Hatalmasat szakíthatnak idén a zöld befektetések

A környezeti, társadalmi szempontok jelentősége folyamatosan nő akkor is, amikor a befektetések közül választunk. A fenntartható alapokban tartott megtakarítások értéke globálisan elérte a 2300 milliárd dollárt 2021 második negyedévében. Zöld kötvényből pedig idén eddig majdnem annyit bocsátottak ki világszerte, mint tavaly egész évben. A K&H is elkötelezte magát a fenntartható befektetések mellett.

Hatalmasat szakíthatnak idén a zöld befektetések

Egyre többen keresik a fenntartható üzleti modellű vállalatokba fektető alapokat. A Reuters beszámolója szerint 2020 utolsó negyedévéhez képest 2021 második negyedévében 35 százalékkal nőtt az ezekben a befektetésekben kezelt eszközök értéke, ezzel globálisan elérve a 2300 milliárd dollárt. Az ún. SRI (socially responsible investment – társadalmilag felelős befektetés) alapok főként Európában népszerűek.  Az öreg kontinensről 112 milliárd dollár, míg az Egyesült Államokból 18 milliárd dollár áramlott ilyen befektetésekbe. Ezzel az Unióban épphogy csak kevesebb pénzt helyeztek fenntartható alapokba, mint hagyományos megtakarításokba (151 milliárd dollár). „A K&H-nál évek óta nagy hangsúlyt fektetünk a fenntartható befektetésekre” – magyarázta Suba Levente, a K&H Fenntarthatósági programjának vezetője. „A számok minket igazolnak: 2021 első félévében 31 milliárd forint értékben vásároltak nálunk társadalmilag felelős befektetésekből, az értékesítési forgalomnak több mint 20 százalékát adják nálunk az SRI alapok.  Június végére már 44 milliárd forintra nőtt a K&H fenntartható alapokban kezelt vagyona. Így amellett, hogy Magyarországon először nálunk lehetett társadalmilag felelős alapokba fektetni 2007-ben, a piacvezetők közé tartozunk a zöld befektetések terén az eladások volumenében”.

A zöld kötvények is óriásit mennek

A zöld kötvények piacán hasonlóan hatalmas a növekedés. A kormányzatok, bankok és vállalatok nagyjából tíz éve kezdtek értékesíteni zöld kötvényeket. Azóta a környezetvédelmileg és társadalmilag fenntartható projektek finanszírozását szolgáló értékpapírok kibocsátása rendre kétszámjegyű növekedést mutatott. Zöld kötvényt összesen 252 milliárd dollár értékben vásároltak a befektetők eddig 2021-ben, majdnem annyit, mint tavaly egész évben (297 milliárd dollár). A Moody’s év elején adta ki az előrejelzését a zöld, társadalmilag felelős és fenntartható kötvényekkel kapcsolatban. Akkor 32 százalékos bővülésre számítottak, de ehhez képest már az első negyedévben majdnem a felét értékesítették is az egész évre várt mennyiségnek. Így, ha a piac nem is bővülne tovább – ami nagyon valószínűtlen –, az összes idei kötvénykibocsátás 13-16 százalékát fogják kitenni a zöld, társadalmilag felelős és fenntartható minősítésűek.

A nagy népszerűség után az EU-s követelményrendszer is megérkezett

Az erősödő érdeklődés miatt az EU is napirendre vette a befektetéseket. Az alapok egységes uniós szabályozása 2021. március 10-től érvényes, június 30-tól pedig minden 500 főnél több embert foglalkoztató értékpapír kereskedőre vonatkozik. Ez alapján már nemcsak a befektetés várható hozamát és kockázatát kell évente közzétenni. Ki kell térni olyan kérdésekre is, mint a vállalat fenntarthatósági politikája vagy a cégvezetők fizetése. Emellett nyilatkozni kell az esetleges káros környezeti, társadalmi hatásokról, amelyeket az alapon keresztül finanszírozott projektek okozhatnak, és az elkerülésükért tett lépésekről.

A rendeletet aláírták! 65-96 éves nyugdíjasok készüljetek!

2024-től megváltozott a nyugdíjelőleg megállapításának formája: a korábbi határozat helyett már végzésben döntenek róla. Ez elsőre csupán jogi-technikai módosításnak tűnhet, mégis sokakat érinthet, ezért érdemes tisztázni, hogy a változás mit jelent a nyugdíjasok számára, és befolyásolja-e magát a nyugdíjat. Cikkünkben közérthetően bemutatjuk, milyen helyzetekben kerülhet sor nyugdíjelőleg folyósítására, és mit hozott az új szabályozás.
2026. 05. 01. 02:00
Megosztás:

Közeleg a nyugdíj és 300.000 Ft-od sincs havonta? Bajban vagy!

