Emelkedett az üzemanyagok ára
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Elfogadta a gazdasági fejlődésről szóló stratégiai dokumentumokat a szlovén kormány
A szlovén kormány elfogadta az elkövetkező évek gazdasági fejlődéséről szóló két stratégiai dokumentumot, amelyet Brüsszelnek is elküldött - közölte Dusan Mramor pénzügyminiszter.
A forintosításnak és az elszámolásnak köszönhetően csökkent a háztartások hitelállománya
Az idén márciusban a háztartások hitelállománya 680,4 milliárd forinttal csökkent a szezonális igazítás nélküli adatok szerint; a mérséklődés a devizahitelek 3437,7 milliárd forintos csökkenéséből, valamint a forinthitelek 2757,3 milliárd forintos növekedéséből adódik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön megjelent adatokból.
A magyarok 89 százaléka elégedett az egészségi állapotával
A felnőtt magyar lakosság 89 százaléka elégedett az egészségi állapotával vagy legalábbis kielégítőnek tartja azt, csaknem kétharmada jónak vagy nagyon jónak tekinti, az egészségügyi ellátásokkal pedig a túlnyomó többség elégedett - ismertette Boros Julianna, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa felmérésük eredményét csütörtökön Budapesten.
Márciusban 6,5 százalék volt a román munkanélküliségi ráta
Márciusban 6,5 százalék volt a román munkanélküliségi ráta - közölte csütörtökön a román országos statisztikai intézet.
Magyar-orosz élelmiszerbiztonsági tárgyalások Budapesten
A magyar és az orosz élelmiszerbiztonságért felelős hatóságok együttműködésének kiszélesítéséről tárgyalt Budapesten Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-biztonságért felelős helyettes államtitkára, valamint Alekszej Alekszejenko, az Orosz Föderáció Szövetségi Állat- és Növényegészségügyi Felügyelet (Rosszelhoznadzor) helyettes vezetője.
Főként biztonsági okokból nem terjed a mobilfizetés
A kereskedők több mint fele, 54 százaléka szerint a mobilfizetés biztonság hiánya komoly akadály a technológia terjedésében - derül ki a SIX Payment Services készpénzmentes fizetési szolgáltató legújabb felméréséből.
Harmincmilliárd forint juthat jövőre a Városliget projektre
Harmincmilliárd forint szerepel a 2016-es költségvetés tervezetében a Városliget projekt megvalósítására és a források a következő évekre is rendelkezésre állnak - mondta Papcsák Ferenc (Fidesz) országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-nek.
Elutaztak Magyarországról az orosz ellenőrök
Az orosz állategészségügyi hatóság ellenőrei elutaztak Magyarországról, az orosz szakemberek április 20-30. között helyszíni ellenőrzést végeztek, azon - általuk kijelölt - magyarországi üzemekben, amelyek már korábban felkerültek az orosz hatóság által engedélyezett létesítmények listájára - tájékoztatta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-biztonságért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos csütörtökön az MTI-t.
Brit választások - A bevándorlás szigorítását ígérték a pártvezetők az utolsó tévévitán
Az EU-munkavállalók bevándorlási szabályainak szigorítását ígérte a kormányzó brit Konzervatív Párt és a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetője is csütörtök este, a jövő heti parlamenti választások előtti utolsó televíziós vitán.
Belép az okos elektromos hálózatok piacára az S&T Magyarország
A S&T Consulting Magyarország Kft. informatikai szolgáltató az idei évtől az okos elektromos hálózatok (smart grid) piacán is jelen van - közölte a cég csütörtökön az MTI-vel.
A kormány 3,1 százalékra emelte az idei GDP-prognózist
A kormány 3,1 százalékra emelte az idénre várt gazdasági növekedési prognózisát az eddigi 2,5 százalékról - közölte Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök délutáni műsorában.
Forráskimerülés miatt szünetel a társasház-felújítási pályázatok benyújtása
Forráskimerülés miatt határozatlan időre felfüggeszti az Otthon melege program társasház-felújítási pályázatok benyújtását a nyugat-dunántúli régióban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) - olvasható a kormány.hu portálon.
ND: a törvény a dohánytermékek láthatóságát korlátozza, nem kötelez fóliázásra
A törvény kizárólag a dohánytermékek láthatóságát korlátozása, nem pedig a nemzeti dohányboltokba történő általános belátást - hívja fel a figyelmet az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleményében.
Értékszállítók sztrájkja - Egyre több szakszervezet és civil szervezet támogatja a sztrájkot
Egyre több szakszervezet és civil szervezet támogatja a JNT Security Kft.-nél működő Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete (ÉŐDSZ) április 20-án éjféltől határozatlan időre hirdetett sztrájkját, ami azért indult, mert nem sikerült megállapodni az idei bérekről a munkáltatóval - tájékoztatta a szakszervezet és a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MSZOSZ) az MTI-t csütörtökön.
Közgyűlést tartott a Garantiqa Hitelgarancia Zrt.
A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. 2014. évi mérlegét 35 milliárd 441 millió forint mérlegfőösszeggel és 4 milliárd 366 millió forint mérleg szerinti eredménnyel fogadta el a társaság csütörtöki éves rendes közgyűlése.
Jövőre 2,5 százalékos, 2017-ben 3,1 százalékos GDP-növekedés várható
A kormány által az Európai Bizottságnak megküldött aktualizált konvergenciaprogram szerint jövőre 2,5 százalékos, 2017-ben 3,1 százalékos, 2018-ban pedig 2,9 százalékos GDP-növekedés várható - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium konvergenciaprogramjából, a dokumentumot a nemzetgazdasági tárca csütörtökön küldte meg az MTI-nek.
Nyilvános az atomerőmű-építés környezeti hatásait összegző dokumentum
Közel háromezren vettek részt azon a lakossági fórumsorozaton, amelyet az atomerőmű kapacitásfenntartásának előkészületeiről tartottak negyven településen Paks körzetében. Az építés és üzemeltetés környezeti hatásait összegző dokumentum a projekttársaság honlapján is olvasható teljes terjedelmében – tájékoztatta Aszódi Attila kormánybiztos az MTI-t csütörtökön.