Hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tavon a nyaralóhajózás feltételeit
2024. 12. 15. 09:00
Több mint 124 millió forintot fordítanak a Tisza-tó fejlesztésére, karbantartására, a hazai forrásból megvalósuló projekt elemei közé tartozik egyebek mellett, hogy a tavon javítják a nyaralóhajózás feltételeit és pótolják az idegenforgalmi információs táblarendszert - közölte a fejlesztést megvalósító Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szombaton az MTI-vel.
Hozzátették, hogy a vízügyi igazgatóság a projektet a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács vissza nem térítendő támogatásával valósítja meg.
A közlemény szerint a karbantartási és fenntartási munkák szükségesek a Tisza-tó egyes helyeinek megközelítéséhez és a tározótó ökológiai állapotának fenntartásához. Példaként említették, hogy 10 ezer köbméter iszapot távolítanak el az öblítő csatornák és fokok kotrásával.
Közölték, hogy az idegenforgalmi táblarendszer bővítését a vízi járműves turistaforgalom növekedése indokolja.
A projekt 2025-ben fejeződik be.
Félmilliárdos fejlesztéssorozat zárult le Polgáron
Lezárult egy félmilliárd forintos, európai uniós támogatásból és állami társfinanszírozásból megvalósuló fejlesztéssorozat a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron – tájékoztatta a projektgazda szombaton közleményben az MTI-t.
A MAFE csatlakozott az EUROMETAL acélipari védelmi felhívásához
Az EU acélértékláncát képviselő EUROMETAL nevű szövetség hivatalos sajtókonferencián, 2026. április 14 én, a düsseldorfi Tube & Wire vásáron bejelentve sürgős "Cselekvési felhívást" indított az európai acél és fémipar védelmére.
Tavaszi kerti munkák tudatosan - amikor a kert rendben tartása pénzügyileg is előnyös
A tavasz kezdetével a kert új feladatokat ad, és ilyenkor dől el az is, milyen állapotban lesz a zöldterület a következő hónapokban. Egy jól időzített karbantartás hosszabb távon kevesebb ráfordítást igényel, ezért érdemes már az elején átgondoltan nekiállni.
Virágküldés: a szívből jövő meglepetés
Gondoltál már arra, hogy egy szál virág milyen boldogságot hozhat? A virágok hatása sosem szűnik meg csodálatba ejteni minket; üzenetet közvetítenek, érzéseket közvetítenek, és képesek megállítani az időt. Manapság, amikor a technológia mindent áthat, a személyes kapcsolattartás különleges módszerei egyre értékesebbé válnak.
Jelenleg nincs üzemanyaghiány az Európai Unióban
Jelenleg nincs üzemanyaghiány az Európai Unióban, az Európai Bizottság azonban felkészül a repülőgép-üzemanyagok esetleges, továbbra is aggodalomra okot adó ellátási hiányára - jelentette ki Anna-Kaisa Itkonen, a brüsszeli testület illetékes szóvivője Brüsszelben pénteken.
Új törvénnyel lépne fel Horvátország az illegális turisztikai szálláskiadás ellen
Az illegális és szürke gazdaság visszaszorítását célozza a horvát vendéglátási tevékenységről szóló új törvényjavaslat, amely kötelező regisztrációs számot ír elő minden rövid távra kiadott szállásegység számára - mondta pénteken Zágrábban Tonci Glavina turisztikai és sportminiszter.
Hol, mennyiért vehetünk nyaralót 2026-ban?
Ahogy megérkezik a jó idő, egyre többen kezdenek el játszani a gondolattal, milyen lenne egy saját nyaraló a vízparton. A legtöbbek fejében ilyenkor automatikusan a Balaton képe ugrik be, de Magyarország ennél jóval több lehetőséget kínál azoknak, akik vízparti kikapcsolódásra vágynak. A zenga.hu adatai alapján megnéztük, mely vízparti települések voltak a legkeresettebbek 2025-ben és 2026 eddigi részében, és azt is, hol, mennyibe kerül ma egy ilyen álom.