254 milliárd forintot fizetett ki a gazdáknak az államkincstár

A Magyar Államkincstár 254 milliárd forint támogatást fizetett ki a gazdáknak az idén a közvetlen támogatások előlegkifizetési időszakában - közölte a MÁK csütörtökön az MTI-vel.
2017. 11. 30. 22:00
Megosztás:

Montenegróban szigorúan büntetnék a védőoltást elutasítókat

Akár kétezer euró (620 ezer forint) pénzbírság is kiróható a jövőben azokra a montenegrói szülőkre, akik elutasítják, hogy gyermekük védőoltást kapjon; a podgoricai kormány csütörtökön fogadta el az erre vonatkozó törvény javaslatát.
2017. 11. 30. 21:30
Megosztás:

Elfogadta a 20018-as költségvetés tervét a horvát parlament

A módosító javaslatok megvitatása utána a horvát parlament csütörtökön megszavazta a 2018-as költségvetést, amely 0,5 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számol.
2017. 11. 30. 21:00
Megosztás:

Vakcinabeszerzésben is együttműködnek a visegrádi országok

A visegrádi országok (V4) együttműködésével a védőoltás-ellátás is nagyobb biztonságban lesz Közép-Európában - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtök délután Budapesten, egy fórumon.
2017. 11. 30. 20:30
Megosztás:

Támogatott agrárbiztosítások: akár 10 milliárd forint fölé is kerülhet az idei díjállomány

2017-ben akár a 10 milliárd forintot is meghaladhatja a gazdálkodók által befizetett támogatott növénybiztosítási díjak állománya Magyarországon, ami 33 százalékos bővülést jelent az előző évi 7,5 milliárd forinthoz képest. Mivel a kérelmekben szereplő díjtámogatások maximális mértéke a fizetett díj 65 százaléka, az előre megállapított 4 milliárd forintos díjtámogatási keretösszeghez viszonyított túligénylés mértéke 2,5 milliárd forint, vagyis a keret 63 százaléka lesz. A kifizetések várható felosztását, valamint a rendszerrel kapcsolatos idei tapasztalatokat mutatja be a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) alábbi összegzése.
2017. 11. 30. 20:00
Megosztás:

Így teljesített a forint

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön: az euróhoz és a svájci frankhoz képest gyengült, míg a dollárral és a japán jennel szemben erősödött.
2017. 11. 30. 19:30
Megosztás:

Kis csökkenéssel zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 145,53 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 38 673,73 ponton zárt csütörtökön.
2017. 11. 30. 19:00
Megosztás:

Egy új terápia csökkentheti a migrénrohamok gyakoriságát

Jelentősen csökkentheti a migrénrohamok gyakoriságát és súlyosságát egy antitestalapú új terápia, amelyet a világon elsőként kifejezetten a migrénrohamok megelőzésére fejlesztettek ki.
2017. 11. 30. 18:30
Megosztás:

Négyen indulnak az eurócsoport elnöki tisztségéért

A lett, a luxemburgi, a portugál és a szlovák pénzügyminiszter indul az eurócsoport vezetői tisztségéért, a közös fizetőeszközt használó uniós országok hétfőn szavaznak az új elnök személyéről - tájékoztatott a tagállami kormányokat tömörítő tanács csütörtökön.
2017. 11. 30. 18:00
Megosztás:

Így emelkednek januártól a nyugdíjak

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 11. 30. 17:30
Megosztás:

Izraeli lap írt Magyarországról

Az európai zsidók jövőjéről tartott szerdai budapesti konferenciával foglalkozott több izraeli lap, kiemelve, hogy a szervezők szerint a Jobbik előretörése jelenti a legnagyobb veszélyt Magyarország zsidó közösségére nézve az antiszemitizmus elleni harcban.
2017. 11. 30. 17:00
Megosztás:

Jelentősen bővült a szlovén gazdaság

A szlovén bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a szlovén statisztikai hivatal csütörtökön.
2017. 11. 30. 16:30
Megosztás:

Az energiaszolgáltatóktól való függetlenség vonzza leginkább a magyarokat a napenergiában

A magyarok többsége pozitívan vélekedik a napelemes rendszerekről. Legfőbb előnyüknek a környezettudatosság mellett az energiaszolgáltatóktól való függetlenséget tekintik azok a főként családi házban élők, akik szívesen belevágnának saját rendszer telepítésébe. Az érintettek jelentős részét azonban a magas belépési költségek visszatartják, bár az igényelhető támogatásokról keveset tudnak – derül ki egy felmérésből, amelyet az Optimum Solar Kft. megbízásából készített az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.
2017. 11. 30. 16:00
Megosztás:

A fenntarthatóság pozitív hatással van a vállalatok üzleti eredményeire is

Ma már szinte nincs is olyan sikeres nagyvállalat, amely ne akarna ügyfeleinek, dolgozóinak is fenntartható értékeket adni. Sőt, a legtöbbször a fenntarthatóság már nem egy különálló célrendszer, hanem szervesen beépül a mindennapi működésbe, üzleti gondolkodásba is – derült ki a KPMG fenntarthatósági jelentéskészítési gyakorlatokról szóló üzleti reggelijén. Ez különösen fontos most, hiszen olyan gazdasági, környezeti és társadalmi kihívásokkal kell szembesülnünk, amelyek meghatározzák a hétköznapjainkat, valós kockázatot, de egyben üzleti lehetőségeket is jelentenek a vállalatoknak.
2017. 11. 30. 15:30
Megosztás:

1996 óta a legnagyobb német IPO jöhet

A Siemens tőzsdére vinné egészségügyi üzletágának egy részét.
2017. 11. 30. 15:00
Megosztás:

Veszélybe kerülhet egyik kedvenc gyorsételünk egy új szabályozás miatt

Végveszélybe kerülhet egy tervezett uniós szabály miatt az egykori Nyugat-Berlinben kifejlesztett török gyorsétel, a döner - írta csütörtökön a Bild című német lap.
2017. 11. 30. 14:30
Megosztás:

Ennyi támogatást kapnak a fogorvosok

Még az idén összesen 7,6 milliárd forint támogatást kapnak az alapellátásban dolgozó fogorvosok, ez praxisonként hárommillió forintot jelent - jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. 11. 30. 14:00
Megosztás:

Egy musical az internetfüggőségről

A mai fiatal generáció egyik legégetőbb problémáját, az internetfüggőség témáját járja körül a 10. szint című musical, amelyet a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium tanulói adnak elő nagy sikerrel.
2017. 11. 30. 13:30
Megosztás:

Németországban is csökken a munkanélküliség

Novemberben tovább csökkent a munkanélküliség Németországban.
2017. 11. 30. 13:00
Megosztás:

Rengeteg eső és havazás várható

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint többfelé 10, néhol 20 centiméter körüli hóvastagságot mértek csütörtök reggel. Budapesten és több megyében további havazásra, illetve sok esőre figyelmeztetnek.
2017. 11. 30. 12:30
Megosztás: