontakozott ki az Egyesült Államokban a stabilcoinok szabályozása körül: az amerikai bankszövetség szerint a végleges előírások mellett is maradhat lehetőség arra, hogy a felhasználók közvetítőkön keresztül hozamot kapjanak.
2026. 11. 02. 10:30
Megosztás:

Kifejezetten erős korrekció az amerikai részvénypiacon

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index csökkent: a Dow Jones 1,1%-kal, a S&P 500 1,8%-kal, a Nasdaq pedig 2,9%-kal. A hét egészét is nagyjából ekkora mértékű mínuszban zárta mindhárom index.
2026. 11. 02. 10:00
Megosztás:

Továbbra sincs megállás az energiaárakban

A múlt hét utolsó napján a WTI olaj hordónkénti ára 2,1%-kal 104,1 dollárra, a Brenté 2,4%-kal 117,6 dollárra drágult, az árak mindkét esetben meghaladták az egy héttel ezelőttit és még közelebb kerültek a március végi / április eleji csúcsaikhoz is.
2026. 11. 02. 09:30
Megosztás:

Európában felemás makroadatok megjelenése után enyhén estek a tőzsdék

A STOXX 600 pénteken 0,4%-kal 646,8 pontra esett, igaz, még így is 1%-kal haladta meg az egy héttel korábbi értékét. Pénteken az indexet egyértelműen a technológiai szektor húzta le (-2,7%), amelynek legnagyobb cége, az ASML 6,5%-ot zuhant, de szépen kivette az esésből a részét a bankszektor is (-2,3%). Más ágazatok (egészségügy, fogyasztási cikkek, élelmiszergyártók) viszont 2% körüli mértékben emelkedni tudtak.
2026. 11. 02. 09:00
Megosztás:

Ennyit mozdult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama hétfő reggelre a főbb devizák péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. A forint a hetet is vegyes eredménnyel indította az előző heti kezdéshez képest.
2026. 11. 02. 08:30
Megosztás:

3 hónap alatt új szakma – valóban lehetséges?

A szakmaváltásról sokaknak többéves tanulás jut eszébe, pedig bizonyos területeken néhány hónapos képzéssel is el lehet indulni. A TanfolyamGURU kínálatában egy–három hónapos tanfolyamok is szerepelnek a mezőgazdaságtól a logisztikáig. A lehetőség tehát valós, de érdemes tisztázni: mire elég ennyi idő, milyen dokumentumot kap a résztvevő, és mi kell ahhoz, hogy a tanulásból új munkalehetőség legyen?
2026. 11. 02. 08:00
Megosztás:

Őrizetbe vették Aleksandar Vucic bizalmasát

Hivatali visszaélés gyanújával őrizetbe vették vasárnap reggel Marko Kricakot, a szerb bűnügyi rendőrség (UKP) vezetőjét, akit Aleksandar Vucic volt köztársasági elnök bizalmasaként tartottak számon, és akinek neve korábban a kormányellenes tüntetőkkel szembeni rendőri erőszak miatt vált ismertté - jelentette a szerb sajtó.
2026. 11. 02. 07:00
Megosztás:

Kevesebb lesz a Központi Nukleáris Pénzügyi Alap bevétele

Kevesebb bevételt, de nagyobb kiadást tervez a kormány jövőre az ideihez képest a Központi Nukleáris Alap költségvetésében a 2027. évi büdzséről szóló törvényjavaslat szerint.
2026. 11. 02. 06:00
Megosztás:

Egész novemberre lezárták Nápoly repülőterét

Felújítási munkák miatt egész novemberben zárva tart a nápolyi repülőtér, Capodichino, a járatokat Salerno, Amalfi és más olasz városok légikikötőibe irányítják át - közölte a nápolyi repülőtér üzemeltetője vasárnap.
2026. 11. 02. 05:00
Megosztás:

Új zöld folyosó? – A klímaváltozás egy fel nem ismert veszélye

A tartósan alacsony vízállás miatt egyre nagyobb területek maradnak szárazon folyóink mentén. Ezek a frissen megjelenő élőhelyek első látásra a természet terjeszkedésének tűnhetnek, valójában azonban gyakran idegenhonos fajok előtt nyitnak új utat.
2026. 11. 02. 04:00
Megosztás:

Újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet a Strategy, miközben egyre nőnek a gazdasági kockázatok

A magas olajárak, a tartós infláció és az amerikai jegybank szigorú monetáris politikája ellenére Michael Saylor újabb Bitcoin-vásárlásra készülhet. A korábban MicroStrategy néven ismert Strategy vezetője vasárnap ismét közzétette a vállalat Bitcoin-vásárlásait szemléltető grafikonját, ami arra utalhat, hogy hétfőn újabb felhalmozást jelenthetnek be.
2026. 11. 02. 03:00
Megosztás:

Beütött amitől féltünk: Jön a készpénzfizetési limit Európában

Egy nagyobb vásárlásnál hamarosan már nem feltétlenül lesz elég, hogy a teljes vételár ott lapul a pénztárcánkban.
2026. 11. 02. 02:00
Megosztás:

Itt a nagy cigaretta áremelés! Ennyibe kerül egy doboz cigi mától - Árlista

Novemberben ismét többet fizethetnek a dohánytermékekért a magyar vásárlók: a jövedéki adó emelése a cigaretták, a hevített termékek és a vágott dohány fogyasztói árára is hatással lehet. Cikkünkben bemutatjuk az egyes cigaretták 2026. november 2-től érvényes dobozárait.
2026. 11. 02. 01:00
Megosztás:

Kiírta az MTI vezérigazgatói pályázatát a Független Közmédia Testület

Nyílt pályázatot írt ki a Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségének betöltésére a Független Közmédia Testület (FKT). A testület erről vasárnap közleményben tájékoztatta az MTI-t.
2026. 11. 01. 23:00
Megosztás:

Halottak napja - Temetői körkép

Meghosszabbított temetői nyitvatartással, nagyobb közösségi közlekedési kapacitással és megerősített rendészeti jelenléttel segítik a megemlékezőket mindenszentek és halottak napja alkalmából Budapesten és több vidéki városban. Az MTI tudósítóinak vasárnapi beszámolói szerint idén is sokan keresték fel a sírkerteket, a legtöbb helyen zavartalan volt a közlekedés és a parkolás.
2026. 11. 01. 22:00
Megosztás:

A BlackRock a jenalapú stabilcoinok felé nyit: új együttműködés indul

A BlackRock, az SBI Holdings és a Startale azt vizsgálja, hogyan kapcsolhatók össze a tokenizált pénzpiaci alapok a japán jenhez kötött JPYSC stabilcoinnal.
2026. 11. 01. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 44. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 01. 20:00
Megosztás: