Alig maradt ipari és logisztikai fejlesztési terület Magyarországon

Szinte alig maradt bérbe adható ipari és logisztikai ingatlan Magyarországon, miután 2017-ben a bérbe adott bruttó ipari ingatlanterület az előző évihez képest 44 százalékkal, abszolút piaci rekordnak számító 617 ezer négyzetméterrel nőtt – hangzott el az MLSZKSZ szervezésében megrendezett Nemzetközi Közlekedéslogisztikai Konferencián, Herceghalmon. Ötezer négyzetméternél nagyobb bérlői igényt a piac nem tud már kielégíteni, annak ellenére, hogy tavaly 117 ezer négyzetméternyi új ipari ingatlant adtak át hazánkban, és jelenleg is mintegy 115 ezer négyzetméternyi – már bérlőre talált – terület van fejlesztés alatt. A dinamikusan bővülő piacon a megfelelő fejlesztési területek hiánya, a munkaerőhiány és az építési költségek emelkedése ugyanakkor visszavetheti a további fejlesztéseket.
2018. 01. 29. 14:30
Megosztás:

Virágkorát éli a KATÁ-zás

Sosem volt még ennyire népszerű a KATÁ-zás Magyarországon és nem véletlenül. A NAV legfrissebb adatai szerint az elmúlt 4 évben háromszorosára nőtt azon egyéni vállalkozók száma, akik a KATA adózást választották, a társas vállalkozóké 2017 végére a pedig megduplázódott.
2018. 01. 29. 14:00
Megosztás:

Háromnapos dzsesszünnep lesz a Müpában

A hazai dzsesszélet krémje és legújabb tehetségei lépnek színpadra a Müpában február 1-je és 3. között a tizenegyedik Jazz Showcase-en, amely az évek során a közép-európai régió legjelentősebb tehetségbörzéjévé nőtte ki magát.
2018. 01. 29. 13:30
Megosztás:

Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel

Idén már a cafeteriából is törleszthető a diákhitel, amely havonta legfeljebb a minimálbér 20 százaléka, 27 600 forint lehet - mondta Imre Zita, a Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 29. 13:00
Megosztás:

Indul a 2018-as Részvényfutam tőzsdejáték

2018. február 1-én újra rajthoz állhatnak a középiskolások, hogy belekóstoljanak a tőzsdei kereskedés izgalmaiba a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és a Pénziránytű Alapítvány közös, online tőzsdejátékán. A Részvényfutam nevű, négy hétig tartó játék célja a befektetői tudatosság növelése és a tőzsdei ismeretek bővítése.
2018. 01. 29. 12:30
Megosztás:

EUR/USD: Megtorpant a lendület

Nem mutatott jelentős elmozdulást az EUR/USD kurzus a vártnál gyengébb amerikai GDP-adatra, ugyanis az főként a készletek változásának és a nettó export negatív egyenlegének volt köszönhető.
2018. 01. 29. 12:00
Megosztás:

Heteken belül jöhet az évtized tőzsdei bevezetése Németországban

A Bloomberg információi szerint akár már a jövő hónapban elkezdődhet a Siemens egészségügyi részlegének leválasztása és tőzsdére vitele, így márciusban már kereskedhetnek az új részvényekkel.
2018. 01. 29. 11:35
Megosztás:

Ez csökkentheti a rák kockázatát

A rendszeres mozgás, a sport csökkenti a rák kockázatát - mondta Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 29. 11:00
Megosztás:

Vidéki innováció ösztönzése - utolsó pályázati lehetőség

• Már csak néhány hétig, február 28-ig lehet beadni a GINOP-2.1.2-8.1.4-16 Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében elnevezésű pályázatot. • A programon belül kis- közepes- és nagyvállalkozások kérhetnek innovatív fejlesztéseikre maximum 500 milliós támogatást. • Kizárólag Pest megyén kívül működő igénylőket várja a kiíró NGM. Támogatást azok a fejlesztések tudnak elnyerni, amelyek eredményeként új terméket, szolgáltatást vagy technológiát hoznak létre.
2018. 01. 29. 10:30
Megosztás:

Komoly drágulás az új lakásoknál, meglepetés a használtaknál

● Jelentősen, 12,2 százalékkal drágultak az új lakások a múlt év harmadik negyedében az előző év azonos időszakához képest. ● Január közepén a legnépszerűbb 50-70 négyzetméteres budapesti lakások átlagos négyzetméterára 673 ezer forint volt. Debrecenben 396 ezer forint, Szegeden 383 ezer forint, Győrben pedig 337 ezer forint volt az átlagár. ● A használt lakásoknál fordulat történt, bár az árak emelkedtek, a drágulás mértéke a 2014-es szintre lassult.
2018. 01. 29. 10:00
Megosztás:

Trump elnöknek sok a problémája az EU-val

Donald Trump amerikai elnök szerint az Európai Unió "nem az, aminek lennie kellene", és neki személy szerint is nagyon sok problémája van az EU-val.
2018. 01. 29. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel nyithatnak az európai részvénypiacok

Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok hétfőn a New York-i, valamint az ázsiai és csendes-óceáni térség vezető tőzsdéit követve.
2018. 01. 29. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfő reggel: az euróval, a svájci frankkal és a japán jennel szemben erősödött, a dollárhoz képest gyengült.
2018. 01. 29. 08:30
Megosztás:

Idén 3,8 százalékkal nőhet a GDP

Idén 3,8 százalékos gazdasági növekedésre, gyorsuló inflációra és visszaeső beruházásokra számít a GKI Gazdaságkutató Zrt.
2018. 01. 29. 08:00
Megosztás:

Ennyi napraforgót termelünk

A napraforgó terméseredménye Magyarországon (2000-2017); ezer tonna
2018. 01. 29. 07:00
Megosztás:

Bitcoin és más kriptovaluták tőzsdei árfolyamai ÉLŐben

Egyre nagyobb a befektetői érdeklődés a világon a kriptovaluták iránt. A kriptovaluták digitális fizetőeszközök, melyek kriptográfiát (titkosítási eljárást) használnak a biztonságos fizetés érdekében.
2018. 01. 29. 06:00
Megosztás:

Milos Zeman személye megosztja a cseh társadalmat

A cseh államfőválasztás szoros végeredménye, Milos Zeman cseh államfő alig 3 százalékos előnnyel történt újraválasztása is a cseh társadalom megosztottságát mutatja a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője szerint.
2018. 01. 29. 05:00
Megosztás:

Ennyi idő kell egy ingatlan eladásához - Mutatjuk a számokat!

Tavaly a fővárosban minden szegmensben nőtt, vidéken pedig csökkent a használt lakóingatlanok értékesítési ideje 2016-hoz képest. Átlagosan 190 nap kell a családi ház, 100 a tégla-és 71 nap a panellakás eladásához. Mindhárom lakástípust Budapesten lehet a leggyorsabban értékesíteni.
2018. 01. 29. 04:05
Megosztás:

Diákhitel Központ: Mikor nem vehető igénybe az adókedvezmény?

Idén bekerült az adómentes juttatások közé a diákhitel-törlesztés munkáltatói támogatása is, a Diákhitel Központ (DK) honlapján közzétette az ezzel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdéseket és válaszokat.
2018. 01. 29. 03:00
Megosztás:

Sok tehetséges filmes szakember dolgozik Magyarországon

Az utóbbi három év magyar Oscar-sikerei azt bizonyítják, hogy sok tehetséges filmes szakember dolgozik Magyarországon - mondta Dudás Viktor filmszakértő szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
2018. 01. 29. 02:00
Megosztás: