Mérsékelt emelkedés mutatkozhat nyitásban

Kisebb emelkedéssel nyithatnak az európai részvénypiacok, miután a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyvéből kiderült az eszközvásárlási program kivezetésének menetrendje.
2014. 07. 10. 08:42
Megosztás:

Megállt az USA piacok esése

Szerdán megállt az amerikai piacok két napja tartó csökkenése, az indexek emelkedésében az Alcoa vártnál jobb eredménye, illetve a Fed júniusi üléséről kiadott jegyzőkönyv játszott szerepet.
2014. 07. 10. 08:20
Megosztás:

Csalódást okozott a júniusi kínai export alakulása

Meglepetésre csalódást okozott a júniusi kínai export, illetve külkereskedelmi egyenleg, ami ugyanakkor magasabb lett a májusi értéknél.
2014. 07. 10. 08:00
Megosztás:

Belebukhat a brazil elnök a válogatott 7:1-es vereségébe

Politikai és gazdasági következményei lehetnek a brazil labdarúgó válogatott németektől elszenvedett 7:1-es katasztrofális vereségének a világbajnokság elődöntőjében helyi médiajelentések szerint.
2014. 07. 10. 07:40
Megosztás:

Szabályozná a HÖOK a diákbuli-szervezést

Rendezné a hallgatói képviseletek rendezvényszervezésére vonatkozó szabályokat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), ennek érdekében kezdeményezték a felsőoktatási törvény módosítását - mondta Körösparti Péter elnök a Magyar Nemzetnek.
2014. 07. 10. 07:21
Megosztás:

Energiapolitikáról és portugál befektetésről tárgyalt Lisszabonban Seszták Miklós

Energiapolitikáról és portugál befektetésről tárgyalt szerdán Lisszabonban a nemzeti fejlesztési miniszter.
2014. 07. 10. 07:01
Megosztás:

Hámori András a Sberbank Magyarország Zrt. felügyelőbizottságának új elnöke

Hámori Andrást, a Sberbank Europe AG lakossági üzletágért felelős igazgatósági tagját választották a Sberbank Magyarország Zrt. felügyelőbizottsága élére, miután a Magyar Nemzeti Bank is jóváhagyta a kinevezést - közölte a Sberbank szerdán az MTI-vel.
2014. 07. 10. 06:00
Megosztás:

Draghi szorosabb együttműködést szorgalmaz

Szorosabb együttműködésre szólította fel az euróövezeti országokat a strukturális reformok és a pénzügyi intézkedések végrehajtásában az Európai Központi Bank (EKB) elnöke a Tommaso Padoa-Schioppa egykori olasz gazdasági és pénzügyminiszter emlékére rendezett londoni konferencián.
2014. 07. 10. 04:00
Megosztás:

Elszabadultak az indulatok a hétvégi üzemanyag-áremelés miatt

Az egyiptomi kormány intézkedéseket jelentett be a hétvégi drasztikus üzemanyag-áremelések miatt elszabadult indulatok és a piacokon előállt káosz megfékezésére - adták hírül szerdán az egyiptomi lapok.
2014. 07. 09. 23:45
Megosztás:

Vegyen Ön is Alibabát!

A kínai közösségi piactér, az Alibaba cég nyilvános részvénykibocsátását, amelyre a részvénypiaci befektetők hónapok óta várnak, idén augusztus 8-ra tűzték ki. A cég piaci értéke a legfrissebb pénzügyi adatok, illetve az elemzők becslése alapján jelenleg 168 milliárd amerikai dollár lehet, amelyben a Yahoo részesedése 22,5 százalék, azaz 37,8 milliárd dollár. Peter Garnry, a Saxo Bank vezető részvénypiaci stratégája szerint a számok azt mutatják, hogy aki Yahoo-részvényt vásárol, most közvetetten Alibaba-befektetővé válik, miközben a Yahoo cégértékének a megvásárolt részvényekre eső részét ingyen, bónuszként kapja.
2014. 07. 09. 21:42
Megosztás:

