Ebola járvány - magyar szemmel

Az utóbbi időben felerősödtek azon negatív hangok és közgazdasági elemzések, melyek a nyugat-afrikai Ebola járvány gazdasági, politikai és szociológiai hatásait próbálják megjósolni.
2014. 08. 27. 08:50
Megosztás:

Az osztrák gazdasági miniszter lett az Osztrák Néppárt elnöke

Az osztrák gazdasági miniszter, Reinhold Mitterlehner lett az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke – vált ismertté a párt rendkívüli ülése után kedden este.
2014. 08. 27. 08:27
Megosztás:

Milyen részvényt vegyünk most a magyar tőzsdén? OTP, MOL, Richter vagy más?

Vegyesen, de optimistán alakult a tegnapi kereskedés a hazai részvénypiacon. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 122,03 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 18 007,24 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma rendkívül alacsony, mindössze 2,952 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a hétfői záráshoz képest: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama.
2014. 08. 27. 08:01
Megosztás:

Ukrán válság - Folytatódnak az orosz-ukrán-EU energetikai egyeztetések

Folytatódnak az orosz-ukrán-EU háromoldalú egyeztetések az energetikai együttműködésről - jelentette be Alekszandr Novak orosz energiaügyi miniszter kedden Minszkben.
2014. 08. 27. 07:25
Megosztás:

Skócia - ha nincs font, az adósságot sem vállaljuk át!

Skócia nem vállalja át az Egyesült Királyság teljes államadósságának rájutó részét, ha függetlenné válása esetén nem használhatja tovább hivatalos megállapodás alapján a fontot - közölte kedd este a skót pénzügyminiszter.
2014. 08. 27. 07:06
Megosztás:

Miért vette meg az MNB az Eiffel Palace-t?

Egyebek mellett a jelenlegi ingatlanpiaci környezetben az ingatlan befektetésből származó előnyök kiaknázása érdekében vásárolta meg nettó 45,3 millió euró (mintegy 13,6 milliárd forint+áfa) összegért a budapesti Eiffel Palace irodaházat az MNB.
2014. 08. 27. 04:08
Megosztás:

Bővült az Egyesült Államokba exportálható hústermékek listája

Bővült az Amerikai Egyesült Államokba exportálható hústermékek listája - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) kedden az MTI-vel.
2014. 08. 27. 01:13
Megosztás:

Megalakult az új francia kormány

Megalakult kedden a továbbra is 16 miniszterből, valamint 17 államtitkárból álló új szocialista francia kormány. A kabinetben a megszorító gazdaságpolitikát bíráló Arnaud Montebourg gazdasági miniszter helyét egy volt bankár, a 36 éves Emmanuel Macron veszi át.
2014. 08. 27. 00:06
Megosztás:

A RAFI Hungaria új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron

Mintegy 800 millió forintos beruházással új elektronikai gyártócsarnokot épített Mezőtúron a RAFI Hungária Kft., amellyel a korszerűsítés mellett 40 új munkahelyet teremtettek - tájékoztatta kedden a cég az MTI-t.
2014. 08. 26. 21:30
Megosztás:

Nielsen: gyorsan terjed az e-kereskedelem

Világszerte egyre több fogyasztó vásárol az interneten; a fogyasztási cikkeket és szórakoztatással kapcsolatos termékeket online vásárolni szándékozók aránya duplájára emelkedett 2011 óta - derült ki a piackutató Nielsen kedden közzétett kutatásából.
2014. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Szeptemberre halasztotta az Erste perében is az ítélethirdetést a törvényszék

Szeptember 10-re halasztotta az Erste Bank Hungary kontra magyar állam devizahiteles perben az elsőfokú ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék a kedden megkezdődött perben.
2014. 08. 26. 20:30
Megosztás:

Megjelent az áram árát csökkentő rendelet

A harmadik rezsicsökkentési törvénynek megfelelően megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a villamos energia egyetemes szolgáltatás árképzéséről szóló rendelet módosításáról, amely tartalmazza a szolgáltatók által alkalmazható maximális áramtarifadíjakat szeptember elsejétől.
2014. 08. 26. 20:00
Megosztás:

Devizahitelek - A Raiffeisen Bank perében is szeptemberben hirdetnek ítéletet

Szeptember 10-re halasztotta az ítélet kihirdetését a Fővárosi Törvényszék a Raiffeisen Bank magyar állam ellen indított perében, egyúttal végzéssel elutasította a felperes bank azon indítványát, hogy az Alkotmánybírósághoz és az Európai Bírósághoz forduljanak a per tárgyában.
2014. 08. 26. 19:30
Megosztás:

Még tart a használtautó-piac lendülete, az öreg kocsikat veszik

A magyarországi használtautó-piac 11,2 százalékkal nőtt az idén az első fél évben, mintegy 240 ezer gépkocsi cserélt gazdát a Datahouse adatai szerint, és minden jel szerint az aktivitás nem csökken, az év végéig akár 475 ezer jármű válthat tulajdonost.
2014. 08. 26. 19:01
Megosztás:

Kínai HÉV-et vásárol az etióp főváros

Elkészült az Etiópia fővárosába szánt első városi vasúti szerelvény az északkelet-kínai Csangcsunban, hamarosan kiképzik az etióp vonatvezetőket és karbantartókat is - számolt be Csilin tartomány székhelyéről a Hszinhua hírügynökség kedden.
2014. 08. 26. 17:55
Megosztás:

MNB: már csak a devizaárfolyam a kérdés

A várakozásoknak megfelelően 2,10%-on tartotta az irányadó rátát a magyar jegybank. Egy hónappal ezelőtt, július 22-én a testület az elemzőket és a piacot meglepve 20 bázisponttal csökkentette az irányadó rátát. Az MNB előrejelzése szerint tartósan laza vagy alacsony kamatkondíciókkal is elérhető az inflációs cél az előrejelzési horizont második felében.
2014. 08. 26. 17:13
Megosztás:

A Regio Kft. vette át a Gulliver játéküzleteinek közel felét

A Regio Játékkereskedelmi Kft. vette át a nemrég megszűnt Gulliver Kft. üzleteinek csaknem felét, 12 áruházat, így év végére 33 áruházzal üzemel majd - közölte az új tulajdonos kedden az MTI-vel.
2014. 08. 26. 16:58
Megosztás:

Ukrajna külkereskedelmi mérlege 2,3 milliárd dollár többletet mutat

Ukrajna külkereskedelmében 2,3 milliárd dollár többlet alakult ki az idei első hét hónapban.
2014. 08. 26. 16:40
Megosztás:

A monetáris tanács 2,1 %-on hagyta az alapkamatot

Változatlan szinten, 2,1 százalékon hagyta a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa kedden. A döntés megfelel az elemzői várakozásoknak és összhangban van a jegybank korábbi kommunikációjával.
2014. 08. 26. 16:20
Megosztás:

A Burger King felvásárolja a Tim Hortonst, és Kanadába teszi át a székhelyét

A Burger King Worldwide gyorséttermi hálózat kedden hivatalosan is bejelentette, hogy mintegy 11,4 milliárd dollárért felvásárolja a kanadai Tim Hortons kávéházláncot.
2014. 08. 26. 16:02
Megosztás: