Hetek alatt ezrek töltötték le az MNB mobilos értékpapírszámla-lekérdezőjét

Megéri havonta két percet rászánni arra, hogy egy független, megbízható adatbázis segítségével ellenőrizzük: befektetési szolgáltatónk a megfelelő értékpapír- és pénzegyenleget tartja-e nyilván értékpapírszámlánkon. A szolgáltatók az ügyfelek tájékoztatása mellett anonim módon elküldik az összes ügyfélszámla-adatot az MNB-nek is. A két számlakimutatás pedig a jegybank honlapján, illetve idén ősz óta egy – immár ezrek által letöltött – felhasználóbarát mobilalkalmazás révén is összevethető. Ha pedig egyeznek a számok, nyugodtan alhatunk: befektetéseink rendben vannak

Hetek alatt ezrek töltötték le az MNB mobilos értékpapírszámla-lekérdezőjét

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapjának Értékpapír Egyenleg Online Lekérdező felületén (ÉSZLA) 2016-tól ellenőrizhetik befektetési adataikat az értékpapírszámla-tulajdonos felhasználók. Ennek lényege, hogy a befektetési szolgáltatónktól (bank, brókercég, alapkezelő, Magyar Államkincstár) kapott havi értékpapírszámla-kivonaton szereplő értékpapír- és pénzegyenlegeket össze tudjuk vetni az MNB ÉSZLA rendszerében elérhető egyenlegadatokkal. Mostanáig már több százezer ügyfél élt az ellenőrzés lehetőségével, megbizonyosodva arról, hogy minden rendben van megtakarításaival.

Az ÉSZLA segítségével – az MNB-nél nyilvántartott név nélküli adatok felhasználásával – tehát független forrásból is ellenőrizni tudjuk, hogy valósak-e, helyesek-e a szolgáltatónktól kapott havi kivonatokban szereplő egyenlegadatok. Egy adott havi (pl. 2023 januári) szolgáltatói kivonatban szereplő egyenlegeket a következő hónap 10. munkanapjától (2023. február 14-től) mintegy egy hónapon keresztül (2023. március 15-ig) tudjuk ellenőrizni az ÉSZLA webes, illetve mobilalkalmazásban. Ezt követően pedig már a következő hónap egyenlegadatainak ellenőrzése válik lehetővé (a példánál maradva, a 2023 február havi egyenlegadatokat).

Az MNB informatikai fejlesztése révén 2022 szeptembertől androidos és Apple okostelefonokra is ingyenesen letölthetjük a számos egyszerűsítő és kényelmi funkcióval kiegészített az ÉSZLA mobilalkalmazást.

Mind az ÉSZLA webes felületen, mind az ÉSZLA mobilalkalmazásba a szolgáltatónktól kapott 24 jegyű belépési azonosítóval, valamint a havi értékpapírszámla-kivonaton szereplő 12 karakteres jelszóval tudunk belépni és elvégezni az értékpapírszámlánk egyenlegének ellenőrzését. A szolgáltatónk kötelessége, hogy a 24 jegyű belépési azonosítónkat évente legalább egyszer ismételten megküldje részünkre, de külön kérésünkre a belépési azonosító ismételt átadását bármikor biztosítania kell számunkra.

Az ÉSZLA mobilalkalmazáshoz kapcsolódó egyik mostani újítás a belépéshez kapcsolódik. A szolgáltatónknak a 12 karakteres belépési jelszót már QR-kód formában is meg kell jelenítenie a számlakivonaton. Ezáltal a mobilalkalmazás QR-kód olvasójával könnyedén be tudjuk olvasni a jelszót, nem szükséges annak begépelése. Amennyiben több, különböző szolgáltatónál vezetünk számlát, úgy az azokhoz kapcsolódó egyenlegellenőrzések is lényegesen leegyszerűsödnek a mobilalkalmazás használatával.

QR-kódos belépési jelszó beolvasása a számlakivonatról

A használatot érintő jelentős további könnyítés az ÉSZLA mobilalkalmazás rendszeres használatához kapcsolódik. Amennyiben már legalább három különböző hónapra vonatkozóan elvégeztük egyenlegeink egyeztetését, úgy a továbbiakban a 12 karakteres jelszó megadására már nem lesz szükségünk. Ezt követően a mobilalkalmazásba PIN-kóddal vagy biometrikus azonosítóval (pl.: ujjlenyomat) belépve egy kattintással elérhetőek lesznek értékpapír- és pénzegyenlegeink, a lekérdezett számlánk „regisztrálttá” válik. A mobilalkalmazásban beállítható egy üzenetküldő funkció is, mellyel értesítést kaphatunk, ha újabb hónapra vonatkozó egyenlegadatok érhetőek el.

Azok, akik kevésbé jártasak az internet, okostelefonok világában, a megyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor Tanácsadó irodákban vagy az MNB fővárosi ügyfélszolgálatán (anonimitása megőrzésével) kaphatnak segítséget befektetései ellenőrzéséhez.

Abban az esetben, ha valaki eltérést tapasztal a számlavezetőtől kapott kivonaton szereplő adatok és ÉSZLA adatok között, célszerű azonnal panaszt tennünk a szolgáltatónknál, és – már a mobilalkalmazás használatával is – jelezheti az eltérést az MNB-nek is. A jegybank minden esetben áttekinti, értékeli az eltérést, szükség esetén pedig vizsgálat során írja elő a probléma megoldását az adott szolgáltató számára.

Az új mobilalkalmazást már a bevezetése utáni első hetekben több ezer ügyfél töltötte le. Ők a továbbiakban éjjel-nappal vagy akár hétvégén otthonról is másodpercek alatt kényelmesen meg tudnak győződni arról, hogy tényleg rendben van-e értékpapírszámlájuk egyenlege, egyeznek-e a szolgáltatók által küldött, illetve az ÉSZLA-n látható számok.

Bekker Dávid Norton

A szerző az MNB tőkepiaci vezető felügyelője


2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás: