Főiskolára készülsz? Akkor erre figyelj!
Bár lehet, hogy még a Balaton-parton lógatod a lábad, és a naplementében gyönyörködsz, muszáj arra is gondolnod, mi lesz veled ősztől. Ezért összegyűjtöttük, mire érdemes figyelned, ha első körben lecsúsztál a felvételiről, de szeptembertől mégis főiskolás szeretnél lenni.
A magyarok 11 éves autóban ülnek átlagosan
A Bosch ismét elkészíttette hiánypótló autós kutatását: több korosztályban is nőtt az autós háztartások aránya, élen a 30-49 évesek, nem változott a gépkocsipark nagysága az utóbbi 6 évben. A 60 éves és annál idősebb korosztályban megugrott a gépkocsik száma 2008 óta.
A jövő a nulla energiaigényű épületeké lesz!
Egy BM rendelet értelmében (20/2014. III. 7.) szigorodnak az épületenergetikai határértékek, ezáltal felértékelődik az integrált tervezés valamint, a környezeti és gazdasági szempontból is kiemelkedő teljesítményű épületek. A több lépcsős módosítás célja az épületek energiafogyasztásának csökkenése. 2015-től a közpénzből épülő fejlesztésekre, 2018-tól már minden új építésre és felújításra is érvényes lesz az előírás, hogy a falak és a nyílászárók energiatakarékosságának 40%-kal nőnie kell. A nyugat-európai példák alapján mindez akár 10-20%-os árnövekedést is eredményezhet az ingatlanok eladásakor - derül ki az ÓBUDA Group összegzéséből.
40 méterre állt meg két szembehaladó vonat Dunakeszin
Egymástól negyven méterre állt meg két személyvonat szombat délután Dunakeszin, a szerelvények egy vágányon, egymással szemben haladtak - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Magányos férfiak - az egykepolitika a hibás!
A férfiak többségét eredményező egykepolitika és az egyre növekvő női elvárások miatt mind több férfi marad társ nélkül Kínában, ami hosszú távon komoly problémákat hozhat a kelet-ázsiai országban - hívta fel a figyelmet a kínai sajtó.
A világ vezető bibliatudósai találkoznak Szegeden
A világ vezető bibliatudósai, Újszövetség-kutatók találkoznak augusztus elején Szegeden az SNTS (Studiorum Novi Testamenti Societas) nemzetközi konferenciáján, melyet első ízben rendeznek meg Magyarországon – tájékoztatta Benyik György főiskolai tanár, a szervezőbizottság elnöke az MTI-t.
Duplájára is nőhet a magyar gombatermelés 2020-ig
kár duplájára is nőhet a magyar gombatermelés 2020-ig, a jelenlegi évi 25-30 ezer tonnás termelés - a mostani uniós költségvetési időszak végére - 50-70 ezer tonnára bővíthető - mondta Nagy László, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) gombatagozatának vezetője az MTI érdeklődésére.
Maláj utasszállító - a szakadárok megsemmisítik a bizonyítékokat
A kijevi kormány szerint a kelet-ukrajnai szakadárok akadályozzák a malajziai repülőgép lezuhanásának kivizsgálását, és igyekeznek eltüntetni a bizonyítékait annak, hogy közük volt a tragédiához.
MSZP-tisztújítás - Megválasztották Tóbiás Józsefet a párt elnökének
Megválasztották Tóbiás Józsefet az MSZP elnökének. A pártelnöki posztért egyetlen jelöltként induló politikus 263 szavazatot kapott a szombati rendkívüli tisztújító kongresszuson Budapesten.
Július végén létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet
A kormány döntése értelmében július 30-tól létrejön a Külügyi és Külgazdasági Intézet (KKI), július 31-től a Magyar Külügyi Intézet (MKI) általános jogutódlással, a KKI-ba beolvadással megszűnik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
Egyedülálló hulladékhasznosító üzem épült Magyarországon
Létrejött az egyetlen olyan hazai hulladékkezelő- és hasznosító üzem, amelyben Magyarországon egyedülálló technikának köszönhetően bármilyen használatból kivont elektromos- és elektronikai berendezés károsanyag-kibocsátás nélkül újrahasznosítható. A karcagi Elektronikai Hulladékhasznosító Kft. ezzel 170 új munkahelyet teremtett a térségben. A több mint 3,5 milliárd forintos beruházás az Európai Unió támogatásával és a K&H finanszírozásával valósult meg.
Több mint százéves a világ legöregebb ehető sonkája
A múlt hét végén "ünnepelte" 112. születésnapját a világ legöregebb ehető sonkája.
Csökkenhet a vagyonőrök száma - egy törvénymódosítás miatt
A vagyonvédelemben hamarosan kötelező lesz a minimális rezsióradíj alkalmazása, emiatt a jelenleg százezres vagyonőri létszám 2-3 százalékkal csökkenhet - mondta Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke kedden, sajtótájékoztatón Budapesten.
Biomasszagyűjtő gépet fejlesztettek ki erdei használatra
Önjáró biomasszagyűjtő gépet fejlesztett ki erdei használatra a smARTSOL Engineering Kft. - közölte a cég az MTI-vel.
Folyamatosan emelkedik a zöld irodák aránya a fővárosban
Másfél évvel ezelőtt csak 18, jelenleg már 30, zöld minősítést szerzett irodaház található Budapesten, ezek összesített alapterülete közel 300 ezer négyzetméter, a teljes kínálat 14 százaléka - közölte a Laurus Irodaházak fejlesztő társaság, valamint a Robertson Hungary ingatlan tanácsadó az MTI-vel.
Lehet biciklizni főútvonalon alkoholfogyasztás után, ha...
Szombattól a főutakon is lehet kerékpározni alkoholfogyasztás után, amennyiben a biciklista biztonságos vezetésre képes állapotban van - derül ki a KRESZ-t módosító rendeletből, amely a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg. A kerékpárosokat ezután nem lehet megbírságolni alkoholfogyasztás miatt, főúton és mellékúton sem.
Autóval indul külföldre? Figyeljen a biztosításra!
Bár a legszélesebb körű védelmet külföldön is a casco nyújtja az autósoknak, a Genertel felmérése szerint a külföldre induló személyautók kétharmada nem rendelkezik ilyen védelemmel. Mivel az ismeretlen környezetben amúgy is magasabb a baleseti kockázat, célszerű megvizsgálni, milyen alternatív biztosítási lehetőségek kínálnak még kisebb nagyobb védelmet a határokon túl.
Az egyetlen hiteles ügynöklistát Moszkvában őrzik
Az egyetlen hiteles ügynöklista Moszkvában van mind a mai napig - jelentette ki Németh Miklós egykori miniszterelnök a 10. Szélrózsa evangélikus ifjúsági találkozón pénteken Soltvadkerten a Határnyitás '89 című beszélgetésen.
Lemondott az Emmi három helyettes államtitkára
Lemondott az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) három helyettes államtitkára: Fülöp Attila, Hammerstein Judit, és Szekeres Pál - derül ki a pénteki Magyar Közlönyből.