Draghi: az EKB kész a határozott fellépésre
Az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa egységesen elkötelezett a hatáskörébe tartozó hagyományos és nem hagyományos monetáris eszközök bevetése mellett. Ebbe a monetáris lazítás és a kötvényvásárlások is beletartoznak - hangsúlyozta Mario Draghi, az EKB elnöke a bank kamatdöntő ülése után.
Megszűnhet a roamingdíj és az ingyentelefonálás blokkolása is
Az EP egyrészt jövő december 15-től eltörölné a külföldi mobiltelefonálásért és hívásfogadásért fizetendő felárat, az úgynevezett roaming- vagy magyarul barangolási díjat, másrészt az úgynevezett netsemlegesség fogalmának megteremtésével megtiltaná az internetszolgáltatóknak, hogy gazdasági vagy egyéb okokból akadályozzák vagy lassítsák egyes internetes szolgáltatások működését.
A DAX papírok osztalékfizetése
Továbbra is a közműcégek és a biztosítótársaságok számítanak magas osztalékot fizetőnek a német részvénypiacon, melyek esetében nem ritka az akár 4%-ot is meghaladó osztalékhozam, míg a másik végletet a Commerzbank és a Thyssenkrupp képviseli, melyek idén nem fizetnek osztalékot - olvasható az Erste összefoglalójában.
USA - Megugrott a segélykérelmek száma és a kereskedelmi deficit
Az Egyesült Államokban az első alkalommal munkanélküli ellátásért folyamodók száma a múlt héten 16.000 fővel 326.000 főre - 1 havi csúcsra - emelkedett a megelőző héten mért, felülvizsgált 310.000 főről, elemzők 319 ezerre történő emelkedésre számítottak.
Az OTP részvényenként 145 forintos osztalékot tervez kifizetni
Az OTP Bank Nyrt. összesen 40,6 milliárd forintot tervez osztalékra fordítani a 2013. évi adózott nyereségéből, részvényenként 145 forintot - közölte a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
Nem épül autópálya Brassó és Marosvásárhely között
Nem épül meg az észak-erdélyi autópálya Brassó és Marosvásárhely közé tervezett szakasza, legfeljebb négysávosra szélesítik a jelenlegi országutat - közölte csütörtökön az Adevarul hírportál Dan Sova román közlekedési miniszter egy televíziós interjúját idézve.
Az EKB nem változtatott az alapkamaton
A piaci várakozásnak megfelelően az Európai Központi Bank nem változtatott az euróövezeti alapkamaton csütörtöki kamatdöntő ülésén.
Mobilkészülékeink vállalati használata még mindig szabályozatlan
Az okostelefonok és táblagépek terjedésével párhuzamosan egyre több céges adat kerül mobil eszközökre: a nagyvállalatoknál dolgozók legalább 10 százaléka használ munkájához saját tulajdonú okoskészüléket. A felhasználók számára mindez évek óta természetes – megdöbbentő viszont az, hogy a hazai cégek még nem szabályozzák a privát okoskészülékek céges használatát, és nem védik az ezekre letöltött céges adatokat – állítja Pető Gábor, a MultiContact Consulting Kft. ügyvezetője.
Folytatódik a szőlész-borász ágazatot segítő támogatások kifizetése!
A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a Vidékfejlesztési Minisztériummal együttműködve ezen a héten is jelentős támogatási összeg átutalásáról gondoskodott az új borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez kapcsolódóan 2013. november 5. és 2013. december 14. közötti időszakban benyújtott kérelmek bírálata alapján - olvasható az MVH sajtóközleményében.
Sikeres volt a mai állampapír aukció - csökkentek a hozamok
Hozamcsökkenéssel értékesített megemelt összegben 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Nem fogy a Ford - leépítés a szentpétervári gyárban, szünet a romániai üzemben
A Ford Motor oroszországi vegyesvállalkozása csaknem 13 százalékkal csökkenti dolgozói létszámát szentpétervári gyárában az eladások visszaesése, illetve a rubel erőteljes árfolyamgyengülése miatt. Április és június között pedig 23 munkanapra leállítják a Ford B-Max egyterű modell gyártását a romániai Craiován működő összeszelő üzemben.
Váratlanul nőtt az euróövezeti kiskereskedelmi forgalom
Enyhítette az euróövezet gazdasági kilátásaival kapcsolatos aggodalmakat a váratlanul bővülést jelző februári kiskereskedelmi adat.
Jó hír a devizahiteleseknek, eshet a svájci frank
Csökkenhet a CHF/HUF árfolyama, örülhetnek a devizahitelesek. Az orosz-ukrán válság enyhülésének hatása és több makrogazdasági tényező is a svájci frankba fektetők arányának csökkenését hozta, a menekülődevizaként aposztrofált eszköz szerepe lecsökkent, a forint erősödik.
100 ezer paprikát vásárol fel a Nestlé
Újabb hazai termelővel kötött együttműködést a Nestlé Hungária Kft. Csúzi Attila, a keceli zöldségtermesztő 100 ezer darab extra minőségű, friss paprikát szállít be a szezon előtt a konyhai termékeket gyártó MAGGI-nak. A cég külső beszállítóinak döntő többsége magyar, évente több mint 1700 hazai vállalkozás szállít árut vagy nyújt szolgáltatást a vállalatnak.
Devizapiaci körkép: EUR/HUF, EUR/USD, CHF/HUF
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Munka közben és mobilon is folyik a közösségi élet
A közösségi média fogyasztók egyharmada mobilról és munka közben is bejelentkezik kedvenc felületére – derült ki a KutatóCentrum 2014/1. negyedéves Web2.0 Report felméréséből. Továbbra is a Facebook tudja leginkább aktivizálni a közösségét, míg a Google+ ugyan növelte regisztrált tagjainak számát, azoknak egyelőre mindössze egyharmada aktív. A Facebook után az Instagram és a Pinterest képmegosztó szolgáltatások felhasználói a leglelkesebb látogatók.
A BMW és a Chrysler is autókat hív vissza
A BMW a Brilliance China Automotive Holdings-szal közösen 232 ezer gépjárművet hív vissza Kínában június 18-át követően.
6,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom februárban
A KSH előzetes adatai alapján februárban 6,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az egy évvel korábbihoz képest. A naptárhatástól megtisztított adat megegyezik a nyers indexszel.