Kapacitás szűkítéssel reagálhat a Ryanair

A Ryanair vezérigazgatója szerint 85 dolláros olajár fölött mérlegelni fogják a kapacitások szűkítésének lehetőségét.
2018. 10. 18. 18:00
Megosztás:

Nehezebb lesz áfát csalni januártól az EU-ban

A néhány héttel ezelőtt elfogadott áfacsomaggal olyan problémákat szeretnének kezelni az Unió döntéshozói, amelyek a különböző kereskedelmi ügyletek során merülnek fel az áfa elszámolása során. A januártól életbe lépő intézkedések sok vállalkozás számára jelentenek majd technikai könnyítést vagy mérsékelhetik a felmerülő kockázatokat, hívta fel a figyelmet a nemzetközi adótanácsadó és könyvvizsgáló Crowe FST.
2018. 10. 18. 17:30
Megosztás:

Együtt világít az E.ON és a Tungsram - kistelepüléseken is fenntartható lesz a közvilágítás

Az egyik legrégibb, jól ismert magyar márkával, a Tungsrammal együttműködésben kínál az E.ON korszerű és fenntartható, okos technológián alapuló közvilágítási megoldásokat. A két cég három évre szóló megállapodása szerint a párezres falvaktól a nagyvárosokig bármely település önkormányzata élvezheti a jövőben a közösen megvalósított, modern közvilágítás előnyeit. Az együttműködés keretében olyan településre szabott fényszolgáltatást kínálnak majd, amely az alkalmazott innovatív megoldásoknak köszönhetően sikerrel ötvözi a költséghatékonyságot a tele pülésen élők megnövekedett komfortérzetével.
2018. 10. 18. 17:00
Megosztás:

Újabb bankot venne az OTP?

A szerb Vecernje Novosti szerint az OTP lehet a befutó a SocGen szerbiai egységének megvásárlására.
2018. 10. 18. 16:30
Megosztás:

Ennyi lakás hitelt vesznek fel a magyarok - egy ábrán

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2018. 10. 18. 16:00
Megosztás:

Inkább zsebpénzt, mint bankszámlát kapnak a magyar gyerekek

A magyar szülők alkalomszerűen beszélnek csak 18 éven aluli gyermekükkel pénzügyekről, először leggyakrabban 3 éves korban kerül elő a téma – derült ki a REGIO JÁTÉK megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból. Míg saját bankszámlát a gyermekek 22 százaléka, addig zsebpénzt 65 százaléka kap, melynek mértéke leginkább a lakóhelytől és az életkortól függ. Az összegyűjtött forintokat legtöbbször élelmiszerre, szórakozásra és ruhákra költik a gyermekek.
2018. 10. 18. 15:30
Megosztás:

Japánban váratlanul elkezdtek virágozni a cseresznyefák

Váratlan cseresznyefa-virágzás kezdődött idén ősszel Japánban, ahol a lenyűgöző természeti látványosság általában a tavasz kezdetét szokta jelezni.
2018. 10. 18. 15:00
Megosztás:

Újraélesztést oktat a Semmelweis Egyetem

Az újraélesztés technikájának megtanulására nyújt lehetőséget ingyenesen 250 civilnek a Semmelweis Egyetem, amely jövőre lesz 250 éves - közölte az egyetem csütörtökön az MTI-vel.
2018. 10. 18. 14:30
Megosztás:

Romániában szigorították a hitelezési feltételeket

Szigorította a hitelezést januártól a román nemzeti bank (BNR), amely így akarja megelőzni a lakosság túlzott eladósodását - közölte csütörtökön a román média.
2018. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán

Életbe lépett a szmogriadó tájékoztatási fokozata Nyíregyházán a szálló por elmúlt napokban mért magas koncentrációja miatt - közölte a városháza sajtószolgálata az MTI-vel csütörtökön.
2018. 10. 18. 13:30
Megosztás:

A banki ügyfeleket célozzák az adathalászok

Az adathalászok nem a bankok IT-rendszereit támadják, hanem magukat az ügyfeleket igyekeznek rábírni arra, hogy az elektronikus felületeken önként adják meg a banki azonosító adataikat - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2018. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Egyesülhet az Opus és a Konzum

Fúzió előkészítéséről döntött az Opus Global Nyrt. és a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósága - közölték a társaságok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2018. 10. 18. 12:30
Megosztás:

Kockázatkezeléssel növelhető a bizalom a digitális gazdaságban

Növelik a felhasználói bizalmat és csökkentik a digitális átalakulás költségeit a kockázatkezelők, az üzleti döntésekbe mégsem vonják be őket megfelelően – állapítja meg az EY 1200 döntéshozóval végzett nemzetközi felmérése. A kockázatkezelési és irányítási funkciónak gyökeresen meg kell változnia ahhoz, hogy stratégiai értéket hozzon létre.
2018. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Orbán Balázs: A lakás-takarékpénztárak állami támogatása nem volt hatékony

Magyarországon működik az egyik legkomolyabb család- és lakástámogatási rendszer, ám a lakás-takarékpénztárak állami támogatása nem volt hatékony, ezért megszüntette a kormány - mondta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
2018. 10. 18. 11:30
Megosztás:

Száz milliós adócsalás miatt indult eljárás két autókereskedő ellen

A gyanú szerint mintegy 600 millió forintnyi adó befizetését kerülte el két autókereskedő, az ügyészség indítványozta letartóztatásukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.
2018. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Hogyan változik a kenyér ára? - egy ábrán

fehér kenyér, házi jellegű kenyér, félbarna kenyér fogyasztói átlagára forintban
2018. 10. 18. 10:30
Megosztás:

Mi várható ma a hazai tőzsdén?

Az európaihoz hasonlóan a magyar részvénypiac is határozott irány nélkül kezdheti a csütörtöki kereskedést az Equilor Befektetési Zrt. vezetőelemző-helyettese szerint.
2018. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Felfüggesztik az Opus Global tőzsdei kereskedését

Felfüggeszti az Opus Global Nyrt., valamint a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csütörtökön a kereskedés kezdetétől a lezárás szakasz végéig.
2018. 10. 18. 09:30
Megosztás:

Így nyitottak az európai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés a vezető nyugat-európai értéktőzsdéken csütörtökön.
2018. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Melyik a hatékonyabb: A csok vagy a lakáskassza?

A csok (családi otthonteremtési kedvezmény) jól működő rendszer, hatékonyabb a lakáskasszáknál - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2018. 10. 18. 08:30
Megosztás: