Már Európában is felfigyeltek rá - Féléves lett az angyalképző!

Pontosan hat hónappal ezelőtt gyűltek össze először az Amerikai Kereskedelmi Kamara, majd a BKIK által biztosított helyiségben a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesület kísérleti angyalképző tréningjére jelentkező tagok. Azóta is havonta egyszer összegyűlnek, és Hild Imre ismert start-up szakértő vezetésével alkalmanként 2-3 sikeres start-up vállalkozást elemeznek ki. Azt vizsgálják, hogy mi teszi igazán sikeressé az olyan befektető – befektetés kapcsolatot, ahol a pénzen túl a befektető a tudását és a kapcsolati transzfereit is rendelkezésre bocsátja. Vallják, hogy azt a tudást, ahol a vállalkozó és a befektető világa találkozik, csak az életből lehet megtanulni.
Jelenleg az angyalbefektetők között még elvétve lehet találni hölgyeket. Szabó Eszter, aki - legutóbb már régiós felsővezetőként - közel húsz évet dolgozott a GE-ben, mintegy féléve alapította meg a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesületet. A fókusz a nők bevonásán van, hiszen hazánkban akár már másfél millió forintos befektetéssel is angyalbefektetővé lehet válni. De hangsúlyozzák, nem kirekesztőek, az érdeklődő férfiakat is szívesen látják.
Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
„A férfiak és nők közös felelőssége az, hogy milyen gazdaságunk lesz 5-10 év múlva. A NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesület össze kívánja kötni a kormányzatot, az önkormányzatokat, kamarákat, a női üzleti hálózatokat és a közösségi irodákat, vagyis mindazokat, akik a gazdaság innovatív részének az építésében vállalnak szerepet, hogy minél több nő válhasson angyalbefektetővé, vagy indítson innovatív vállalkozást” – jelentette ki Szabó Eszter.
A pénz, a befektetés - ha tulajdonosa úgy dönt – akár közvetlenül is segíthet más embereken és munkahelyeket is teremthet. Van ugyanis egy olyan, egyelőre szűk hazai befektetői réteg, akik nemcsak a saját pénzüket, hanem tudásukat, kapcsolati rendszerüket is megosztják. Ők az ún. üzleti angyalok, vagy angyalbefektetők. Hazai szervezetük a HUNBAN, a 2016-ban újra megalalkult anygalbefektetői egyesület, ami együttműködő partnere a NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesületnek. Az egyesület első női befektetői tagja Szabó Eszter lett 2017-ben. Innen indult a HUNBAN elnők, Dr. Károlyi Antal és Szabó Eszter együttgondolkodása a nők szerepéről.
Az angyalbefektetők valami olyanért kockáztatják pénzüket, amelynek az eredményessége koránt sem látható előre. Saját bőrüket, és nem kevés pénzüket viszik a vásárra. Általában egy-egy új, divatos szóval élve start-up vállalkozást karolnak fel, szereznek benne részesedést.
A vállalkozás, ha tényleg jó az ötlet, a kapott pénzinjekcióval képes nemzetközileg sikeressé válni, ráadásul közben még egy csomó ember megélhetését is biztosíthatja.
Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor
„Az országok, városok, régiók közötti hatalmas versenyben fontos, hogy mi történik egy–egy országban. Ebben van óriási szerepe az angyalbefektetőknek. Minél többen vannak, akik nem a saját vállalatukba, hanem más ötletébe fektetnek be, annál nagyobb az esély arra, hogy az az ország a globális versenyben jobban szerepeljen. Ez pedig az egész társadalom elemi érdeke, mert növeli az ország verseny-, és jövedelemtermelő képességét.” – mutatott rá végezetül Szabó Eszter.
NŐK/ÜZLET/ANGYALOK egyesület tevékenységét az európai angyalok, az EBAN vezetője, Candace Johnson, a legjobb európai gyakorlatnak minősítette, és egész Európában elterjesztésre méltónak tartja.