Kiütötte a forintot a Matolcsy interjú

Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
2013. 04. 18. 11:13
Megosztás:

A tehervasúti körgyűrűről is egyeztetett Szijjártó Pekingben

A Budapestet elkerülő V0-s tehervasúti gyűrű kiépítésének finanszírozásáról és kivitelezéséről tárgyalt Szijjártó Péter, a magyar-kínai kétoldalú kapcsolatok összehangolásáért felelős kormánybiztos csütörtökön Pekingben Csiang Jao-ping kereskedelmi miniszterhelyettessel, valamint a Kínai Vasútépítési Vállalat (CCECC) és a Kínai Fejlesztési Bank (CDB) felsővezetőivel.
2013. 04. 18. 10:55
Megosztás:

Rogán - 2016-ig fennmaradhatnak a különadók

A különadók fennmaradásával a következő kormányzati ciklus közepéig számolni kell, függetlenül attól, hogy ki nyeri a választást 2014-ben - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) üzleti reggelijén csütörtökön Budapesten.
2013. 04. 18. 10:41
Megosztás:

EUR/HUF – megroppant a forint

Egészen jól átvészelte a hazai fizetőeszköz a két napja tartó külpiaci hangulatromlást, ma azonban a forint is intenzíven reagált az új fejleményekre. Matolcsy György, jegybankelnök ugyanis bejelentette, hogy nem minden bank élhet majd a kéthetes kötvényekkel. Részletek, részletek amelyek úgy néz ki még mindig nincsenek tisztázva teljes-körűen és félelemben tarthatják a forint eszközökben érdekelt piaci szereplőket.
2013. 04. 18. 10:26
Megosztás:

Egyre népszerűbb az eurós fizetés a Praktikernél

A Praktiker áruházakban évente több mint 4 millió vásárlási tranzakció zajlik, ezek kétharmada készpénzben történik, míg az euróval fizetés 2 százalékot tesz ki. A Praktikernél évek óta egyre népszerűbb az uniós valuta a pénztáraknál, ez a határ menti áruházak megnyitásának is köszönhető - olvasható a vállalat sajtóközleményében.
2013. 04. 18. 10:10
Megosztás:

Gyenge negyedéves eredmények várhatók az autóiparban

A Morgan Stanley szerint az autóiparban nem lesznek túl fényesek a negyedéves számok, és a Daimler illetve a Fiat esetében az előrejelzéseket is felül kell vizsgálni.
2013. 04. 18. 09:55
Megosztás:

A Moody's megerősítette Németország legjobb besorolását

Németország leminősítéséről szóló pletyka pánikszerű eladási hullámot hozott a tőzsdéken, a leminősítés meg is érkezett, egy kisebb súlyú szereplőtől, azonban a Moody's sietve megerősítette Németország legjobb, "AAA" besorolását.
2013. 04. 18. 09:40
Megosztás:

Pluszban indult a kereskedés

A várakozásoknak megfelelően szerény emelkedéssel nyitottak a vezető nyugat-európai részvénypiacok. A vezető indexek közül a német DAX 0,2 százalékos, a francia CAC-40 0,5 százalékos, míg a brit FTSE-100 0,2 százalékos emelkedést jelzett a nyitás utáni percekben. Budapesten a BUX index 1,84 pontos, 0,01 százalékos emelkedéssel, 18 064,73 ponton nyitott csütörtökön.
2013. 04. 18. 09:26
Megosztás:

2,7%-kal emelkedtek februárban a bruttó átlagkeresetek

A KSH ma közzétett adatai alapján februárban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézmé-nyeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – a bruttó átlagkeresetek 2,7, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 4%-kal haladták meg az egy évvel korábbit.
2013. 04. 18. 09:14
Megosztás:

Matolcsy: megkezdődött a monetáris politika megújítása

A magyar monetáris politika megújítása öt hete megkezdődött, de még az elején tartunk - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az MTI-nek adott interjúban.
2013. 04. 18. 08:55
Megosztás:

