Ukrán válság - Oroszország ellen irányítaná a NATO rakétaelhárító rendszerét

Lengyelország és a balti államok szerint az Oroszország felől érkező esetleges rakétatámadások elhárítására is alkalmassá kell tenni a NATO tervezett rakétaelhárító rendszerét, amely az eredeti elképzelés szerint a Közel-Kelet irányából fenyegető támadások elleni védelmet szolgálná - írta a Der Spiegel.
2014. 08. 25. 23:35
Megosztás:

A közfoglalkoztatottak keresete is beleszámít az átlagkeresetbe

A közfoglalkoztatottak keresetét is beleszámolja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a nemzetgazdasági kereseti átlagba.
2014. 08. 25. 22:35
Megosztás:

Külföldi sajtó Magyarországról - Orbán Viktorról

A tusnádfürdői beszéd Orbán Viktor "politikai nézetei alakulásának logikus folytatása" - állítja Eva Irmanová, a magyar múlttal és politikával foglalkozó cseh történész a Lidové Noviny című prágai konzervatív napilap hétfői kiadásában "Orbán ingerel, de a fasizmus felé nem tart" címmel megjelent interjúban. Leszögezi: Orbán liberális demokrataként alapította meg a Fideszt 1988-ban, de 1998-tól már konzervatív politikusnak lehet nevezni.
2014. 08. 25. 21:45
Megosztás:

Devizahitelek - Összesen 79 keresetet nyújtottak be a bankok

A határidő lejártáig összesen 79 hitelintézeti kereset érkezett a Fővárosi Törvényszékre az egyoldalú banki szerződésmódosítás tisztességtelenségét vélelmező törvénnyel kapcsolatban - mondta el Póta Péter, a törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére hétfőn.
2014. 08. 25. 21:20
Megosztás:

A Fiat a legnagyobb szerbiai exportőr

A Fiat autógyár az idei év eddigi legnagyobb szerbiai exportőre, az év első hét hónapjában 921,6 millió eurós (288,534 milliárd forint) kivitelt valósított meg a kragujeváci gyár - olvasható a szerb pénzügyminisztérium exportról szóló jelentésében.
2014. 08. 25. 20:50
Megosztás:

Devizahitelek - Az MKB ügyében is elhalasztotta a döntést a törvényszék

Szeptember 9-re halasztotta az elsőfokú ítélet kihirdetését az MKB Bank Zrt. kontra magyar állam devizahiteles perben a Fővárosi Törvényszék hétfőn, hasonlóan a nap során a K&H ügyében született döntéshez.
2014. 08. 25. 20:20
Megosztás:

Üzembe helyezték az első Bitcoint váltó ATM-et Magyarországon

Üzembe helyezték Magyarországon az első olyan bankautomatát, amely a Bitcoin nevű digitális valuta váltására alkalmas, a készüléket hétfőn mutatták be Budapesten, a belvárosi Anker Klubban.
2014. 08. 25. 19:53
Megosztás:

Devizahitelek - a kabinet továbbra is kiáll a devizahitelesekért

A kormány továbbra is kiáll a devizahitelesekért - reagált Kurucz Éva kormányszóvivő hétfőn az MTI-nek a devizahiteles perekre.
2014. 08. 25. 19:30
Megosztás:

Hatalmas üzletet jelentenek a háziállatok Kínában

Minden évben tízmilliárdokat költenek kedvenceikre a kínai állattartók, és a piac a következő években is jelentős mértékben növekedni fog - mutat rá az Euromonitor kutatócég legújabb tanulmányában.
2014. 08. 25. 19:10
Megosztás:

Csak az OTP nyújtott ma jó teljesítményt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 82,69 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 17 885,21 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma mindössze 2,8 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest: a Mol és az OTP erősödött, míg a Magyar Telekomnak és a Richternek csökkent az árfolyama.
2014. 08. 25. 18:50
Megosztás:

Újabb április 15. utáni számlákat fizetett ki Brüsszel

Újabb, 50 milliárd forintnyi, 2014. április 15-e utáni számlát fizetett ki Brüsszel - közölte Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára hétfőn az MTI-vel.
2014. 08. 25. 17:56
Megosztás:

A Swietelsky nyerte a 4-es metró kelenföldi kapcsolódó beruházásainak tenderét

Az eredetileg becsült nettó 8,1 milliárd forint helyett nettó 7,1 milliárd forinttal a Swietelsky Magyarország Kft. nyerte a 4-es metró kelenföldi kapcsolódó beruházásaira kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2014. 08. 25. 17:37
Megosztás:

Közel kilencmilliárd dollárért rendelt Boeingeket a BOC Aviation lízingcég

Közel kilencmilliárd dollár értékben rendelt a Boeingtől repülőgépeket a szingapúri székhelyű BOC Aviation lízingcég - közölte a Boeing hétfőn az MTI-vel.
2014. 08. 25. 17:17
Megosztás:

Devizahitelek - Újabb kilenc bank és tizenöt pénzintézet adott be keresetet

A rendelkezésre álló határidő utolsó napján, hétfőn még 9 bank és 15 pénzintézet fordult bírósághoz a devizahiteles szerződések ügyében - közölte a Fővárosi Törvényszék a honlapján.
2014. 08. 25. 16:57
Megosztás:

Tőzsdemozgató hír: csökkent az amerikai szolgáltató szektori BMI

Augusztusban 58,5 pontra csökkent az amerikai szolgáltató szektori beszerzésimenedzser-index (BMI) a júliusi 60,8 pontról a Markit Economics piackutató előzetes adatai szerint.
2014. 08. 25. 16:38
Megosztás:

Lisszabonba és Maastrichtba indít járatokat a Wizz Air

Lisszabonba és Maastrichtba indít járatokat 2015 tavaszától a Wizz Air diszkont légitársaság - jelentette be Váradi József vezérigazgató hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
2014. 08. 25. 16:19
Megosztás:

Jobbik: a kormány ne egyezkedjen, hanem lépjen!

A Jobbik arra szólította fel a kormányt, hogy ne az államot perlő pénzintézetekkel és a Bankszövetséggel egyezkedjen a devizahitelesek ügyében, hanem lépjen.
2014. 08. 25. 15:31
Megosztás:

Ukrán konfliktus - Lavrov: újabb orosz humanitárius segélyszállítmányt készítenek elő

Kelet-Ukrajnának szánt újabb humanitárius segélyszállítmányt készít elő Oroszország - jelentette be hétfői moszkvai sajtótájékoztatóján Szergej Lavrov.
2014. 08. 25. 14:50
Megosztás:

Devizahitelek - Vesztett a Milton Hitelezési Zrt.

A Fővárosi Törvényszék hétfői tárgyalásán Csonka Balázs bíró elutasította a Milton Hitelezési Zrt. keresetét, amelyet az egyoldalú kamatmódosítást lehetővé tevő szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatos vélelem megdöntésére indított a társaság, a magyar állam ellen.
2014. 08. 25. 14:25
Megosztás:

A tatabányai ipari parkba települ a MEVA-HU Kft.

A hulladéktároló eszközöket és környezetvédelmi anyagokat forgalmazó, cseh tulajdonú MEVA-HU Kft. új telephelyet épít, saját forrásokból, 146 millió forintért a tatabányai ipari parkban - mondta el a társaság ügyvezetője hétfőn az MTI-nek.
2014. 08. 25. 13:40
Megosztás: