Ígéretes lehet az Egis és a Celltrion együttműködése
Az Egis dél-koreai partnere beszüntette egy bioszimiláris készítmény vizsgálatait, fontos azért, mert a hazai gyógyszercég több készítmény forgalmazását is át szeretné venni a Celltrion-tól itthon és a régióban, ez támogatólag hathatna az Egis profitabilitására.
Nem sikerült államfőt választani Olaszországban
Franco Marini, az olasz bal- és jobbközép közös jelöltje nem kapta meg a győzelemhez szükséges kétharmados többséget (671 szavazatot) csütörtökön a római parlamentben tartott államfőválasztás első körében.
Új állampapír-forgalmazási pontokat nyíltak
Járási hivatalokban bővíti állampapír-forgalmazói hálózatát a Magyar Államkincstár; az első ilyen értékesítési pontok csütörtökön nyíltak meg Budapest V. és VII. kerületében.
Százlakásos passzívház épül Budapesten
Megkezdődik a százlakásos passzívház építése a főváros XIII. kerületében, miután a városrész képviselő-testülete csütörtökön elfogadta a beruházási célokmányt.
Most Indonézia felé fordul a magyar kormány
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma hivatalában fogadta Djoko Kirmanto indonéz közműügyi minisztert - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Nagyot esett a Nokia árfolyama a gyorsjelentés után
A Nokia délben publikált gyorsjelentése lényegesen alulmúlta az elemzői várakozásokat, amire nagy eséssel reagált a részvény - olvasható az Erste elemzésében.
Tovább zuhan az Apple árfolyama
A tegnapi esés után ma is az eladók vannak többségben a technológiai szektor környékén. Jelentős esést mutat az eBay és az Apple árfolyama, előbbi a csalódást keltő negyedéves eredménye, utóbbi pedig amiatt, hogy két brókerház is csökkentette a részvény célárát.
Csalódást keltő adatok érkeztek az USA-ból
Áprilisban a várt javulással szemben romlott a philadelphiai régió feldolgozóipari szektorában az üzleti környezet. A Philly Fed index értéke a márciusban mért 2 pontról 1,3 pontra esett. Elemzők 4 pontra történő emelkedésre számítottak.
Gyengült a forint
Gyengült a forint csütörtökön azon jegybanki terv hatására, amely szerint a kéthetes jegybanki kötvény elérhetőségét a hazai pénzintézetekre korlátoznák: délután fél négy körül az eurót 297,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a szerda délutáni 294,45 forinttal szemben.
Alig mozdultak nyitáskor az indexek New Yorkban
Alig mozdultak nyitáskor az indexek az amerikai értékpapírpiacokon a szerdai záróértékekhez képest.
Újabb kormányzati megszorító csomag várható
Az MSZP szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája az elmúlt években eredményeket nem, csak brutális megszorításokat hozott, és a kormányzati sikerpropaganda ellenére úgy tűnik, hogy jön az újabb megszorító csomag - mondta Burány Sándor szocialista országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Járai Zsigmond maradt a CIG felügyelőbizottsága élén
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. csütörtöki közgyűlése 99,39 százalékos nem szavazattal elutasította azt a határozati javaslatot, hogy a közgyűlés hívja vissza Járai Zsigmondot a felügyelőbizottságból, amelynek elnöki tisztér tölti be - jelent meg a közgyűlés határozatai között csütörtökön a BÉT honlapján.
Külföldi sajtó Magyarországról
Számos európai újság számolt be csütörtökön az Európai Parlamentben (EP) a magyarországi jogállamiságról folytatott vitáról, illetve az Európai Néppárt (EPP) keddi frakcióüléséről.
Hitelszerződést kötött a Wizz Air és a kínai ICBC lízing cége
Az aláíráson részt vett a kínai fővárosban tárgyaló Szijjártó Péter is, aki az eseményen elmondta: Magyarországnak elemi érdeke, hogy minél több keleti partnerével legyen közvetlen légi kapcsolata, hiszen ezzel megteremtődik a gazdasági együttműködés további fejlődésének lehetősége, amely fontos katalizátora a kétoldalú kapcsolatoknak.
USA - Enyhén nőtt a segélykérelmek száma
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 4.000 fővel 352.000 főre emelkedett a megelőző héten mért 348.000 főről. Elemzők arra számítottak, hogy a kérelmezők száma az eredetileg közzétett 346.000 főről 348.000 főre emelkedik.
Jöhet az 5 százalékos áfakulcs?
Ötszázalékos áfakulcs bevezetését javasolja a sertéságazatban a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) a fordított áfa brüsszeli vétója után. A tárca javaslatáról folynak az egyeztetések a Nemzetgazdasági Minisztériummal (NGM) - mondta a sertésstratégia végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az MTI-nek.
Már csak 0,8%-os német GDP bővülés várható idén
A német nyelvterület vezető gazdaságkutató intézeteinek gazdaságkutató intézetei szerint Németországban a gazdaság az euróövezeti recesszió ellenére az idén és jövőre gyorsuló ütemben nő, ugyanakkor az idei évre vonatkozó növekedési prognózisukat csökkentették.
Zsákolták az állampapírokat a mai aukción
Az előző aukciós hozamnál és a másodpiaci referenciahozamnál lényegesen alacsonyabb hozammal értékesített csütörtökön 3, 5 és 15 éves kötvényeket a meghirdetettnél magasabb összegben az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Szabadulnak a rossz hitelektől a spanyol bankok
A spanyol központi bank (Bank of Spain) ma közzétett adatai alapján a nem teljesítő hitelek aránya 10,39 százalék volt februárban, kevesebb a januári 10,78 százaléknál, és jóval alacsonyabb a novemberi, történelmi csúcsot jelentő 11,4 százaléknál.