Moody's: a balti köztársaságokat kevéssé érinti a válság
Várhatóan csak mérsékelt hatást gyakorol a balti köztársaságokra az ukrajnai válság - jósolta hétfői előrejelzésében a Moody's Investors Service.
Kishantos - A VM megsértette az ökogazdaság jó hírnevét egy elsőfokú ítélet szerint
A Fővárosi Törvényszék május 19-én hozott első fokú, nem jogerős ítélete szerint a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) megsértette a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ Közhasznú Nonprofit Kft. jó hírnevét; a bíróság a VM-et eltiltotta a további jogsértéstől, és kötelezte arra, hogy 15 napon belül tegye közzé az ítélet rendelkező részét. A bíróság ugyanakkor több, kisebb súlyú közlés esetében elutasította a nonprofit Kft. keresetét.
Csökkent az Alteo árbevétele és nyeresége az első negyedévben
Az Alteo árbevétele 17, nyeresége 9 százalékkal csökkent az első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, 1,7 milliárd forintos árbevétel mellett 338 millió forint kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti nyereséget (EBITDA) ért el a cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn közölt beszámoló szerint.
Sátoraljaújhely nem adna segélyt a máshonnan lelépési pénzért elköltözőknek
A sátoraljaújhelyi önkormányzat tervei szerint öt évig nem kaphatna segélyt, aki abból a pénzből venne házat a zempléni városban, amelyet korábbi településétől kap azért, hogy máshol telepedjen le - közölte Szamosvölgyi Péter (Fidesz-KDNP) polgármester sajtótájékoztatón, hétfőn.
Londoni elemzők: valószínűleg folytatódik az MNB enyhítési ciklusa
A negatív áprilisi inflációs adat jelentősen növelte annak az esélyét, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a korábbi várakozásokkal ellentétben folytatja monetáris enyhítési ciklusát - jósolták hétfőn londoni pénzügyi elemzők.
A vagyonátadás miatt veszteséges a szekszárdi önkormányzati cégcsoport
A korábbi víziközmű-szolgáltatók számára előírt vagyonátadás miatt összességében közel 400 millió forint veszteséggel zárta az évet a szekszárdi önkormányzati cégcsoport, amely 2013-ban 4,9 milliárd forint árbevételt ért el - közölte a város alpolgármestere hétfőn az MTI-vel.
5000 milliárd forint felett a befektetési alapok vagyona
Folytatódott a vagyon gyarapodása a befektetési alapok piacán áprilisban is, így a kezelt vagyon a hónap végén meghaladta az 5000 milliárd forintot - közölte a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) hétfőn az MTI-vel.
A Duna Aszfalt Kft. újíthatja fel az 53. számú főutat
Az 53. számú főút 115 kilonewton (kN) tengelyterhelésre történő burkolat megerősítési tenderét, legolcsóbb ajánlattevőként nettó 3 milliárd 713 millió forinttal, a Duna Aszfalt Kft. nyerte el - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Az euróövezeti jegybankok összehangolják aranyügyleteiket
Az euróövezeti jegybankok, valamint Svájc és Svédország központi bankjai aranyügyleteik összehangolásában állapodtak meg és jelenleg nem terveznek értékesítést "jelentős tételben" - idézi a Wall Street Journal blogja az Európai Központi Bank (EKB) közleményét.
A NAV kiemelten kezeli a transzferárak ellenőrzését
A korábbi évek gyakorlatánál jóval szigorúbban vizsgálja az adóhatóság a kapcsolt vállalkozások közötti tranzakciókat, különös figyelemmel az árazási módszerekre, a költségalapokra és az alkalmazott haszonkulcsokra. A kapcsolt vállalatok közötti árak (transzfer árak) ellenőrzésekor 2011-ben még csak 18 milliárd, míg tavaly már 33 milliárd forint bírságot szabtak ki - közölte a DLA Piper Adótanácsadó Kft. hétfőn az MTI-vel.
Elővigyázatosak az amerikai befektetők
Elővigyázatosak az amerikai részvénypiaci befektetők. A Bank of America felmérése szerint kétéves csúcsra emelkedett a befektetési alapok készpénzállománya, többek szerint rossz befektetési célpont az Egyesült Államok és vonják ki a tőkét az amerikai részvényalapokból - szerepelt a Bloomberg hírügynökség cikkében.
A Vatikán kiszűri a gyanús pénzügyi tranzakciókat
A vatikáni Pénzügyi Információs Felügyelet (Aif) hétfőn bemutatta 2013-as jelentését, amely szerint a pápai államban elindított reformok felszínre hozták a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelem nemzetközi előírásait megkerülő tranzakciókat.
Több tízezer eurós végkielégítésről mondtak le a román posta vezetői
Egyéni munkaszerződésekbe foglalt, több tízezer eurós végkielégítésről mondott le a román állami postavállalat több vezetője hétfőn, miután erre kérte őket a bukaresti távközlési miniszter.
Így kommentálta az államadósság emelkedését az NGM
Nemzetgazdasági Minisztérium nagy hangsúlyt helyez Magyarország pénzügyi stabilitására, az államadósság biztonságos finanszírozására, ezért már az év elején biztosította az év hátralévő részében fizetendő törlesztések fedezetét - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
A becsültnél drágább lett a rendőrségi helikopter bérleti díja
Az eredetileg becsült nettó 879 ezer euró helyett nettó 1 millió 397 ezer euróba kerül a szerbiai határszakaszon szolgálatot teljesítő rendőrségi helikopter féléves bérleti és üzemeltetési díja. Az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
K&H bankcsoport: 6,1 milliárd forint adózás utáni nyereség az idei első negyedévben
A K&H bankcsoport 6,1 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta 2014. első negyedévét, amely majdnem kétszerese az előző év első negyedévében elért 3,2 milliárd forintos adózás utáni eredménynek - mondta Hendrik Scheerlinck, a bankcsoport vezérigazgatója hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Gyenge nyitás New Yorkban
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az amerikai értékpapír piacokon.