Az első negyedévben 2%-kal nőtt a foglalkoztatottak száma

Az idén az első negyedévben 4 millió 117 ezer foglalkoztatott volt Magyarországon, 79 ezerrel (2 százalékkal) több, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán az MTI-vel.
2015. 04. 29. 10:10
Megosztás:

Párnahuzat helyett inkább lakás?

A jelenlegi piaci környezetben jó üzlet lehet lakásba fektetni. A kiadási célú lakásvásárlással 6,4-7,4 százalékos hozamot lehet elérni, mely két tényezőből áll, a lakás bérbe adásával 3,4-4,4 százalékos hozam nyerhető, míg a jövőbeli lakás felértékelődésnek köszönhetően további 3 százalékos hozamra lehet számítani-foglalta össze Budai Ákos, a Lakás 2015 szakértője.
2015. 04. 29. 09:50
Megosztás:

33 forintos osztalékot szavazott meg a Richter közgyűlése

A Richter Közgyűlése elfogadta a 33 forint/részvény értékű osztalékjavaslatot. Az Esmyát nemcsak operáció előtti kezelésre, hanem operáció kiváltására is alkalmazhatják majd. Az S&P véleményt mondott a régiós bankokról és a magyar felminősítési esélyekről.
2015. 04. 29. 09:28
Megosztás:

7,8 százalékos volt a munkanélküliség az első negyedévben

Az idei első negyedévben 348 ezer volt a munkanélküliek száma, 17 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 0,5 százalékponttal 7,8 százalékra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2015. 04. 29. 09:10
Megosztás:

Rogán szerint a trafikosok leszedhetik a fóliát a boltok üvegéről

Rogán Antal szerint a trafikosok leszedhetik a fóliát a boltok üvegéről. A Fidesz országgyűlési frakcióvezetője a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában arról is beszélt, hogy ha egy EU-tagállam közvéleménye akarja, az unió szintjén is fel lehet vetni a halálbüntetés kérdését.
2015. 04. 29. 08:50
Megosztás:

Az idén tovább bővülhet a faktoring piac

Javuló tendenciát mutat a faktorcégek piaca, tavaly az összesített faktorált forgalom 14 százalékkal 899 milliárd forintra nőtt, a GF Faktor MTI-hez eljuttatott előrejelzése szerint a jövőben tovább gyarapodhat a piac.
2015. 04. 29. 08:25
Megosztás:

Magyarországon nyitja meg új Európai Pénzügyi Központját a Syngenta

A bérleti szerződés aláírása után a Syngenta hivatalosan is közzétette, hogy Budapesten nyitja meg Európai Pénzügyi Központját. A svájci vállalat első lépésben hatvan magasan kvalifikált szakembernek biztosít állást, különböző pénzügyi elemzői munkakör betöltésére.
2015. 04. 29. 08:04
Megosztás:

A Zeiss szállíthatja a kutatómikroszkópot a szegedi ELI-HU-nak

A szegedi lézer kutatóközpont, az ELI-HU Kutatási és Fejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. előbb az Auro-Science Consulting Kereskedelmi Kft.-t hozta ki győztesnek a fluoreszcens kutatómikroszkóp beszerzési tenderén, majd a Carl Zeiss Technika Kft. jogorvoslati kérelme után ez utóbbi céget nevezte meg nyertesnek.
2015. 04. 29. 07:45
Megosztás:

A paksi atomerőmű gazdaságosan és biztonságosan üzemel

A paksi atomerőmű négy blokkja biztonságosan és gazdaságosan üzemel, nemzetközi felmérés szerint Finnország után a teljesítmény tényező (Load Factor) alapján a második helyen áll a világban - hangsúlyozta Pátzay György, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Katasztrófavédelmi Intézet iparbiztonsági tanszék vezetője kedden a Ludovika Szabadegyetemen.
2015. 04. 29. 07:25
Megosztás:

Az idén hárommilliárdot ad a szaktárca az agrárbiztosítások támogatására

Az idei, igazolásokkal tanúsított agrárkárokra kötött biztosítások támogatására 3 milliárd forint támogatást különített el a szaktárca - egyebek mellett ezt tartalmazza a földművelésügyi miniszter rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.
2015. 04. 29. 07:00
Megosztás:

Hova tegyem a pénzemet?

