Friss adatok: Tovább emelkedtek az ingatlanárak
Becslésünk szerint az év első felében a 2015-ös hónapokkal nagyjából megegyező számú tranzakció zajlott a piacon, az ezt követő hónapok azonban látszólag alulmúlják a tavalyi számokat. A 2015-ös azonos időszakban 114 és félezer adás-vételt becsült a Duna House, idén pedig 110-et. A jelenség hátterében nagy valószínűséggel az újlakáspiac felfutása állhat, hiszen ezen lakások vásárlói túlnyomó többségében csak előszerződést kötnek, így egyelőre „láthatatlanok” a statisztikában. A keresletben is látszik a júliusi fordulat, ugyanis az addig esést mutató index ott visszapattant és azóta 80 százalékpont körüli értéken stagnál. Az aktuális, októberi érték az indexben 78 pont.
120 ezer kötelezőt cserélhetnek le az év végén
Az idei év végi kgfb-kampányban az autósoknak már alig több, mint harmada érintett. Ennek megfelelően az érezhető díjemelés, illetve az MKB ügyfeleinek kényszerű biztosítóváltása ellenére sem vár 120 ezernél több biztosítóváltót a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). Az idei váltási időszakban már az ügyfelek 85 százaléka vált szerződést alkuszon keresztül. Fontos ügyfélérdek, hogy a biztosítók tarifáiban általánossá váló károkozói pótdíj miatt az ügyfelek – alkuszaikon keresztül – megismerhessék központilag nyilvántartott kártörténeti adataikat.
Készülékeinket vírusok fertőzik, de nem tudjuk hogyan
A Kaspersky Lab és a B2B International piackutató cég közös kutatása feltárta, hogy a felhasználókra leselkedő leggyakoribb online veszély a vírus: a megkérdezettek majdnem fele (42%) már találkozott vírusokkal, vagy azok célpontja volt, és 22% esett áldozatul. Az áldozatok majdnem egy harmadának (29%) fogalma sincs, hogyan kerülhetett vírus készülékére. Az eredmények azt mutatják, hogy a mai vírustámadások természetéből kifolyólag a megbízható biztonsági megoldások használata az egyedüli módja a védelemnek.
Meglepetésszerű emelkedés a kötvényhozamokban
Az első sokkot követően az új Trump adminisztrációnak igen kedvező a fogadtatása a pénzügyi piacokon. A megválasztott elnök a kampányban elhangzott beszédeihez képest már közvetlenül a választások után is jóval békülékenyebb hangnemet ütött meg. Mindezek eredményeképpen úgy tűnik, hogy a befektetők már most szinte teljes egészében elkezdték beárazni Trumpnak a növekedési pályával, az adócsökkentéssel, az új infrastrukturális befektetésekkel, illetve a pénzügyi deregulációval kapcsolatos ígéreteit.
Együttműködési megállapodást kötött a GVH és a Magyar Public Relations Szövetség
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH), valamint a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ) között létrejött megállapodás célja, hogy támogassa a gazdasági versenyre irányadó jogszabályok és etikai normák tiszteletben tartására törekvő, azokat a vállalati gyakorlatba ültető szemlélet erősödését.
Így bukják el üzleti lehetőségeiket a hazai beszállítók
Minden 4. hazai beszerző szerint rendszeresen fordul elő, hogy a potenciális beszállítók válaszra sem méltatják őket az ajánlatkérés során – derült ki a 25 ezer ipari terméknek b2b piactér formájában platformot biztosító Táblázat.hu friss kutatásából. A több mint 1100 hazai beszerző részvételével zajló felmérés arra is rávilágított, hogy nem feltétlenül a legjobb ár a nyerő: a beszállító gyorsasága, az ajánlat részletessége és a kapcsolattartás minősége többet nyom a latban.
KÉPZŐ pályázat a fogyatékkal élőkért
A nagy érdeklődésre való tekintettel a Diákhitel Központ Zrt. egy héttel meghosszabbította idei képzőművészeti pályázata, a KÉPZŐ jelentkezési határidejét. 2016. november 22-ig lehet pályázni festményekkel, grafikákkal és fotókkal, amelyek a fogyatékkal élők esélyegyenlőségének fontosságára hívják fel a figyelmet. A pályázat idei fővédnöke Till Attila filmrendező, televíziós személyiség. A kiállítással záruló pályázaton indulók értékes és hasznos díjakat is nyerhetnek.
Az egyérintéses fizetés az automatáknál is közkedvelt
A Mastercard szerint bővülés várható az egyérintéses fizetésre alkalmas automaták piacán a következő évben. A kártyatársaság kutatásai szerint a felhasználók szívesen fizetnek kártyával az ital- és áruautomatáknál, és nyitottak a legkülönfélébb újgenerációs megoldásokra is. Iparági tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy a kártyás vásárlások átlagosan 8-15%-os értékesítés bővülést hozhatnak az üzemeltetőknek, és várhatóan ez az érték nőni fog, ahogy a vevők egyre inkább megkedvelik az új fizetési lehetőséget.
Adjunk-vegyünk valamit valahol, csak gyorsan
Az ingatlaneladások időtartama erős összefüggést mutat a településmérettel, derült ki a KSH legutóbbi lakásfelméréséből. A legnagyobb ingatlanállományú fővárosban egy lakás eladása átlagosan öt hónapot, országos átlagban hét hónapot vesz igénybe. Nagyvárosokban jobban pörög az ingatlanpiac, a vevők is magasabb arányban fordulnak közvetítőkhöz.
Jó év elé néznek a kkv-k
Jól fognak keresni a hazai kkv-k a következő egy évben, átlagosan 6,9%-os árbevétel és 4,6%-os profitnövekedést valószínűsítenek – derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból. Árbevételük következő egy évi alakulását tekintve a kereskedelmi cégek, a profitot nézve azonban a szolgáltató szektor a legoptimistább.
Így bukott le az áfacsaló cég
Az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bejelentésekben és az áfa-bevallásában szereplő adataiban talált eltérések alapján egyebek között áfacsalás miatt indítottak eljárást egy műtrágya-kereskedelemmel foglalkozó cég ellen a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai - közölte a hivatal az MTI-vel csütörtökön.