A forinthitelesek legnagyobb kockázata a jövőbeni kamatemelkedés

A jelenlegi extrém alacsony kamatszint és a jelentősen lecsökkent ingatlanárak következtében élénkülni látszik a magyar háztartások hitelfelvételi kedve, azonban a ma már szinte csak forintban elérhető kölcsönök is járnak kockázattal – hívja fel a figyelmet a Bankmonitor.hu friss elemzésében. A kamatok jövőbeli változása jelentheti a legnagyobb problémát: a pénzügyi válságot megelőző szinthez viszonyítva ma 5 százalékkal alacsonyabb a forint alapkamata, így egy hosszú távú, 20 éves lakáshitel esetén az emelkedés valószínűségével mindenképpen számolnia a hitelfelvevőnek. Ennek számszerűsítése azonban komplex feladat, amely meghaladja az átlagos fogyasztó tudását, a Bankmonitor.hu ezért egy olyan új, ingyenes elérhető webes alkalmazást fejlesztett ki, melyen keresztül a hitelek kockázata mindenki számára megérthető, kiszámolható. A felelős hitelfevételt segítő Tudatoshitel alkalmazással így megelőzhetők a hiteltörlesztés emelkedésével járó fizetési problémák.
2014. 07. 09. 21:16
Megosztás:

A Skoda rekordszámú gépkocsit adott el az első félévben

A Skoda Auto csehországi autógyár rekordszámú - 522 500 darab - személygépkocsit adott el az idei első félévben. Ez éves szinten 12,5 százalékos növekedés - közölte az autógyár szerdán.
2014. 07. 09. 17:45
Megosztás:

Két magyar cég szállíthatja a fix traffipaxokat

Közös ajánlattevőként az ARH Informatikai Zrt. és az iCell Mobilsoft Zrt. nyerte az Országos Rendőr-főkapitányság által, 365 darab fix telepítésű Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pont tervezésére, gyártására, szállítására, telepítésére és üzembe helyezésére kiírt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
2014. 07. 09. 17:25
Megosztás:

Tovább élénkült a használtautó-piac

Tovább élénkült a használtautó-piac az idei év második negyedévében is, a használtautó-index 122 százalékra nőtt, ami közel 9 százalékponttal haladja meg az előző negyedévit - közölte a Használtautó.hu szakportál az MTI-vel szerdán.
2014. 07. 09. 17:05
Megosztás:

STOP! Visszafogja az ÁKK az állampapír-értékesítést

Az első félévben a tervezettnél sokkal több forrást sikerült bevonni, ezért a második félévben vissza kell fogni az állampapír-értékesítést - mondta Borbély László András, az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) általános vezérigazgató-helyettese egy szerdán megjelent interjúban.
2014. 07. 09. 16:46
Megosztás:

Románia kiakadt - ne korlátozza az EU a bevándorlók számát!

Románia nem fogadja el, hogy az Európai Unió valamely tagországa korlátozza a román bevándorlók számát - jelentette ki szerdán Victor Ponta miniszterelnök.
2014. 07. 09. 16:26
Megosztás:

Felvásárolná az Air France-KLM a Wizz Airt

Felvásárolná az Air France-KLM-csoport a Wizz Airt és erről előrehaladott tárgyalásokat folytat - írta holland lapértesülésekre hivatkozva a portfolio.hu hírportál szerdán.
2014. 07. 09. 16:07
Megosztás:

Közel 3%-os lehet a gazdasági növekedés idén Magyarországon

Megközelítheti a három százalékot a magyar gazdasági növekedés idén, amely jelentősen meghaladja majd az eurózóna 1,1 százalékos GDP-bővülésének átlagát. A hazai fellendülés alapját egyebek mellett a fogyasztói bizalom erősödése, a kedvező monetáris politika és a csökkenő közüzemi díjak adhatják – derül ki az EY legfrissebb negyedéves Eurózóna Előrejelzéséből.
2014. 07. 09. 15:50
Megosztás:

Szigorodhat a bankoknál lévő államkötvények kockázati minősítése

A bázeli bankfelügyeleti bizottság új, szigorúbb szabályok bevezetését fontolgatja, amelyek szerint a kereskedelmi bankok többé nem kezelhetnék automatikusan kockázatmentes eszközként a portfoliójukban lévő államkötvényeket.
2014. 07. 09. 15:27
Megosztás:

Tovább tart a defláció Görögországban

Továbbra is defláció van Görögországban, júniusban éves alapon számolva 1,1 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak a görög statisztikai hivatal szerdai adatai szerint.
2014. 07. 09. 15:05
Megosztás: