Mire számítsunk az OTP-től péntek hajnalban?
Az OTP május 11-én, péntek hajnalban teszi közzé első negyedéves eredményét.
A hitelesek között Kelet-Magyarországon legnépszerűbb a CSOK
A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai alapján a Családi Otthonteremtési Kedvezményhez kapcsolódóan idén márciusig összesen 72 ezer család kérelmét fogadták be a bankok, mintegy 205 milliárd forint értékben, ami az éves hazai GDP 0,5 százalékát meghaladó összeg. A Duna House legfrissebb, idei első negyedéves elemzésben megvizsgálta a hálózat saját tranzakcióin belül a területi különbségeket, amelyből kiderül, hogy az általuk közvetített hiteles vásárlók esetében a keleti országrészben a legnépszerűbb a CSOK, míg Budapesten a legkisebb a kedvezményt használók aránya.
Fagyasztott spenótot hívott vissza a Metro
Fagyasztott spenótot hívott vissza és vont ki a forgalomból magas kadmiumtartalom miatt a Metro üzletlánc, a termékből az Európai Unió (EU) több tagállamába, így Magyarországra is szállítottak - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden honlapján.
Közzétette éves jelentését a Set Group Nyrt.
Közzétette a tavalyi évről szóló éves jelentését a Set Group Nyrt. a tőzsde honlapján, miután a jegybank hétfőn 5,5 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a cégre a jelentés közzétételének elmulasztása miatt, és felfüggesztette részvényeinek kereskedését.
Stagnáló árbevételt vár a Richter
Stagnáló árbevételt vár 2018 egészére a Richter Gedeon Nyrt. a devizaárfolyamok változatlanságát feltételezve, és nem számítva az Esmya készítmény forgalmának alakulását - mondta Orbán Gábor, a vállalat vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen kedden Budapesten.
Egy insurtech is a Fintechshowra keveredett
Akit érdekel a pénzügyi rendszer fejlődése és mondanak neki azok a szavak valamit, hogy PSD2 vagy GDPR, azok jó eséllyel ott voltak a múlt heti Fintechshow-n. Egyúttal megismerkedhettek a 12 legígéretesebb haza fintech startuppal, akik igyekeznek egyre egyszerűbbé, biztonságosabbá és olcsóbbá tenni a bankolást, sőt esetenként kiváltani a nagy multinacionális közvetítő szereplőket. És a legjobb 12 között ott volt egy biztosítási megoldásra szakosodott megoldás is.
Félmilliárd forintból fejleszthet a Békéscsabai Szakképzési Centrum
A szakképzésben tanulók alapkészségeinek fejlesztésére, a korai iskolaelhagyás arányának 10 százalék alá csökkentésére és a szakképzés eredményesebbé tételére 492 millió forint támogatást nyert el a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) - tájékoztatta az intézmény az MTI-t.
Már Európában is felfigyeltek rá - Féléves lett az angyalképző!
Féléves lett a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesület kísérleti angyalképző tréningje. Az angyalbefektetők között ma még elvétve lehet találni hölgyeket, így az egyesület azt tűzte ki célul, hogy minél több nő válassza ezt a befektetési formát. Miközben a nők bevonására az innovációs döntésekbe koncentrálnak, az érdeklődő férfiakat is szívesen látják. Vallják, a férfiak és nők közös felelőssége az, hogy milyen gazdaságunk lesz 5-10 év múlva. Az egyesület tevékenységére már európai szinten is felfigyeltek.
Erőteljes árbevétel növekedés a volument és eredményességet érintő áremelés ellenére a Waberer's-nél
Tarolnak a fix törlesztésű lakáshitelek
Jelentős növekedést ért el a lakáshitelpiac az első negyedévben: az új szerződések összege 169,2 milliárd forintot tett ki, ez 35 százalékos emelkedést jelent.
A kiszámítható, több mint 1 évig fix törlesztőrészletű lakáshitelek adták a piac 70 százalékát az első negyedévben. Márciusban pedig még magasabb, 76 százalékos volt az arányuk.
Az 1-5 évig fix törlesztésű lakáshiteleknél 70 százalékos volt a növekedés az első negyedévben, az 5-10 évig fixált lakáshiteleknél pedig 44 százalékos emelkedés történt.
Csökkent az ipari termelés a kevesebb munkanap miatt
Márciusban az ipari termelés volumene 2,4 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbi magas bázistól, amikor azóta is példátlan mértékben 13,9 százalékkal nőtt a kibocsátás. A munkanaphatástól megtisztított adatok szerint a termelés 1,9 százalékkal nőtt, mivel idén márciusban kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2017-ben - jelentette az első becslése alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Altera Nyrt. Igazgatósága nem javasolja a Wallis ajánlatának elfogadását
Az Altera Nyrt. („Társaság”) Igazgatósága nem javasolja a részvényesek számára, hogy a Wallis Asset Management Zrt. („Ajánlattevő”) vételi ajánlatát elfogadják. A Társaság érdeke, hogy a társaság közkézen lévő részvényeinek a száma minél nagyobb mennyiségben megmaradjon, amivel megvalósítható a szükséges szintű részvényesi ellenőrzés, a Társaság folyamatos, hosszútávú tőzsdei jelenléte, a működés nyilvánossága.
Az Igazgatóság ugyanakkor üdvözli az Ajánlattevő által közzétett működési tervet és azt megvalósíthatónak tartja. Az Igazgatóság megítélése szerint a működési terv megvalósulása a Társaság stratégiai céljainak megvalósulását is támogatja.