Az elmúlt időszak eseményei rámutattak, mennyire fontos megbízható szolgáltatót választani megtakarításaink kezeléséhez. A tőzsdei és nem tőzsdei befektetésekről Barlai Róbertet, az OTP Bank regionális Treasury Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
2015. 04. 29. 06:35
Megosztás:

Orbán Viktor: sikeres magyar gazdaságpolitikával Pécs is nyer

Orbán Viktor szerint Magyarország sikeres gazdaságpolitikájával Pécs is nyer, a városban és környékén számos új munkahely létesül, fejlődik az úthálózat és sportlétesítmények épülhetnek a következő időszakban.
2015. 04. 29. 06:00
Megosztás:

Adóalapot csökkent a cégautó

A cégautó, ha tartós bérlettel és flotta-kiszervezéssel is együtt jár, jelentős költségcsökkentő tényező, amellyel a magyarországi cégek mindössze 20 százaléka él.
2015. 04. 29. 04:00
Megosztás:

A tavalyinál több gépkocsi készülhet az idén a szlovákiai autógyárakban

A tavalyinál több gépkocsi készülhet az idén a szlovákiai autógyárakban - derült ki a Szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) előrejelzéséből, amelyet kedden tett közzé az ágazati gyártókat tömörítő szervezet.
2015. 04. 29. 03:00
Megosztás:

Együttműködik a Miskolci Egyetem és az autóipari Takata

Újabb együttműködési megállapodást kötött kedden a Miskolci Egyetem és a japán Takata konszern, amely Miskolcon az autóiparnak légzsákrendszereket gyártó üzemet épít - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t.
2015. 04. 29. 02:06
Megosztás:

Új ostyagyártási technológiát vezetett be az Urbán és Urbán Kft. Rétságon

Több mint kétmilliárd forintos technológiai fejlesztést hajtott végre rétsági ostyagyárában az Urbán és Urbán Kft., így új termékekkel jelenik meg a piacon, és kétszeresére nő a gyártási kapacitás - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
2015. 04. 29. 00:00
Megosztás:

Tavaly jó évet zárt a zöldség-gyümölcs ágazat

Jó évet zárt a zöldség-gyümölcs ágazat tavaly a jórészt kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően; a termés mennyisége összesen 2,97 millió tonna volt - mondta a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) elnöke a szervezet küldöttgyűlésén kedden Budapesten az MTI-nek.
2015. 04. 28. 23:15
Megosztás:

Milliárdokba kerülnek Európának a légszennyezés okozta betegségek

Évente 1,47 ezer milliárd euróra (443 ezer milliárd forint) becsülte az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) a légszennyezés okozta betegségek és halálozások teljes európai költségeit.
2015. 04. 28. 22:50
Megosztás:

Egyeztetést sürget a kéményseprők ügyében a szakszervezet

Egyeztetést sürget a kéményseprők ügyében a szakszervezet, mivel semmilyen információ nem áll rendelkezésre a kéményseprési közszolgáltatás katasztrófavédelemhez sorolásáról, amiről a kormány korábban törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek - mondta Király András, a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) elnöke kedden az MTI-nek.
2015. 04. 28. 22:25
Megosztás:

Helyszíni szemlén járt Pakson az orosz fővállalkozó vezetője

Helyszíni szemlén járt Pakson a tervezett új atomerőművi blokk orosz fővállalkozó cégének vezetője kedden - tájékoztatta az MVM Paks II. Atomerőmű Fejlesztő Zrt. az MTI-t.
2015. 04. 28. 22:10
Megosztás: