Ennyi osztalékot fizet az OTP, és ennyit a MOL
Ha csak szóbeli intervencióval szeretné gyengíteni az eurót ma az EKB, akkor ellenkező hatást érhet el vele, vélik egyes elemzések. A kamatdöntés délután esedékes. 588 lesz a MOL, 145 forint lesz az OTP részvények utáni osztalék, jóváhagyta a közgyűlés a javaslatokat.
Kivárás az európai részvénypiacokon
Többnyire stagnálással kezdték a csütörtöki kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék. A francia CAC-40 és a német DAX index 4.428,18, illetve 9.625,97 ponton stagnál nyitásban, míg a brit FTSE-100 index 0,1 százalékkal 6.663,44 pontra emelkedett. Budapesten a BUX index a kereskedés elején 0,12 százalékkal 18.042,92 pontra emelkedett.
Új gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be a kínai kormány
Új intézkedéseket jelentett be a kínai kormány annak érdekében, hogy a gazdasági bővülés elérje az idei évre megcélzott 7,5 százalékos szintet.
A kínai szolgáltatóiparral egyelőre nincs gond
Nőtt márciusban a szolgáltatóipari aktivitás Kínában a HSBC and Markit Economics ma közzétett felmérése szerint.
USA piacok - Feljebb araszoltak az indexek, új csúcson zárt az S&P 500
Mérsékelten tovább erősödtek a vezető amerikai részvénypiacok a vártnál jobb makrogazdasági adatokra adott befektetői reakció eredményeként, amelynek következtében az S&P 500 index új rekord magas szinten zárt.
Ismét rengett a föld Chilében
Nagy erejű földrengés rázta meg ismét szerda éjszaka Chilét: a 7,8-es erősségű földmozgás központja viszonylag kis távolságra volt az egy nappal korábbi 8,2-es fokozatú földmozgás epicentrumától.
Ma adják át a Várkert Bazár megújult épületegyüttesét
Nyilvános ünnepség keretében ma délelőtt adja át a Várkert Bazár megújult épületegyüttesét Orbán Viktor miniszterelnök.
A Danubius Hotels nem fizet osztalékot
A Danubius Hotels Nyrt. igazgatósága azt javasolja az április 24-ére összehívott évi rendes közgyűlésnek, hogy a társaság ne fizessen osztalékot a 2013. évi eredmény terhére - derül ki a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési előterjesztésekből.
Kiszállt a PannErgyből Töröcskei István
Tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a PannErgy Nyrt. saját nevében, valamint Töröcskei István, a PannErgy Nyrt. Igazgatótanácsának tagja megbízásából bejelenti, hogy 2014. április 1-én 326.000 db PannErgy törzsrészvényt adott el tőzsdén kívüli tranzakció keretében az ERSTE Befektetési Zrt. közvetítésével 388 Ft/ db átlagáron.
60 milliárd forint osztalékot fizetne a MOL
A Mol igazgatósága 60 milliárd forint osztalék kifizetésére tesz javaslatot a 2013-as üzleti évre vonatkozóan az április 24-i rendes éves közgyűlésen - derül ki a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán közzétett dokumentumokból.
Harapják le a fülünket! Kiáltványt nyújtottak át a csokinyuszik
Nyuszi és Barátai, közösen a Magyar Édességgyártók Szövetségével a közelgő Húsvét alkalmából kiáltványt nyújtottak át a sajtó képviselőinek. A „Harapják le a fülünket!” címet viselő irat 10 pontban foglalja össze mindazt, amire a Magyar Édesipar büszke lehet.
A magyarok a fizetésekhez képest nagyon takarékosak
A magyar lakosság megtakarításai a fizetésekhez viszonyítva magasabbak a kelet-közép-európai átlagnál, a megtakarítások összege alapján azonban a régiós átlag alatt vannak - derül ki a Bankmonitor.hu legfrissebb elemzéséből.
Az OTP nem kommentál sajtótalálgatásokat
Az OTP Bank nem kommentál sajtótalálgatásokat, a legnagyobb hazai hitelintézet, ahogy a korábbiakban is többször hangsúlyozta, folyamatosan vizsgálja az akvizíciós lehetőségeket - közölte az OTP az MTI-vel arra a hírre, miszerint a bank egyre közelebb kerül ahhoz, hogy megvásárolja a német BayernLB tulajdonában lévő MKB Bankot.
Külföldi sajtó Magyarországról
Orbán Viktor Szerbiáig osztja a szavazati jogot címmel közölt a szabadkai magyar konzulátuson készült riportot a Libération című francia baloldali lap szerdán. A Spiegel Online német hírportál arról írt, hogy a magyar gazdaságpolitikának csak egy szűk réteg a haszonélvezője. A Die Presse konzervatív és a Der Standard liberális osztrák napilap internetes kiadása azonos tartalmú írást közölt a Magyarországi Cigány Pártról. Az Új Szó szlovákiai magyar nyelvű lap pedig a parlamenti választásokon induló pártok programjairól jelentett meg kommentárt.
A Paksi Atomerőmű a hazai áramtermelés 50,7 százalékát adta tavaly
Az MVM Csoporthoz tartozó Paksi Atomerőmű tavaly a hazai villamosenergia-termelés 50,7 százalékát, míg a felhasználás 36,4 százalékát biztosította tavaly, 15 370 gigawattóra áramot termelt, ezzel továbbra is a legfőbb villamosenergia-termelő egység Magyarországon – közölte az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. szerdán közleményben az MTI-vel a társág közgyűlését követően.
Kiszabadult az eladói nyomás alól az MTelekom
Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 377,82 pontos, 2,14 százalékos emelkedéssel, 18 021,11 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 9,0 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Eladó az Invitel - kiszáll a többségi tulajdonos
Még az idén kiszállhat az Invitelből a többségi tulajdonos Mid Europa Partners (MEP), külföldi lapértesülések szerint már akár ebben a negyedévben megkezdené a tárgyalásokat a potenciális vevőkkel - írja a HWSW online informatikai hírmagazin.
Paksi bővítés - Fokozatosan válik államadóssággá az orosz állami hitelkeret
A paksi bővítéssel kapcsolatos orosz állami hitelkeret még nem számít Magyarország államadósságába, fokozatosan válik majd annak részévé - mondta Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) vezérigazgató-helyettese szerdán Pécsen.