Ez a kínai vállalat még a Facebook-nál is nagyobb
A kínai Tencent internetes technológiai holding piaci tőkeértéke az ázsiai vállalatok között elsőként lépte át az 500 milliárd dolláros határt és globális összevetésben már megelőzte a Facebook piaci tőkeértékét is.
Németország nincs válságban
Rendkívüli helyzetbe és próbatétel elé került Németország a koalíciós egyeztetések kudarcával, de nem süllyedt válságba - hangsúlyozta Wolfgang Schäuble, a szövetségi parlament (Bundestag) elnöke kedden, kölcsönös engedményeket kérve a kormányzásra készülő pártoktól.
Klímavédelmi programot indított Franciaország
A párizsi városháza hétfő este elfogadta a klímavédelmi programját, amelynek részeként 2024-ben már nem közlekedhetnek dízelmotoros járművek, 2030-ra a benzines gépkocsikat is kitiltanák a francia fővárosból, a teherszállítóknak pedig környezetvédelmi adót kell fizetniük.
Átmeneti megállapodásra lehet szükség az EU és Nagy-Britannia között
Már látszik, hogy a rendelkezésre álló két év alatt nem juthat végleges megállapodásra a kilépés feltételeiről az EU és Nagy-Britannia, ezért átmeneti megegyezésre lesz szükség a zökkenőmentes átmenet érdekében - jelentette ki Gálik Zoltán, a Corvinus egyetem docense az M1 aktuális csatornán kedden.
Óriási siker, mindent tárgy elkelt a világ első Zsolnay-kerámia aukcióján
A világ első Zsolnay-kerámia aukcióján az összes tárgy gazdára talált, a legmagasabb áron, 11 millió forintért az egyik legszebb Zsolnay alkotásként számon tartott elefántfejes virágtartó edény kelt el. A gyűjtemény több darabját is kimagasló áron vásárolták meg, szinte mindegyik tétel vételára meghaladta a becsértéket.
Itt a legfrissebb PISA-eredmény: ismét sereghajtók a magyar diákok
A ma publikált legújabb PISA-felmérés eredményei alapján már nem csak a matematika, a szövegértés és természettudomány területén sereghajtók a magyar diákok, hanem a kollaboratív problémamegoldásban is. A világszerte 72 országban, több mint félmillió középiskolás bevonásával készült kompetenciafelmérésbe első alkalommal került be a diákok együttműködési képességét tesztelő modul. A rossz teljesítmény egyik oka a tudásalapú magyar oktatás, ami nem a képességekre épít. Az együttműködési képességet változatos feladatokon keresztül vizsgálták a felmérésben, az egyikben például a diákoknak két mesterséges intelligencia csapattárssal kellett chaten kommunikálva megválaszolniuk kérdéseket egy kitalált országról, miközben a gépek folyamatosan megnehezítették a közös munkát.
Továbbra is lendületben a CIG Pannónia: 2,268 milliárd forint összesített nyereséget jelentett 2017 harmadik negyedévének végén
41 százalékkal - 18,59 milliárd forintra - emelkedett a CIG Pannónia biztosítási díjbevétele az előző év első három negyedévéhez képest – áll a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentésében.
Év végéig minden munkavállaló számára ki kell adni az idei szabadságot!
Kevesebb mint másfél hónappal a naptári év vége előtt egyre több cég kénytelen azzal szembesülni, hogy kisebb-nagyobb fennakadásokkal is jár majd, ha a Munka törvénykönyvének (Mt.) megfelelve minden munkavállalójának kiadja az idei évben esedékes szabadságát. A Trenkwalder arra figyelmeztet, hogy a szabadság idei kiadásának elmaradása főszabály szerint akkor is jogszabálysértésnek minősülhet, ha az adott időszakban a munkavállaló sem akart szabadságra menni.
Idén súlyos lesz az influenzajárvány
A tavalyinál súlyosabb influenzajárványra kell számítani az idén Európában, ezért a szakemberek mindenkinek azt javasolják, hogy oltassa be magát - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológus főorvosa az M1 aktuális csatornán kedden.
Gyengült kicsit a forint
Minimálisan, néhány fillérrel csökkent a forint árfolyama kedden kora reggel a főbb devizákkal szemben hétfő estéhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.