Emelkedéssel próbálkozhat Európa

Négy napnyi folyamatos esés után ma megpróbálkozhatnak az emelkedéssel az európai részvénypiacok, ugyanakkor a hangulat továbbra is törékeny maradhat. Az előzetes várakozások szerint a londoni FTSE 100 index 0,1 százalék, a frankfurti DAX index 0,2 százalék, a párizsi CAC 40 index pedig 0,5 százalék emelkedést mutathat nyitásban.
2013. 04. 18. 08:25
Megosztás:

Újra esésbe váltottak az USA piacok

A keddi korrekció után tegnap folytatódott az amerikai piacok mélyrepülése a kedvezőtlen vállalati gyorsjelentések és a Washingtonból érkező nyugtalanító hírek miatt.
2013. 04. 18. 08:07
Megosztás:

17 éves mélyponton az egyetemre jelentkezők száma

Az elmúlt 17 évben egyszer sem volt ennyire alacsony a felsőoktatásban a jelentkezők száma, mint ebben az évben - írta csütörtöki számában a Népszabadság egy, a birtokába került, a szaktárca számára készült háttérelemzésre hivatkozva.
2013. 04. 18. 07:50
Megosztás:

2 év után kamatot emelt a brazil jegybank

Közel két év után először kamatot emelt a brazil jegybank a magas szinten maradt infláció mérséklése érdekében.
2013. 04. 18. 07:26
Megosztás:

Több sebből vérzik az átalakuló dohánypiac

A jelenleg dohánytermékeket is áruló kiskereskedelmi egységek szinte biztos bevételcsökkenéssel néznek szembe, a dohány-nagykereskedők pedig több ezer kockázatos vevőt kaphatnak a „trafiktörvény” júliusi hatálybalépésével – mutat rá az Atradius Hitelbiztosító legfrissebb tanulmánya. A nemzetközi hitelbiztosító szerint ráadásul az elárusítóhelyek számának drasztikus csökkenése a feketepiac részesedését növelheti, a dohánytermékek alacsony árrése miatt pedig az alacsonyabb forgalmú trafikok létjogosultsága is kétséges.
2013. 04. 18. 07:10
Megosztás:

Lemondott Horváth Béla a CIG Pannónia igazgatósági elnöke

Lemondott a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. elnöki tisztéről és igazgatósági tagságáról is Horváth Béla - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2013. 04. 18. 06:31
Megosztás:

Győrbe költözik a tőzsde

2013. április 25-én, csütörtökön „Tőzsde. Mindenkinek.” címmel Győr városába érkezik a Budapesti Értéktőzsde ingyenesen látogatható roadshow-ja, melyen változatos előadások, kerekasztal-beszélgetések és expo keretében lehet közelebb kerülni a tőzsdei befektetések világához. Az esemény lehetőséget teremt arra, hogy a tőzsde iránt érdeklődők elismert szakértők segítségével betekintést nyerjenek a tőkepiac világába.
2013. 04. 18. 06:01
Megosztás:

Mi történik? Szabadesésben az olaj árfolyama

Nem talált kapaszkodót az olaj árfolyama a szerdai kereskedés során sem, annak ellenére, hogy a várakozásokkal ellentétben csökkent az amerikai olajtartalék.
2013. 04. 18. 05:24
Megosztás:

Magára maradt az EKB

A nagy jegybankok közül már csak egy, az Európai Központi Bank (EKB) nem léptetett életbe monetáris lazító programot, miközben társai, a Fed, a Bank of Japan és a Bank of England a botladozó gazdaság fellendítése érdekében sorban egymás után a monetáris enyhítés útjára léptek - írja a Bloomberg üzleti hírportál.
2013. 04. 18. 04:10
Megosztás:

Győzőtt Amerikában a fegyverlobbi

Nem kapta meg az elfogadásához szükséges, minősített többségű támogatást az amerikai szenátusban az a kétpárti törvénymódosítási javaslat, amely kiterjesztette volna a fegyvervásárlók bűnügyi és pszichikai háttérellenőrzését.
2013. 04. 18. 01:20
Megosztás: