Májustól változik a KRESZ
Májustól a gyermekek védelmében több ponton is módosul a KRESZ - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden az MTI-vel. A tárca kiemelte: a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent új szabályok komoly visszatartó erőt jelentő szankciókat is lehetővé tesznek.
Megduplázta árbevételét a BTel
A hazai alternatív távközlési szolgáltató, a Business Telecom Nyrt. (BTel) nettó árbevétele csaknem a duplájára, 3,5 milliárd forintra emelkedett 2012-ben - olvasható a vállalat közleményében.
Kilőtt az OTP árfolyama
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 361,99 pontos, 2,02 százalékos emelkedéssel, 18 286,07 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 14,1 milliárd forint volt, a vezető részvények az Egis kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Petíciót adtak át a trafikkárosultak
Petíciót adtak át a trafikkárosultak néven szerveződött mozgalom képviselői kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM).
Védjegy kerülhet a magyar termékekre
Szükség és igény is volt a magyar termék rendeletre és az ehhez kapcsolódó jelölési rendszerre Magyarországon, amellyel megszüntethető a helyenként még most is tapasztalható kaotikus állapot az élelmiszerek jelölésénél - jelentette ki Kardeván Endre az egyik kereskedelmi lánccal közösen tartott sajtótájékoztatón.
USA - Megugrott a fogyasztói bizalom
A vártnál jelentősebben javult az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet fogyasztói bizalmi mutatója áprilisban.
Átszervezi lengyel tevékenységét a KBC Securities
A KBC Securities bejelentette, hogy Lengyelországban átszervezi tevékenységét és a jövőben a befektetési szolgáltatások egy meghatározott körére összpontosít. A lengyelországi változások nem érintik a KBC Securities Magyarországi Fióktelepe lakossági vagy intézményi ügyfeleinek nyújtott szolgáltatásait.
Kötvénykibocsátásra készül az Apple
Kiugró formában az OTP, az európai indexekhez képest kiemelkedően teljesít a BUX. A bankpapír emelkedését az MNB növekedésösztönző programjának bejelentése segíti. Kötvénykibocsátásra készül az Apple, futamidő tekintetében 4 féle lejáratú kötvényeket dobna piacra.
USA - 3,5 éves mélyponton a chicagói PMI
A várt enyhe javulás helyett jelentősen csökkent márciusban az üzleti aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában. Az üzleti barométer (Chicago PMI) értéke a felülvizsgált márciusi 52,4 százalékról áprilisban 3,5 éves mélypontra, 48 százalékra zuhant. A várakozások 52,5 százalékra történő emelkedésről szóltak.
Mínuszba fordultak az amerikai tőzsdék
Vegyesen indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon, később azonban veszteségbe fordultak az indexek, miután az üzleti aktivitás az Egyesült Államok középnyugati régiójának feldolgozóiparában jelentősen csökkent április folyamán.
USA - 6 éve nem látott mértékben emelkedtek az ingatlanárak
Éves és havi összevetésben is emelkedtek az amerikai lakóingatlan-árak februárban. Az Egyesült Államok 20 legnagyobb városában 0,3 százalékkal nőttek a lakóingatlan-árak januárban, míg az előző év azonos időszakához képest 9,3 százalékos emelkedés mutatkozott, melyre 2006. májusa óta nem volt példa - derült ki a kedden ismertetett S&P/Case-Shiller felméréséből.
Indul a magyar almát, paprikát és barackot népszerűsítő kampány!
A dinnye mellett a magyar alma, paprika és barack vásárlása, fogyasztása érdekében is indul népszerűsítő kampány 2013-ban, a szakmai előkészítő munka a Vidékfejlesztési Minisztériumban (VM) a napokban kezdődött el - tájékoztatta az MTI-t Simonka György fideszes országgyűlési képviselő.
Csalódást okozott a Pfizer - esik az árfolyam
Az amerikai Pfizer gyógyszergyár látványosan ugyan, de a szakértők által vártnál kevésbé növelte első negyedévi profitját, és visszafogta idei adózott eredményére és forgalmára vonatkozó előrejelzését.
Óriásit erősödött a kukorica
Pont egy hónapja napi maximumokat csinált lefelé a kukorica, tegnap viszont ennek az esésnek a felét ledolgozta az árupiaci termék, köszönhetően annak, hogy a vetési munkálatok a rendkívüli csapadék miatt késnek Amerikában. Az esős idő úgy néz ki, marad még egy darabig.
Külföldi sajtó Magyarországról - az adósságcsökkentésről
A szlovák államadósság meredek növekedése kapcsán az adósságcsökkentés magyarországi példájáról írt a pozsonyi Új Szó kedden.
Elkészült az első GYSEV-FLIRT motorvonat négy kocsiszekrénye
Elkészült az első GYSEV FLIRT motorvonat négy kocsiszekrénye a Stadler szolnoki gyárában. A négyrészes motorvonat összeszerelését ezután a Stadler Rail Csoport lengyelországi üzemében végzik el. A motorvonat annak a flottának az első járműve, amelyről a GYSEV és a Stadler 2012 áprilisában írt alá szállítási szerződést.
Apple - megérett a vételre
tegnapi nap során az Apple árfolyama kitört a csökkenő trendcsatornából, melyben szeptember óta mozgott az árfolyam, a trend eltörésével egy emelkedés veheti kezdetét. Az árfolyam tegnap 430 dollárig emelkedett, ami egyúttal azt is jelenti, hogy aktiválódott limitvételi ötletünk, melynél a beszállási pontot 421 dollárnál határoztuk meg - olvasható az Erste elemzésében.