Jöhet a negatív betéti kamatszint, megborult az euró
Az eurózóna gyengélkedése, a szűkös hitelpiaci környezet és az alacsony inflációs nyomás indokolta az EKB 25 bázispontos kamatcsökkentését, Draghi egyik kommentjére erős eurógyengülést láthattunk, miszerint akár negatív betéti kamatszint is szóba jöhet a jövőben.
Kilőtt a GM árfolyma a gyorsjelentés után
A General Motors (GM) amerikai járműgyártó profitja 14 százalékkal csökkent az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, de meghaladta a szakértők által vártat.
Pluszban nyitott Amerika
Indexemelkedéssel nyugtázták csütörtökön nyitáskor az amerikai tőzsdeindexek a munkanélküli segélykérelmek számában bekövetkezett csökkenést és az EKB gazdaságösztönző célú kamatvágását.
Draghi - erős konszenzus volt a kamatcsökkentés mellett
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsán belül erős konszenzus volt a kamatcsökkentés mellett - mondta a szervezet elnöke a testület kihelyezett kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón, Pozsonyban.
Veszik az állampapírokat, mint a cukrot
Magas jegyzési érdeklődésre a meghirdetett összeg másfélszeresét értékesítette 3, 5 és 10 éves kötvényekből jelentős hozamcsökkenéssel, a másodpiaci hozam alatt az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Meredeken csökkent az USA külkereskedelmi hiánya
Márciusban meredeken csökkent az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium gazdasági statisztikai hivatala, a BEA (Bureau of Economic Analysis) csütörtökön.
USA - 5 éves mélyponton a segélykérelmek száma
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 18.000 fővel 324.000 főre esett a megelőző héten mért 342.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma 346.000 főre emelkedik. Ilyen alacsony szinten a kérelmek 2008. januárja óta nem volt.
10 millió forintra bírságolta Bloomberg-et a PSZÁF
A Bloomberg hírügynökség a jegybank múlt heti kamatdöntése előtt közzétett téves gyorshírével tiltott piacbefolyásolást valósított meg – állapította meg a PSZÁF, amely ezért a szolgáltatót tízmillió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. Bár a hír technikai hiba miatt jelent meg, a hatóság szerint a hírügynökség nem alkalmazott a téves hír közzétételét megakadályozó kontroll-mechanizmusokat - olvasható a felügyelet közleményében.
0,50 százalékra csökkent az EKB kamatszint
Az Európai Központi Bank kormányzótanácsa a kihelyezett kamatdöntő ülésén Pozsonyban az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette az irányadó euróövezeti kamatszintet.
Az EB három figyelmeztető levelet küld Magyarországnak
A Die Welt című német lap csütörtöki számában megjelent értesülés szerint az Európai Bizottság (EB) a napokban három figyelmeztető levelet küld a magyar kormánynak a negyedik alkotmánymódosítással kapcsolatban.
Elkészült az új trafikok első kasszarendszere
Az új trafikrendelet követelményeit teljesítő kasszarendszert fejlesztett ki a ProgAdat Kft., amely az első működő online kasszát is bemutató Laurel Cégcsoport tagja. A trafikok esetében a pc-alapú, a NAV mellett a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt.-nek is online jelentő pénztárgépeknek a jövedéki szabályokat is követniük kell - olvasható a Laurel sajtóközleményében.
Nem kockáztat a lakosság - előnyben a tőkevédlemi alapok
Az alapok között a pénzpiaci alap után Magyarországon a második legnépszerűbb befektetési forma a tőkevédett alap: mind ezek száma, mind az ott kezelt vagyon növekedett 2012 első és harmadik negyedéve között.
Nem fognak jelentősen javulni a lakásépítési adatok - elemzők
Továbbra is mélyponton van a lakásépítési piac és nem várható a romló tendencia megváltozása Koji László, az ÉVOSZ alelnöke és Suppan Gergely, a Takarékbank szenior elemzője szerint.
Elmaradt a várakozásoktól a Siemens eredménye
A Siemens folytatódó tevékenységből származó nyeresége 982 millió eurós eredménnyel szinten maradt, miközben 1,2 milliárd eurós eredményt vártak tőle. A teljes nettó jövedelem 10%-kal 1,03 milliárd euróra emelkedett, de ez is jelentősen elmaradt a várt 1,13 milliárd eurótól.
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Nőtt az euróövezeti feldolgozóipar visszaesése áprilisban
Mélyült az euróövezet gazdaságának válsága áprilisban: a londoni Markit gazdaságkutató intézet által ma közzétett, a feldolgozóipar állapotát jelző végleges beszerzőimenedzser-index (PMI) 46,7 pontra csökkent a márciusi 46,8 pontról.
Szárnyal a Lufthansa árfolyama
A Lufthansa első negyedéves vesztesége kissé meghaladta az elemzői várakozásokat. A társaság 359 millió eurós üzemi veszteségről számolt, be, ami pontosan megegyezik az egy évvel korábbi eredménnyel, de rosszabb, mint a várt 323 millió eurós veszteség.
Gyenge Nonfarm Payrolls-t sejtet a tegnapi ADP adat
Gyenge ADP adat érkezett május 1-én Amerikából, így várhatóan a nagyon fontos, pénteki Nonfarm Payrolls is kedvezőtlenebb lesz. Az erősen túlvett részvényindexeknél akár egy erős korrekciós hullám is elindulhat. Ma ül össze az EKB; a várt kamatvágás esetén gyengülhet az euró.