Jövőre kétszámjegyű is lehet a bruttó béremelkedés?

Jövőre a járulékcsökkentési és béremelési megegyezés megvalósulásával a bruttó bérek éves átlagos növekedése akár kétszámjegyű is lehet az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2016. 11. 22. 16:30
Megosztás:

Ki húzhatja a rövidebbet a NATO-Oroszország erőfitoktatás során?

Bár a látszat mást mutat, Oroszország valójában gyengébb, mint az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO), és józan számítás szerint nem kerülhet ki győztesen egy esetleges konfliktusból - jelentette ki Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2016. 11. 22. 16:00
Megosztás:

Béremelés - Na, de mi lesz a cégekkel?

A munkaadók számára ugyan többletkiadást jelent a keddi bérmegállapodás végrehajtása, de hosszú távon az intézkedés eredményt hozhat az MTI által megkérdezett munkaadói szervezetek vezetői szerint, néhányan azonban attól tartottak, hogy a kis cégek képtelenek kigazdálkodni a magasabb minimálbért, ami a feketegazdaságot erősítheti.
2016. 11. 22. 15:30
Megosztás:

Megállapodott a kormány a jövő évi bérekről

Megállapodott kedden a kormány a szociális partnerekkel a következő két év minimálbéremeléséről és járulékcsökkentéséről; a nemzetgazdasági miniszter a megállapodásnak köszönhetően gyorsabb gazdasági bővülést vár, a 2,3 százalékos GDP-arányos jövő évi hiányszámon szerinte nem kell változtatni, de ha szükséges a kormány márciusban módosíthatja a költségvetést.
2016. 11. 22. 15:00
Megosztás:

Paprikás hangulatban a Downing Street - Dehogy lesz Nigel Farage washingtoni nagykövet!

Indulatos válaszüzenetben utasította vissza kedden a brit miniszterelnöki hivatal a következő amerikai elnök, Donald Trump azon felvetését, hogy Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) ügyvezetője lehetne Nagy-Britannia washingtoni nagykövete.
2016. 11. 22. 14:30
Megosztás:

A digitális eszközök gördítik tovább az oktatást

A digitális eszközök hatékonyabbá, eredményesebbé teszik az oktatást, a digitális kompetenciafejlesztési pályázat keretében éppen arról győződhetnek majd meg a tanárok, hogy ezek az eszközök megkönnyítik a dolgukat - mondta a digitális oktatás tartalomfejlesztéséért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
2016. 11. 22. 14:00
Megosztás:

Úszószövetségi vita - A sportállamtitkárság sürget

Az úszószövetség belügyeibe, tisztségviselőinek választásába nem avatkozhat bele az állam és a sportért felelős államtitkárság, de a jelen helyzet mihamarabbi megoldását sürgeti és elősegíti.
2016. 11. 22. 13:30
Megosztás:

Zöld út az őszi adócsomagnak

Az Országgyűlés kedden elfogadta a kormány őszi adócsomagját, amelynek legfontosabb elemei a kabinet szerint a köztehercsökkentés, a versenyképesség növelése, valamint az adóbürokrácia mérséklése. A változtatások eredményeként nő a kisadózó vállalkozások tételes adójának (kata) bevételi határa, az áfában szintén emelkedik az alanyi mentesség értékhatára, egyszerűsödnek az egészségügyi hozzájárulás (eho) szabályai, továbbá az adóhatóság a jövőben szankcionálás helyett szakmai segítségnyújtással támogatja a hibázó adózókat.
2016. 11. 22. 13:00
Megosztás:

A hónap végén jöhetnek a tankerületi központok

November 30-ával létrejöhetnek a tankerületi központok az oktatási tárgyú törvények módosítása révén, amelyet 129 igen, 34 nem szavazattal, 29 - jobbikos és LMP-s - tartózkodás mellett fogadott el kedden az Országgyűlés.
2016. 11. 22. 12:30
Megosztás:

Több jogkört a tisztifőorvosnak!

A tisztifőorvos járványügyi jogköreinek erősítéséről, a leletkiadás rendjéről és új pszichoaktív anyagok kábítószerré minősítéséről döntött kedden az Országgyűlés kilenc egészségügyi tárgyú jogszabály módosításával a kormány kezdeményezésére.
2016. 11. 22. 12:00
Megosztás:

A kormány támogatja az Irinyi Terv belendítését

Az Irinyi Terv iparstratégia megvalósítását a kormány 2 milliárd forintos keretösszeggel támogatja, a kérelmeket mostantól lehet benyújtani - mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára kedden az MTI-nek.
2016. 11. 22. 11:30
Megosztás:

Továbbra is túlsúlyban a központi felvételiztetés

Az idén 409 középiskola - az intézmények 61 százaléka - írta elő egy vagy több feladatellátási helyén, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel. Az iskolák listáját a hivatal honlapján tették közzé.
2016. 11. 22. 11:10
Megosztás:

Befektetési no-go zónák

„Az amerikai elnökválasztás okozta piaci turbulencia jól mutatja, hogy a média a befektetésekre is erőteljes hatással van: hajlamosak vagyunk azokat a részvényeket, szektorokat vásárolni vagy éppen eladni, amelyek a hírekben szerepelnek. Az egyes befektetések azonban főként akkor kerülnek a figyelem középpontjába, amikor az adott trend tetején járunk, így a hírekre alapozott hirtelen döntéseknek nagy ára lehet” – tájékoztatott Zobor Zsuzsa, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
2016. 11. 22. 10:35
Megosztás:

Végeláthatatlan a török tisztogatás

Elbocsátottak 15 726 állami alkalmazottat kedden Törökországban a július 15-i puccskísérletet követő tisztogatások keretében - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
2016. 11. 22. 10:00
Megosztás:

Az MNB szünetelteti a VISONKA részvények tőzsdei kereskedését

A tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó előírások megsértése miatt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddtől felfüggesztette a VISONKA Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. (VISONKA Nyrt.) részvényeinek tőzsdei kereskedését - közölte az MNB kedden az MTI-vel.
2016. 11. 22. 09:40
Megosztás:

BÉT - Mire számíthatunk?

A nemzetközi piacokon uralkodó optimista hangulat miatt emelkedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az MTI által megkérdezett elemzők.
2016. 11. 22. 08:55
Megosztás:

Mit alkotott mára a forint?

Erősödött keddre virradóra a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2016. 11. 22. 08:30
Megosztás:

Videóban üzent jövőbeni népének Trump

Donald Trump megválasztott amerikai elnök videoüzenetet tett közzé, amelyben kifejti, hogy első hivatali napján milyen fontos döntéseket hoz majd.
2016. 11. 22. 08:05
Megosztás:

Ennyi pénzt hoznak a biztosítások

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2016. 11. 22. 07:30
Megosztás:

Moszkvát aggasztja a NATO bővítése

Moszkvát aggasztja a NATO bővítése, mert úgy látja, hogy a szövetség döntéshozatalában Washington játssza a főszerepet, és az orosz vezetés kénytelen ellenlépéseket tenni a folyamattal szemben - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az Oliver Stone amerikai filmrendező Ukraine on Fire (Ukrajna lángban áll) című dokumentumfilmje számára adott interjúban.
2016. 11. 22. 07:00
Megosztás: