Pluszban zártak a nyugat-európai piacok

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2017. 11. 20. 20:30
Megosztás:

Vegyesen teljesítettek a vezető részvények a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 79,53 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 39 359,28 ponton zárt hétfőn.
2017. 11. 20. 20:00
Megosztás:

Pozitívra javította négy magyar bank osztályzati kilátásait a Fitch Ratings

Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról négy magyar bank osztályzati kilátásait hétfőn a Fitch Ratings. A döntés közvetlen előzménye az indoklás szerint az, hogy a nemzetközi hitelminősítő a minap pozitívra javította a magyar államadós-besorolás kilátását is.
2017. 11. 20. 19:30
Megosztás:

Szűkülnek az adózó jogorvoslati lehetőségei

Mégsem lesz lehetőség fellebbezésre a november 14-én elfogadott adóigazgatási rendtartásra vonatkozó törvényjavaslat értelmében – figyelmeztetnek az Vámosi-Nagy Ernst & Young Ügyvédi Iroda szakértői. A korábbi tervekben a Nemzetgazdasági Minisztérium bevezette volna az adóperek során a fellebbezés lehetőségét, azonban a végül elfogadott törvényjavaslat szerint erre már nem lesz lehetőség. A változások közül az már eddig is ismert volt, hogy a jövőben a Kúria sokkal szélesebb körben mérlegelheti, befogadja-e a rendkívüli jogorvoslati kérelmet vagy sem. Ez a változás még nagyobb figyelmet kíván meg a vállalatoktól. A korábbi tervekhez képest további fontos döntés, hogy a késedelmi pótlék mértéke nem emelkedik jövő év január elsejétől, továbbra is a jegybanki alapkamat kétszeresét kell befizetnie az érintett vállalatoknak. Ami az előzetes tervekhez képest szintén változatlan, az az új tények és bizonyítékok benyújtására vonatkozó korlátozás: emiatt az adózóknak sokkal tudatosabban és proaktívabban kell majd hozzáállniuk az adóellenőrzésekhez.
2017. 11. 20. 19:00
Megosztás:

Megfelelnek a biztonsági előírásoknak az új paksi blokkok

Minden biztonsági előírásnak, így a fukusimai erőmű-katasztrófa utáni szigorúbb előírásoknak is megfelelnek majd a paksi atomerőmű új blokkjai - mondta Kirill Komarov, a Roszatom nemzetközi üzletfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettese hétfőn Budapesten, az Atomex-Europe nukleáris ipari beszállítók konferenciáján.
2017. 11. 20. 18:30
Megosztás:

Az unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak

Az Európai Unió kész a legambiciózusabb szabadkereskedelmi egyezményt kínálni az Egyesült Királyságnak, ehhez azonban előbb meg kell állapodni a szigetországgal a rendezett kiválás feltételeiről - mondta Michel Barnier, az Európai Unió Brexit-ügyi főtárgyalója hétfőn Brüsszelben.
2017. 11. 20. 18:00
Megosztás:

Egyre többen utaznak Szlovákiába

A nyári főszezonban és az év első nyolc hónapjában is emelkedett idén a Szlovákiát úti céljuknak választó turisták száma - közölte a szlovák Közlekedési és Építésügyi Minisztérium hétfőn.
2017. 11. 20. 17:30
Megosztás:

Kötelezettségvállalással zárult a GVH első, véleményvezérrel kapcsolatos ügye

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a GoldenEye Kreatív Kft. és a Magyar Telekom Nyrt. (Telekom) vállalását, amellyel módosult mind az érintett véleményvezér kommunikációs gyakorlata, mind a véleményvezérekkel kialakítandó marketing együttműködésre vonatkozó szerződéskötési gyakorlat. E mellett a vállalás magában foglal oktatási célú kommunikációs tevékenységeket is. A GVH jogsértést nem állapított meg az ügyben, így bírságot sem szabott ki. A GVH szándéka szerint a kötelezettségvállalás egyúttal alkalmas a célzott fogyasztói kör mellett a hirdetők, az üzleti partnerek és más véleményvezérek, azaz, influencer-ek elérésére és iránymutatás nyújtására is.
2017. 11. 20. 17:00
Megosztás:

Egyszülős családokat támogató központ nyílik a fővárosban

Egyszülős családokat támogató központ nyílik várhatóan februárban Budapesten, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hétfőn vette birtokba és mutatta be az erre szolgáló egykori üzlethelyiséget a Mária utca és Üllői út sarkán.
2017. 11. 20. 16:00
Megosztás:

Betiltanák a dohányzást a francia filmekben

A dohányzás visszaszorítását célzó tervei között a francia filmekben is megtiltaná a dohányzást a francia egészségügyi miniszter.
2017. 11. 20. 15:30
Megosztás:

Magyar cégek külföldön: egyelőre kevesen merészkednek át a határon, pedig megéri

A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások mindössze ötöde végez exporttevékenységet, és a külpiacra lépő új szereplők aránya is alacsony – derült ki a Budapest Bank 500 cég körében végzett kutatásából.[1] Pedig a külföldi értékesítés jócskán növeli a bevételeket: a már exportálók forgalmának átlagosan egynegyede származik külpiaci tevékenységből. Miközben a külföldi versenytársak jelenléte a hazai piacon fokozza a versenyt, a magyar cégek nagy része ezt mégsem próbálja határokon túli terjeszkedéssel kompenzálni. Elsősorban azért, mert úgy gondolják, hogy termékeik, szolgáltatásaik nem exportképesek, vagy mert túl kicsinek tartják magukat. Ugyanakkor a felmérés szerint nem a vállalkozások mérete a meghatározó a külföldi piacra történő kilépésben.
2017. 11. 20. 15:00
Megosztás:

Púp a hátunkon vagy hasznos lesz a GDPR?

Így látják a szakemberek a májustól életbe lépő új EU-s adatvédelmi szabályozást.
2017. 11. 20. 14:30
Megosztás:

Új német választások jönnek?

Tegnap este a szabaddemokraták megszakították a koalíciós tárgyalásokat Merkellel és a zöldekkel. Így a ma hajnali közlemény szerint Merkel ma tájékoztatja a köztársasági elnököt a tárgyalások sikertelenségéről.
2017. 11. 20. 14:00
Megosztás:

Továbbra is bizonytalanság lengi körül az amerikai adóreformot

Eséssel zárták a hetet a vezető amerikai indexek. A Dow 0,4%-kal, az S&P500 0,3%-kal, a Nasdaq 0,2%-kal zárt lejjebb.
2017. 11. 20. 13:30
Megosztás:

Élesen bírálta a varsói vezetés politikáját Donald Tusk

Élesen bírálta a varsói vezetés politikáját vasárnap Donald Tusk, az Európai Tanács lengyel elnöke, aki szerint az elmúlt évek lengyelországi fejleményei tökéletesen illeszkednek Oroszország terveibe.
2017. 11. 20. 13:00
Megosztás:

Merkel egyre csak gyengül

Azzal, hogy kudarcba fulladtak a kormányalakítási egyeztetések Németországban, Angela Merkel kancellár meggyengült - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
2017. 11. 20. 12:30
Megosztás:

626 millió forint adót csaltak el csokoládékereskedők

Egy tatabányai és egy budapesti cég a gyanú szerint 626 millió forint adót csalt el, mert Lengyelországból, Szlovákiából és Bulgáriából behozott csokoládét számla nélkül értékesített Magyarországon - közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága hétfőn az MTI-vel.
2017. 11. 20. 12:00
Megosztás:

Tovább bővít az Antenna Hungária

Az Antenna Hungária év végéig országosan elérhetővé teszi IoT hálózatát (Internet of Things - a dolgok internete), ami így több mint száz bázisállomással fog üzemelni országszerte - közölte a cég az MTI-vel.
2017. 11. 20. 11:30
Megosztás:

Egyre népszerűbb a CSOK

Egyre népszerűbb az családi otthonteremtési kedvezmény (csok), ma már minden hatodik ingatlanvásárlásnál csok-ot vettek igénybe - mondta el az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2017. 11. 20. 11:00
Megosztás:

Lassan növekekedtek a termelői árak Németországban

Októberben az előző havinál kisebb, de a várakozásoknak megfelelő mértékben emelkedtek a termelői árak Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfőn közzétett kimutatása szerint.
2017. 11. 20. 10:30
Megosztás: