A Wizz Air hivatalos állásfoglalása a ma reggeli kényszerleszállásról
A Wizz Air június 8-i Bukarestből a római Ciampino reptérre tartó járata a futómű meghibásodása miatt 165 utassal és 6 fős személyzettel a fedélzetén kényszerleszállást hajtott végre a római Fiumicino reptéren - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu-t.
Útdíj - Átcsoportosítás az elektronikus útdíj kiépítésére szánt összegből
Az idei költségvetésben 42 milliárd forint szerepel az útdíjrendszer kiépítésére, ebből 2 milliárd 137,6 millió forint átcsoportosítását rendelte el a kormány - az erről szóló határozat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Kezességvállalás állami támogatással, kkv-knak
A mikro-, kis- és középvállalkozások hitelezésének támogatása keretében az állam támogatást ad a kezességvállalási díjakhoz - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Felmérés: a fiatalok 35 százalékának van lakásterve
Noha a 18-35 év közöttiek jelentős része nem szeret a pénzügyekkel foglalkozni, és ezt teherként éli meg, a Fundamenta legfrissebb piackutatása szerint minden harmadik fiatalnak már van valamilyen lakásterve, amelynek kapcsán igenis elgondolkodnak arról, milyen pénzügyi konstrukciók segítségével tudják azt megvalósítani.
Megjelent a dohányboltok engedélyezéséről szóló rendelet
Megjelent a dohányboltok engedélyezési eljárását tartalmazó kormányrendelet a pénteki Magyar Közlönyben; a jogszabály megfogalmazza, hogy a dohánybolti engedélyt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adja ki azoknak, akik koncessziós szerződéssel rendelkeznek.
Befektetési tipp - igazán erős idegzetűeknek!
A görög tőzsde indexe (ATHEX Composite Index) a 2007-es csúcsához képest közel 90%-ot zuhant, míg 2012 júniusában elérte a mélypontját. Az azóta eltelt időszakban mintegy 100%-ot emelkedett, kevesebb mint egy év alatt... Halásszunk a zavarosban!
Elégedetlen a banki lekötéssel? Itt az Aktív Aranyszámla!
Aranytömb már havi tízezer forintért! Gondolt már nyugdíjas éveire, saját és családja anyagi biztonságára? Takarítson meg aranyszámlán, már akár havi tízezer forint befizetésével.
Egy jó tippet akar? Íme: hogyan csináljunk kis pénzből sokat?
Pénzünk sokszorosával kereskedhetünk, rövid távon, a piac hullámzásait kihasználva, legyen akár emelkedés (long), vagy éppen tőzsdei zuhanás (short). Szeretne akár néhány óra alatt 5-10%-ot keresni? Itt a megoldás!
Október 1-én megszűnik a PSZÁF - összevonják az MNB-vel
Benyújtotta a kormány az Országgyűlésnek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) összevonásáról szóló törvényjavaslatot, így az indítvány elfogadását követően megszűnik a PSZÁF.
Árvíz - Az E.ON felfüggeszti a kikapcsolást a nem fizető fogyasztóknál
Az árvízi veszélyhelyzet idejére az E.ON felfüggeszti a kikapcsolást azoknál a lakossági fogyasztóknál, akik nem fizették villany- vagy gázszámlájukat, és mindent megtesz azért, hogy a katasztrófavédelemmel együttműködve megelőzze a balesetveszélyes helyzetek kialakulását - közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Orbán: kitelepítik Győrújfalut
Elrendelték Győrújfalu kitelepítését - tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnök péntek este az MTI-t.
Tanulja meg a tőzsdei kereskedés fortélyait! És ráadásul ingyen!
Átfogó tőzsdei oktatás mely Magyarországon már 5 nagyvárosban is elérhető! 10 év nemzetközi oktatási tapasztalat, helyi szakértők, számos nemzetközi elismerés. És ráadásul: ingyenes!
Törökország: egyelőre stabil, de a kockázatok nagyok
A Törökországban zajló kormányellenes megmozdulások még nem jelentenek fenyegetést a befektetési ajánlású török államadós-osztályzatra, ám a helyzet esetleges elfajulása vagy hosszabb ideig elhúzódó politikai instabilitás kialakulása már súlyos gazdasági következményekkel járhat - vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni pénzügyi elemzők.
Fazekas: a magyar föld maradjon magyar tulajdonban
A kormány célja, hogy a magyar föld maradjon magyar tulajdonban, erre a legnagyobb garancia a magyar termelő - jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Szegeden.
Ingyen biztosítja az árvízi mentés önkénteseit a Groupama
A Groupama Garancia Biztosító a dunai árvízi védekezésben részt vevő, regisztrált önkénteseknek ingyen ad balesetbiztosítást a védekezési munkálatok alatt - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
Újabb közbeszerzési felhívást tett közzé a NISZ a GSM-R projekthez
A GSM-R vasúti kommunikációs projekt megvalósításához kapcsolódóan független mérnöki feladatok ellátására írt ki közbeszerzést a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) - közölte a NISZ pénteken az MTI-vel.
Pénztárgépcsere - 2 hónap haladékot kaphatnak a kisvállalkozások
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolni fogja a kormánynak, hogy fontolja meg a kiskasszák, azaz a kisvállalatok által üzemeltetett pénztárgépek esetében a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) való online bekötés június 30-i határidejének kéthónapos kitolását.
Augusztustól jön a kocsmaadó!
Augusztus 1-től naponként és vendégenként 20 forint felügyeleti díjat kérhetnek az önkormányzatok a "világörökségi területen működő, szeszes italt kimérő, árusító kereskedelmi, illetve vendéglátó üzletektől". Ez derül ki Rogán Antal V. kerületi polgármester pénteken benyújtott törvénymódosító javaslatából.
Meglökte az aranyat a Nonfarm Payrolls
Pillanatok alatt hatalmasat zuhant az arany, miután a konszenzusnál jobb számokat hozott a Nonfarm Payrolls adat, az előző adatot lefelé korrigálták, a munkanélküliségi ráta kis emelkedést mutat. Élmezőnyben jár a magyar piac, a forint erősödésnek indult.
Tranzakciós illeték mentes lesz az árvízi védekezésre szánt pénzadomány átutalása
A Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezi, hogy katasztrófaveszély vagy vészhelyzet idején ne keletkezzen pénzügyi tranzakciós illetékfizetési kötelezettség az átutalás után, ha a terhelendő vagy jóváírandó számla a Nemzeti Összefogás Számlaszáma.