Az 50-60 év feletti lakosság több, mint fele nem rendelkezik semmilyen megtakarítással az idősebb éveire, 63%-uk pedig úgy látja, hogy a bevétele sem lesz elegendő a biztonságos nyugdíjas évekre.
2026. 05. 01. 01:00
Megosztás:

A gyógyítás jövőjét alapozza meg az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Roche Magyarország Kft. stratégiai összefogása

Ünnepélyes keretek között írt alá stratégiai együttműködési megállapodást az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI) és a Roche Magyarország Kft. A dokumentum aláírásával a felek hitet tettek a szakmai-tudományos, innovációs és oktatási tevékenységekre fókuszáló hosszú távú partnerség mellett, amely elsősorban a daganatos tüdőbetegségek hazai ellátásának fejlesztését, valamint a jövő innovatív diagnosztikai és terápiás megoldásainak magyarországi meghonosítását célozza. Az eseményen jelen volt Dr. Alan Hippe, a Roche-csoport pénzügyi igazgatója, az Igazgatóság tagja
2026. 05. 01. 00:05
Megosztás:

A horvát parlament jóváhagyta a lebegő áfa bevezetését az üzemanyagokra

A horvát parlament csütörtökön sürgősségi eljárásban jóváhagyta az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítását, amely szükséghelyzet esetén lehetővé teszi az úgynevezett lebegő áfa bevezetését az olajszármazékokra.
2026. 04. 30. 23:00
Megosztás:

Zeneszámok miatt bírságolt a Médiatanács

A Base FM-en rossz időpontban, téves korhatári besorolással közzétett zeneszámok miatt marasztalta el a médiaszolgáltatót a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. A testület bírságot szabott ki az ATV-vel szemben is, egy, a termékmegjelenítés szabályait figyelmen kívül hagyó televíziós műsorszám miatt.
2026. 04. 30. 22:00
Megosztás:

A Mol megvásárolja az O&GD közép- és a kelet-magyarországi érdekeltségeit

A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát, a vállalat megvásárolja a kőolaj-, földgáz-kutatással és termeléssel foglalkozó O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakciónak köszönhetően a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel nő, az új területek pedig további kutatási lehetőségeket kínálnak - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 30. 21:00
Megosztás:

154 tonna illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút

Öt nap alatt 154 tonna út menti illegális szemetet gyűjtött össze a Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Föld napja alkalmából meghirdetett országos szemétgyűjtési akcióhéten - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön.
2026. 04. 30. 20:00
Megosztás:

Nőtt a Nestlé Hungária Kft. nettó árbevétele 2025-ben

A Nestlé Hungária Kft. 2025-ben 349 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami 12 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest - olvasható a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolójában.
2026. 04. 30. 19:30
Megosztás:

Biztató évkezdet a magyar GDP kapcsán

Ma reggel tette közzé a KSH az idei első negyedéves GDP adatra vonatkozó gyorsbecslését. Ezek szerint a bruttó hazai termék volumene az időszakban a nyers és szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,7 százalékkal nőtt éves összehasonlításban. Az előző negyedévhez képest – a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján – a gazdaság teljesítménye 0,8 százalékkal nőtt. A tényadat pozitív meglepetés, meghaladta a várakozásunkat és a konszenzust is.
2026. 04. 30. 19:00
Megosztás:

Négy fideszes vezetésű országgyűlési bizottság lesz

Az Országgyűlés pénzügyi és költségvetési bizottságát, a szociális bizottságot, a művelődési bizottságot és az élőkörnyezetért felelős bizottságot vezeti majd fideszes képviselő a következő parlamenti ciklusban - tudatta a Fidesz frakcióvezetője közösségi oldalán csütörtökön.
2026. 04. 30. 18:30
Megosztás:

Ezrek juthatnak könnyebben hitelhez a KATA visszatérésével

A KATA adózási forma esetleges visszavezetése a napokban ismét napirendre került, ami hosszabb távon a vállalkozók lakáshitelhez jutási esélyeit is javíthatja. A 2022-es KATA-szigorítás után sok egyéni vállalkozó került át átalányadózásba, ami több esetben csökkentette a bankok által figyelembe vehető igazolt nettó jövedelmet. Ez közvetlenül hatással lehetett az elérhető hitelösszegre és a hitelképességre is – derül ki a money.hu friss elemzéséből.
2026. 04. 30. 18:00
Megosztás:

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye is csökkent 2025-ben

A KÉSZ Csoport árbevétele és adózott eredménye egyaránt csökkent 2025-ben - közölte az építőipari vállalatcsoport csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 17:30
Megosztás:

