Az ipari termelési adatra állhat a figyelem középpontjában
A jövő heti hazai makrogazdasági naptárban az ipari termelés októberi adata állhat a figyelem középpontjában, emellett megjelenik a novemberi inflációs adat, az idei harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adat második becslése, valamint az államháztartás november végi állapotáról szóló gyorstájékoztató.
Jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme
A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány arra számít, hogy már jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett Vállalkozók napja rendezvényén.
Jó szakképzés kell a sikeres a gazdasághoz
Jó szakképzés nélkül nem lehet sikeres a gazdaság, a szakképzés nagyon gyorsan fejlődik, és óriási verseny alakult ki ezen a területen az országok között - mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke szombaton a göteborgi EuroSkills európai fiatal szakmunkások versenyének bejárását követően.
Átadták a 4-es főút megújult szakaszát Fegyverneken
Átadták a 4-es főút mintegy 2,2 kilométeres, a komplex útfelújítási programban modernizált szakaszát szombaton a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken.
Tovább csökken az adóadminisztráció
Az adózással eltöltött idő a sokféle adó, az adórendszer bonyolultsága miatt rendkívül magas, ez előrevetíti, hogy a következő évek egyik lépésének az adóadminisztráció csökkentésének kell lennie - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken egy konferencián.
Gyógyfürdő kereső - minden gyógyvíz egy helyen!
Számos betegségre kínál enyhülést, gyógyulást valamelyik hazai gyógyfürdő. Nekünk magyaroknak nagy szerencsénk van azzal, hogy kis országunk több száz fantasztikus gyógyhatású fürdővel rendelkezik, így nem kell külföldre utaznunk a gyógyulásunkért, így elérhető áron jutunk hozzá a kúrához. De milyik fürdő milyen problémára kínál gyógyírt?
Új vezérigazgató az LG Electronics élén
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy azonnali hatállyal Jo Seong-jint, a vállalat háztartásigép- és légkondicionáló üzletágának (Home Appliance & Air Solution) vezetőjét, egyben a kulcsfontosságú döntésekért felelős három megbízott igazgató egyikét nevezték ki a társaság vezérigazgatói posztjára.
Így kaphatnának többet a magyar nyugdíjasok
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint többet kaphatnának a magyar nyugdíjasok, ha a kormány felmondaná azt az egyezményt, amely alapján ukrán és orosz nyugdíjasok kaphatnak magyar közpénzt, és az így megtakarított összeget a magyar nyugdíjasokra fordítaná - mondta Varju László, a párt alelnöke szombati sajtótájékoztatóján, Újpesten.