Turisztikai fejlesztést tervez a Konzum a Balaton mellett
Turisztikai fejlesztést, szálláshely fejlesztéssel kapcsolatos beruházást tervez a Konzum Nyrt. a most megszerzett Balaton melletti ingatlanokon - mondta Jászai Gellért, a vállalat elnök-vezérigazgatója a TrendFM rádió csütörtöki műsorában. Az interjú írásos változata a rádió honlapján olvasható.
Mélyponton az álláskeresők száma Nógrád megyében
Nógrád megyében 2017-ben havonta átlagosan 11 534 álláskereső szerepelt a nyilvántartásokban; a 12 havi átlagot tükröző adat csak a kilencvenes évek elején volt alacsonyabb - tájékoztatta az MTI-t a megyei kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője pénteken.
A kormány javítaná a közétkeztetés minőségét
A kormány évek óta elkötelezett a közétkeztetés minőségének és elérhetőségének javítása iránt - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkár pénteken azon a sajtótájékoztatón, ahol meghirdették "2018 legjobb diétás közétkeztetője" és "2018 legkedvesebb konyhás nénije/bácsija" versenyt.
Indul a Soproni Tavaszi Napok programsorozata
A megújulás jegyében rendezik az idei Soproni Tavaszi Napok rendezvénysorozatát, amely Henrik Ibsen Ha mi holtak feltámadunk című dámájának előadásával kezdődik szombaton a Liszt központban. Április 2-ig további színházi előadások, koncertek, kiállítások és családi programok várják az érdeklődőket Sopronban.
Tüntetést tartottak Pozsonyban
Helyszíni becslések szerint tízezres nagyságrendű tömeg gyűlt össze a pozsonyi Szlovák Nemzeti Felkelés (SNP) terén pénteken késő délután annak a tüntetésnek a keretében amelyet "Álljunk ki a tisztességes Szlovákiáért" jelszóval hirdettek meg.
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat
Felújítják a Belgrád-Zágráb vasútvonalat, így az eddigi 7,5 órás menetidő néhány éven belül 3,5-4 órára csökkenhet. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a két ország illetékes minisztere pénteken Belgrádban írta alá az erről szóló egyetértési megállapodást.
Így alakult a forint
Vegyesen mozgott a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.