Országszerte kritikusan száraz a felszínközeli talajréteg

Az idei április kifejezetten rossz időjárást hozott mezőgazdasági szempontból: alig hullott csapadék, a hónap végére a növénytermesztésben kritikussá vált a helyzet, emellett a gyakori sarkvidéki eredetű léghullámok súlyos fagykárokat okoztak - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 30. 17:00
Megosztás:

Korlátozták az elektromos rollerek használatát

Megtiltotta az elektromos roller, valamint több gépi meghajtású sport-, szabadidős és turisztikai eszköz használatát Kaposvár sétálóövezetében május 1-jétől a város közgyűlése csütörtökön. Az elektromos kerékpárok használatát továbbra is engedik.
2026. 04. 30. 16:30
Megosztás:

Az Erste Csoport konszolidálta az Erste Bank Polskát és sikeresen végrehajtotta a lengyelországi márkanévváltást

Az Erste Csoport pozitív 2026. első negyedévi teljesítményről számolt be az Erste Bank Polska konszolidációját követő első pénzügyi jelentésében. Az Erste Bank Polska első konszolidációjával az Erste Csoport mérlegfőösszege 2026 első negyedévének végére 450,0 milliárd euróra emelkedett, részben a magasabb hitel- és betétállományoknak köszönhetően. A lengyelországi felvásárlásával az Erste Csoport az első olyan bankcsoporttá válik, amely Lengyelországban – Európa egyik legnagyobb gazdaságában – és a többi közép-európai kulcspiacán egyaránt a legnagyobb pénzintézetek között szerepel.
2026. 04. 30. 16:00
Megosztás:

Felemás a magyar lakáspiac, most a vidék vezet a drágulásban

A tavalyi negyedik negyedévben országosan tovább fokozódott a lakásárak emelkedésének üteme, azonban a fővárosban már kisebb drágulás volt tapasztalható – olvasható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss kiadványában. Az áremelkedés vélhetően 2026-ban is folytatódik, de szerényebb mértékben, illetve kiegyensúlyozottabb lehet a piaci környezet, bár egyelőre sok a bizonytalanság – mutat rá elemzésében az OTP Ingatlanpont.
2026. 04. 30. 15:30
Megosztás:

Az egyre megosztottabb Fed kamattartást jelentett be

A Fed áprilisi kamatdöntő ülésén is a 3,50-3,75%-on álló irányadó ráta tartását jelentette be, a döntés megfelelt várakozásunknak és a piaci várakozásoknak is. Jerome Powell - elnöki mandátuma végéhez közeledve – utolsó sajtótájékoztatóját tartotta; kiemelte, a közel-keleti háború hatásai továbbra is bizonytalanok, de jól pozícionált helyzetben van a Fed, hogy kivárjon és értékelje a gazdasági folyamatokat.
2026. 04. 30. 15:00
Megosztás:

Benyújtotta lemondását Miskolc alpolgármestere

Benyújtotta lemondását Hollósy András (Pont Mi Egyesület - Fidesz-KDNP), Miskolc alpolgármestere, aki szeptember elsejétől a város önkormányzati képviselőjeként folytatja tovább a munkát.
2026. 04. 30. 14:30
Megosztás:

Hogyan oldd meg növekvő céged raktárigényét?

Az induló vállalkozások életében a növekedés egyszerre jelent hatalmas lehetőséget és komoly logisztikai kihívást. Amikor az első rendelések befutnak, még elegendő lehet egy garázs vagy egy külső logisztikai partner segítsége, de a sikeres felskálázás előbb-utóbb szükségessé teszi, hogy kidolgozzunk egy részletes raktározási stratégiát. A kérdés az, hogyan tudsz úgy szintet lépni, hogy a költségeid ne szálljanak el, miközben a hatékonyságod javul.
2026. 04. 30. 14:00
Megosztás:

Garázs helyett: milyen igényes opciók jöhetnek szóba?

Nem mindenki tud, vagy szeretne klasszikus garázst építeni. Lehet, hogy nincs rá hely, túl költséges lenne, vagy egyszerűen nem illik az otthon stílusához. Jó hír, hogy ma már rengeteg esztétikus, praktikus és tartós alternatíva létezik, amelyekkel ugyanúgy biztonságban tudhatod az autódat. Ha éppen azon gondolkodsz, mivel válthatnád ki a garázst, akkor jó helyen jársz. Ebben a cikkben mutatunk néhány olyan megoldást, amit érdemes komolyan fontolóra venni.
2026. 04. 30. 13:30
Megosztás: