Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek egy menedékkérőt

Németországban őrizetbe vettek csütörtökön egy szíriai menedékkérőt, akinek a hatóságok gyanúja szerint köze lehet az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezethez.
2015. 12. 18. 00:01
Megosztás:

Az ujjlenyomatvétel ellen tüntettek a bevándorlók

Mintegy kétszáz eritreai bevándorló demonstrált a dél-olaszországi Lampedusa szigetén csütörtökön az Európai Unió által előírt regisztráció ellen, vagyis az ujjlenyomatvétel ellen tiltakozva.
2015. 12. 17. 23:00
Megosztás:

Elfogadták a 2016. évi bérmegállapodást a Magyar Postánál

A Magyar Postánál elfogadták a 2016. évi bérmegállapodást, a keresetfejlesztés eredményeképpen a munkavállalók többségénél növekszik a reáljövedelem - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
2015. 12. 17. 22:00
Megosztás:

Előretekintve évi 2-3 százalékos növekedésre lehet számítani

A GDP-növekedés 3 százalék közelében lehet az idén, előretekintve pedig évi 2-3 százalékos gazdasági bővülésre lehet számítani - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT), illetve a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke a Magyar Pénzügyi Almanach konferenciáján, csütörtökön Budapesten.
2015. 12. 17. 21:30
Megosztás:

Kiütötte a Telekom árfolyamát a kormányszóvivő bejelentése

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,70 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 23 703,08 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 12,6 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
2015. 12. 17. 21:10
Megosztás:

Londoni befektetői felmérés: a piac további olajáresést vár

A nyersolaj árfolyamának további esésével számol a piaci szereplők zöme a csütörtökön ismertetett legújabb londoni befektetői felmérés szerint.
2015. 12. 17. 21:02
Megosztás:

A Magyar Telekom eladja az Origót

A Magyar Telekom megállapodást írt alá a New Wave Media Kft.-vel az Origo Zrt.-ben meglevő 100 százalékos tulajdoni részesedésének eladásáról mintegy 13,2 millió euró (hozzávetőleg 4,2 milliárd forint) értékben - közölte a magyar Telekom csütörtökön az MTI-vel.
2015. 12. 17. 20:37
Megosztás:

Egyre több sértéshús és húskészítmény kap kiváló minősítést

Eddig 180 sertéstartó és feldolgozó üzem, illetve kereskedelmi egység csatlakozott a Kiváló Minőségű Sertés (KMS) eredetigazolási programhoz, amelynek köszönhetően évi mintegy 1,3 millió, sertésből előállított hús és húskészítmény vált jogosulttá a védjegy használatára - ismertette Bognár Lajos, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár csütörtökön Alsónémediben - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) az MTI-t
2015. 12. 17. 19:50
Megosztás:

Megtelnek a magyar szálláshelyek szilveszterkor

A trivago.hu szállásár-összehasonlító portál adatai szerint Budapest a legkeresettebb szilveszteri európai úti célok között van, és lassan nem marad szabad szoba 2015 utolsó éjszakájára - közölte a trivago.hu csütörtökön az MTI-vel.
2015. 12. 17. 19:25
Megosztás:

Ennyit fognak keresni a nagyvállalatok

Szerény pénzügyi eredményekre számítanak a hazai nagyvállalatok. A következő egy évben átlagosan 2,6%-os árbevétel és 1,3%-os profitnövekedést terveznek – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index legutóbbi adataiból.
2015. 12. 17. 19:00
Megosztás:

Telekom - A DK hatalommal való visszaélés miatt tesz feljelentést

A Demokratikus Koalíció hatalommal való visszaélés miatt büntetőfeljelentést tesz az ellen, aki aláírta a Magyar Telekom Zrt-vel történt szerződésbontásról szóló a kormányhatározatot - közölte az MTI-vel csütörtökön a párt szóvivője.
2015. 12. 17. 18:30
Megosztás:

Magyarország nem lesz vesztese az amerikai kamatemelésnek

A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország nem lesz az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelésének vesztese, de a változás, természetesen, hatni fog.
2015. 12. 17. 18:05
Megosztás:

Külföldi sajtó - Orbán Viktor menekültpolitikájának változó megítéléséről

Orbán Viktor miniszterelnök menekültpolitikájának változóban lévő európai megítélésről közöl elemzést budapesti tudósítója, Andrew Byrne tollából a Financial Times.
2015. 12. 17. 17:40
Megosztás:

MNB - folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb inflációs jelentése szerint folytatódik a magyar gazdaság felzárkózása, átmeneti lassulás után a növekedés 2016 második felétől ismét élénkülni fog.
2015. 12. 17. 17:15
Megosztás:

Új vezetőket javasolt a NAV élére Varga Mihály

A nemzetgazdasági miniszter négy helyettes államtitkárt javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) élére, személyükben Varga Mihály biztosítékot lát arra, hogy január elsejétől az adófizetők már csak az új, ügyfélbarát szemlélettel találkozhatnak - közölte a tárca csütörtökön az MTI-vel.
2015. 12. 17. 16:50
Megosztás:

Megugrott a dollár a magabiztos Fed hatására

A FED Nyíltpiaci Bizottságának ülése a héja hangvételű várakozások irányába hajlott el, maga a kamatemelés ugyanakkor inkább galamb jellegűre sikerült, így a kockázatviselési hajlandóság összességében változatlan maradt - olvasható John J. Hardy, a Saxo Bank devizapiaci stratégiai igazgatójának kommentárjában
2015. 12. 17. 16:25
Megosztás:

Jogállamban, demokráciában ilyen nincs

Egy jogállamban nem történhet meg az, amit Kovács Zoltán kormányszóvivő ma bejelentett – nyilvánvalóan Orbán Viktor kezdeményezésére - válaszul arra, hogy a Magyar Telekom felbontotta a szponzori szerződését Kovács Ákossal - olvasható a Magyar Liberális Párt közleményében.
2015. 12. 17. 16:00
Megosztás:

15 millió eurós beruházás a kecskeméti Mercedes-Benz Gyárban

A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a Mercedes-Benz Cars úttörő gyáraként a konszernen belül is iránymutató innovációt vezetett be „árukosár koncepció” néven. Ennek megvalósításához a vállalat közel 15 millió eurós beruházást hajt végre, melynek során többek között a gyár logisztikai csarnoka jelentősen kibővül.
2015. 12. 17. 15:35
Megosztás:

Az összes minisztérium felmondja mobilinternet előfizetését a Magyar Telekommal

A kormány utasította az összes minisztériumot és minisztériumi háttérintézményt, hogy mondják fel előfizetői szerződéseiket a Magyar Telekommal - közölte a kormányszóvivő csütörtökön az MTI-vel. Kovács Zoltán később hozzátette: a mobilinternet-előfizetéseket mondják fel.
2015. 12. 17. 15:09
Megosztás:

Nem kelt el az összes kincstárjegy

Az előző aukcióhoz képest magasabb hozammal értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
2015. 12. 17. 14:45
Megosztás: