Folytatódik az M3-as autópálya továbbépítésének tervezése
Folytatódik az M3-as autópálya országhatárig tartó továbbépítésének tervezése - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter pénteken Nyíregyházán. Seszták Miklós a helyszínen - a négymilliárdos Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei útfejlesztési program részekén - átadta a 41-es út új körforgalmú csomópontját.
Telekom - A DK az EB-hez fordul a kormányzati véleményterror miatt
A Demokratikus Koalíció (DK) az Európai Bizottsághoz (EB) fordul, miután kormány arra utasította a minisztériumokat és azok háttérintézményeit, hogy mondják fel a Magyar Telekommal fennálló mobilinternet-szerződéseiket. Az ellenzéki párt ezt a lépést közpénzből folytatott kormányzati véleményterrornak értékeli.
Az MKB-t 2016 június végéig eladják
A rossz hiteleitől megszabadított MKB részvényeinek 100 százalékát eladják 2016 június végéig - jelentette be Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke pénteken a jegybank budapesti sajtótájékoztatóján.
Töretlenül nőnek az idegenforgalmiadó-bevételek
Az év első tíz hónapjában 491 ezer 356 vendégéjszakát töltöttek a turisták Egerben, ami 17,5 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest - közölte az idegenforgalmiadó-bevallások adataira hivatkozva a hevesi megyeszékhely adóhatósága pénteken.
A hatóságok jóváhagyták a Citibank lakossági üzletágának eladását
Lezárult a hatósági engedélyezési folyamata, miután a felügyeleti szervek, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyták, hogy az Erste Bank Hungary Zrt. és leányvállalata az Erste Befektetési Zrt. megvásárolja a Citibank lakossági üzletágát - jelentette be a két pénzintézet az MTI-hez pénteken eljuttatott közös közleményben.
Szilveszterkor zárva lesz a tőzsde
Az év utolsó munkanapján, december 31-én zárva tart a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amelynek áruszekciójában már a jövő héten sincs kereskedés.
Mozgóképes kérdésekkel bővül jövőre a KRESZ-vizsga
A közlekedési szituációk élethűbb megjelenítése érdekében mozgóképes kérdésekkel bővül 2016 januárjától minden kategóriában a KRESZ-vizsga - tájékoztatta a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) pénteken az MTI-t.
A foglalkoztatottak csaknem 20 százaléka kezdett új munkát tavaly
Világszerte a foglalkoztatottak csaknem 20 százaléka kezdett új munkát tavaly; a nemzetközi trendek azt mutatják, hogy a munkavállalók átlagosan 8 hetet töltenek álláskereséssel, amelyet 5 hetes kiválasztási folyamat követ - derül ki a The Boston Consulting Group legfrissebb, az álláskeresési trendeket vizsgáló kutatásának összefoglalójából.
Biztonsági tanácsok a téli vezetéshez
Az AAA AUTO saját belső kutatásai alapján több fontos biztonsági tanácsot és tippet is kidolgozott, amivel a magyar autósokat szeretné segíteni a biztonságosabb és problémamentesebb téli közlekedésben. A balesetmegelőzési tippek mellett az alábbiakban arról is olvashatnak, hogyan lehet kényelmesen beindítani az autót a hideg téli reggeleken.
Kiterjesztette korrupciós felmérését az Állami Számvevőszék
A többségi állami tulajdonú gazdasági társaságok körében is elindította az Állami Számvevőszék (ÁSZ) azt a felmérését, amely a vállalatok korrupciós kockázatait és integritási kontrolljainak kiépítettségét vizsgálja - közölte a számvevőszék pénteken az MTI-vel.
Téli élelmiszerlánc ellenőrzés: több mint tízmillió bírság eddig
A téli szezonális élelmiszerlánc ellenőrzés során eddig 87 esetben összesen 12,3 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrzést végző szakemberek - mondta Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára pénteken sajtótájékoztatón Budapesten.
GVH - hiányos és megtévesztő tájékoztatást adott a Kaland Travel
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Kaland Travel Kft. hiányos és megtévesztő tájékoztatást adott az utazások kiválasztása szempontjából lényeges információkról, így az utazás áráról, az idegenforgalmi adó összegéről, a többletköltségekről és a szállás helyszínéről. A GVH a jogsértésért 1.300.000 forint bírságot szabott ki a Kaland Travel Kft.-re, és helyreigazító közlemény közzétételére is kötelezte a vállalkozást.
Telekom - Az MSZP kikérte az Ákossal kötött állami szerződéseket
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul valamennyi minisztériumhoz és állami céghez annak kiderítésére, hogy Kovács Ákos énekes és cégei mennyi közpénzre tettek szert 2010 óta.
NGM: csaknem három éve folyamatosan emelkednek a reálbérek
Októberben ismét emelkedtek a reálkeresetek, így 34 hónapja töretlenül nő a reálbérek mértéke Magyarországon - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor vállaljon hosszú távú garanciát a BKV finanszírozására!
A kormányfő és a főpolgármester hétfői találkozója kapcsán az MSZP azt követeli Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy vállaljon garanciát a budapesti közösségi közlekedés hosszú távú finanszírozására.
Illegális bevándorlás - nem csökkenthető a befogadást megtagadó országok uniós támogatása
A Corvinus Egyetem docense szerint nem csökkenthetők az európai uniós támogatások azon országok esetében, amelyek nem hajlandók menekülteket befogadni.
A tőkeemelési félelmek növekedhetnek a Raiffeisen háza táján
A Raiffeisen Zentralbank szerint a tőkeemelési félelmek növekedhetnek a Raiffeisen háza táján a következő 2-3 évben, így hamarosan cselekedniük kell az ügyben.
5 tanács, hogy ne félj nyilvánosan beszélni!
Felmérések igazolják: sokan jobban félnek a nyilvános beszédtől, mint a haláltól. Az életben azonban vannak olyan helyzetek, ahol rákényszerülünk arra, hogy több ember vagy akár egy nagyobb hallgatóság előtt beszéljünk. Dr. Ivan Misner, a Business Network International (BNI) alapítója 5 olyan módszert árul el, amellyel legyőzhetjük az ettől való félelmünket!
Októberben 4,8 százalékkal nőttek a keresetek
Októberben 4,8 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó átlagkeresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 5,6 százalékos volt a növekedés, az előző havi 5,3 százalékkal szemben - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).