A BDO fordulatra számít idén az M&A piacon

2017-ben világszerte 7963 közepes méretű összeolvadási és felvásárlási (M&A) tranzakciót hajtottak végre, összesen 682 milliárd dollár értékben. Ez volumenben 5,4 százalékos, míg összértékben 5 százalékos visszaesést jelent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A kilátásba helyezett tranzakciók száma ugyanakkor folyamatosan növekszik, ami arra utal, hogy az előző évet terhelő politikai bizonytalanságok elmúltával az idei évben ismét növekedő pályára állhat az M&A piac.
2018. 03. 17. 16:30
Megosztás:

212 milliárd forint uniós támogatás érkezett a Vas megyei projektre

A 2014-2020-ig tartó fejlesztési időszakban az eddig megszületett döntések alapján megítélt támogatásként 212 milliárd 341 millió forint európai uniós fejlesztési forrás érkezett Vas megyébe, amiből 660 támogatott projekt valósult, illetve valósulhat meg a közeljövőben - mondta szombaton Sárváron Ágh Péter (Fidesz) a térség országgyűlési képviselője, a megyei fejlesztéseket koordináló miniszteri biztos.
2018. 03. 17. 15:30
Megosztás:

Tavaly ennyivel több gumiabroncsot vásároltunk

Közel 5 százalékkal nőtt tavaly a személyautókra és kisteherautókra vásárolt új gumik száma 2016-hoz képest az Automax Kft. legfrissebb elemzése szerint.
2018. 03. 17. 14:30
Megosztás:

Nőtt a sertéshúsfogyasztás

Mintegy 2,2 kilogrammal nőtt a sertéshúsfogyasztás éves szinten Magyarországon egy emberre vetítve a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint - közölte a földművelésügyi miniszter szombaton, a XII. abádszalóki böllérfesztiválon.
2018. 03. 17. 13:30
Megosztás:

Oroszország kiutasított 23 brit diplomatát

Moszkva nem kívánatos személynek nyilvánított 23 brit diplomatát, visszavonta a szentpétervári brit főkonzulátus megnyitására és üzemeltetésére vonatkozó engedélyt, és Oroszország területén leállíttatta a kulturális és oktatási ügyekkel foglakozó British Council tevékenységét az úgynevezett Szkripal-ügy miatt kirobbant diplomáciai viszályban.
2018. 03. 17. 12:30
Megosztás:

Itt a globális vízválság

Elkezdődött a globális vízválság, amelynek közvetett hatásait Magyarországon is érezni lehet - fejtette ki a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője.
2018. 03. 17. 11:30
Megosztás:

Országszerte másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat

Országszerte esőre, ónos esőre, erős szélre, havazásra, hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat, a szervezet szombatra a sok eső, ónos eső, illetve a hófúvás veszélye miatt több megyére is másodfokú figyelmeztetéseket adott ki.
2018. 03. 17. 10:30
Megosztás:

Másfél milliárd forintból fejlesztették az akvakultúra-ágazatot

Közel másfél milliárd forintos fejlesztést valósított meg a magyar halászati ágazat akvakultúra-szektorában a kiksunlacházi ÖKO 2000 Kft. vezette konzorcium, a négyéves projekt eredményeképpen tíz új haltermék kerülhet forgalomba - közölte a konzorciumvezető ÖKO 2000 Kft. az MTI-vel.
2018. 03. 17. 09:30
Megosztás:

A Japan Tobacco dohányipari cég 1,56 milliárd dollárért vesz meg egy orosz ágazati vállalatot

A Japan Tobacco Inc. (JTI), a világ harmadik legnagyobb dohányipari cége 1,56 milliárd dollárért megvásárolja az orosz Donskoy Tabak céget, hogy megerősítse vezető szerepét az orosz dohánypiacon.
2018. 03. 17. 08:30
Megosztás:

Így alakul az ipari termelés

termelői volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
2018. 03. 17. 07:00
Megosztás:

Tízezrek vettek részt a szlovák tüntetéseken

Az egy héttel ezelőttihez hasonló számban, becslések szerint ismét néhány tízezren vettek részt azokon pénteken tartott tömegmegmozdulásokon, amelyeket a több szlovákiai városban hirdettek meg "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért!" jelszóval.
2018. 03. 17. 06:00
Megosztás:

Csúcson az amerikai fogyasztói hangulat

Javult, 2004 januárja óta legmagasabb szintre emelkedett az amerikai fogyasztói hangulatindex - derült ki a Michigan egyetem szokásos havi felméréséből, amelynek előzetes eredményét pénteken tették közzé.
2018. 03. 17. 05:00
Megosztás:

Szlovéniának nincs oka bármilyen eljárást indítani Horvátország ellen

Szlovéniának sem oka, sem alapja nincsen Horvátország ellen eljárást indítani az Európai Unió Bíróságán, mert Zágráb elutasítja a hágai nemzetközi döntőbíróságnak a szlovén-horvát határvita rendezéséről hozott tavaly júniusi ítéletét - közölte a horvát külügyminisztérium pénteken, miután Ljubljana benyújtotta az Európai Bizottságnak (EB) a kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetét Zágráb ellen.
2018. 03. 17. 04:00
Megosztás:

Kinevezték az ukrán jegybank új elnökét

Jakov Szmolijt nevezte ki csütörtökön a kijevi parlament az ukrán jegybank új elnökévé, támogatva Petro Porosenko államfő előterjesztését.
2018. 03. 17. 03:00
Megosztás:

Három városban is koncertezik a Halott Pénz

Győrben, Debrecenben és Budapesten ad koncertet a Halott Pénz zenekar a következő két hétben - közölték a szervezők az MTI-vel.
2018. 03. 17. 02:00
Megosztás:

Többet vásárolnak a csehek

Januárban 8,2 százalékra gyorsult a decemberi 4,6 százalékról a kiskereskedelmi forgalom éve szintű növekedése Csehországban - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) csütörtökön Prágában.
2018. 03. 17. 01:00
Megosztás:

A szlovén kormányfő lemondása nem okoz jelentős változást

Miro Cerar szlovén kormányfő előző napi lemondása nem okoz jelentős változást az országban - vélekedtek egyöntetűen a szlovén lapoik csütörtöki kommentárjaikban.
2018. 03. 17. 00:05
Megosztás:

Így csökkent az euróövezeti infláció

Februárban mérséklődött az éves szintű infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat végleges számítása szerint.
2018. 03. 16. 23:00
Megosztás:

Rózsadombra is felért az árhullám

Budapesten, és ezzel együtt az országban, a harmadik legmagasabb átlagos ingatlanárakkal a II. kerület büszkélkedhet. Az OTP legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe szerint tavaly egy négyzetméterért itt 560 ezer forintot kellett fizetni. Sokan a mai napig a luxuskörnyék fogalmát a Rózsadombbal azonosítják, joggal. A kerületen belül is ez a városrész a legfrekventáltabb terület, nem ritka a hétszámjegyű négyzetméterár sem.
2018. 03. 16. 22:00
Megosztás:

5 százalékos gazdasági növekedés várható Romániában

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idén 5 százalékos román gazdasági növekedésre számít, becslésük szerint középtávon a növekedés 3 százalékra lassul.
2018. 03. 16. 21:00
Megosztás: